Kultúra? Nem az. Összválasz

A Bihari Napló 2010. január 28-i számában megjelent válaszokra a tisztelt Olvasók idejét kímélendő egy szövegben reagálnék.

Még mielőtt Lakatos Péter kultúrhérosz szintjére szállnék alá, két személyt kell megkövetnem: főtiszteletű Csűry István püspököt és Pomogáts Béla irodalomtörténészt.

Mindkettőjüket jobban tisztelem annál, hogysem hátuk mögé bújva állt volna szándékomban „elégtételt venni” a Tőkés-fóbiában szenvedő bőkezű mecénás és kultúrapártoló Lakatoson. Való igaz, hogy félreérthetően fogalmaztam az új egyházi vezetés kapcsán, lehet úgy olvasni, ahogyan Csűry püspök úr értelmezte, bár nem ez volt az eredeti intencióm – ezért elnézést is kérek; Pomogáts Bélát pedig nem kellett volna idéznem (bár az elhangzottakat nem cáfolta), hiszen Aczél Endre meghívása a nagyváradi Magyar Kultúra Hetére önmagában is szégyenletes. Mindkettőjüktől ismételten bocsánatot kérek.

Lakatos Péter már a 2009-es év végén telekürtölte a román és a magyar médiát azzal, hogy Tőkés László a legirigyebb politikus, mert nem gratulált Cseke Attilának egészségügyi miniszterré való kinevezésekor. Már akkor sem értettem, miből gondolja, hogy Cseke Attila új tisztsége irigylésre méltó lenne. Nos, a BN tudósítása szerint Lakatos a bálon azt is megjegyezte, hogy többnyire orvosok vannak jelen. Remélem, nem sértem meg az orvostársadalmat, de kíváncsi lennék: amennyiben Cseke Attilát nem egészségügyi miniszterré nevezték volna ki, hanem például kulturális tárcavezetővé, akkor ki vett volna részt a mulatozáson? Mert hogy a művészek, tanárok, egyszóval: kultúrateremtők és -hordozók nem tudták volna kifizetni a 140 lejes belépőt, azt nagyon valószínűnek tartom.

Hogy Schneider N. Antalt miért zavarja, ha én Lakatos Pétert lerománképviselőzöm, nem tudom, de nem is érdekel. Mivel mi Hegel eredeti szövegeit olvastuk az egyetemen, Marx nélküli kiadásban, átvezetésképpen hadd válaszoljak neki is egy Hegel-idézettel az általa is említett Jogfilozófiából: „A szabad ember egyébként nem irigy, hanem szívesen elismeri, ami nagy és fenséges, és örül neki, hogy van.”

Ha a nagyváradi kulturális élet, a rendezvények és ünnepségek nagyok és fenségesek lennének, egy szavam sem lehetne.

Pomogáts Béla egészen pontosan összefoglalja a helyzetet: ennek a polémiának semmi köze a kultúrához. És ez a baj. E személyeskedő álvitának (mert az) csak egyik részvonatkozása, hogy Lakatos Péter alapítványi elnök Tőkés László EP-képviselő nevével kel és fekszik. Amiért nevemmel vállaltam a konfrontációt (nyugodjon meg, képviselő úr, én írtam a szöveget), az éppen annak köszönhető, hogy Nagyváradon élő értelmiségiként is elegem lett ebből a felfuvalkodott, üres Patyomkin-kultúrából. És kultúránk mai állapotáért nagymértékben Önök a felelősök, mert rátelepedtek a közpénzekre, és jövőkép nélküli „kultúrpolitikájukkal” szellemi szegénységben tartják városunk polgárait.

Sajnálom azokat a jobb sorsra érdemes írástudókat, akik arra kényszerülnek, hogy végletekig korlátolt politikusokat szolgáljanak ki némi pénzmagért – mert egészen egyszerűen nem tudnak írásművészetükből megélni. Önök nem becsülik meg őket. Pedig megtehetnék, pénzük volna rá.

Elegem van abból, hogy Nagyvárad kapcsán a mai napig csak Ady Endrét emlegetjük unos-untalan – ekképpen pervertálva a Holnap városát a Tegnap városává. Mint a piranhák: minden egyes ünnepségen csippentünk egy keveset a költőóriás húsából – és ettől nem ő lesz kevesebb, mi torzulunk dögevőkké.

Zavar, hogy a művészek egymás közt a provincialitásról keseregnek – nem azért vagyunk peremvidék, mert elnyomna bármi központ, hanem mert nem vagyunk többre képesek. Az egzisztenciális kiszolgáltatottság miatt elgyávultunk és megroppant a gerincünk, a teremtő alkotás és a kritikai értelmiség fogalma már-már értelmezhetetlenné vált. Képzőművészeink nem érdemeltek ki egy tágas és korszerű kiállítótermet – míg Debrecenben Közép-Európa legnagyobb kortárs művészeti múzeumát tudták felépíteni.

A civil szféra érdekérvényesítő képességét Önök lenullázták, kézből etetik a mi adólejeinkből a tenni akarókat. És engedjük, bizony ám, engedjük, hiszen tenni mégiscsak kell valamit.

A Pece-parti Párizsból mára csak egy maradt. A Pece-part: büdösen, szemetesen.

A Szent László templom mellett pedig az eget lőjük, a tűzijáték talmi csillogásával vonjuk el a figyelmet a főtér rondaságáról.

Lehet, hogy Önnek, Lakatos Péter anyanyelvőrnek, valamint alapítványi/pártbéli stb. elvtársainak ez jelenti a kulturális életet.

Közölnöm kell Önökkel, hogy nem az. Nagyvárad nincs rajta a magyar kulturális térképen. A nagyváradi kulturális élet halott, Önök pedig a tetemet cicomázzák. Még táncolnak is hozzá.

Nagyvárad, 2010. január 28.

Demeter Szilárd

Tőkés László sajtófőnöke,

továbbá egyetemi tanár, író, szerkesztő,

a Metrion Egyesület elnöke

Kapcsolódó cikkek:

Megjelent itt.

Szerző: refilatelista 2010.01.30. 12:15 Szólj hozzá!

Két hét jövő – az RMDSZ 20. szülinapjára

Hangulatposzt következik, búvalbélelt, meg sem akartam írni, ne keserítsem mások életét, tehát kerülgettem a lezárt laptopot, mindenféle pótcselekvésekbe menekültem, már a híradó előtt bekapcsoltam a tévét. És ez volt a baj. Mert így láttam a Duna TV negyven perces összefoglalójában, amint az RMDSZ húszéves születésnapjára szervezett gálán Lendvai Ildikó a Bibliából idéz és Deák Ferencre hivatkozik, továbbá Markó Béla szövetségi elnök, hogy' is fogalmazzak finoman, rosszul emlékszik.

Pedig felvérteztem magam, emlékeztetőül összeollóztam egy kronológiát a hivatalos történelemből, Sic transit Remember, mondogattam magamnak, bár zord a harc, megérti a világ, ha a zember az marad, ami volt, inkább ne. Mert az még hagyján, hogy az érdekvédelmi szervezet történetét bemutató kisfilm Markó Béláról szólt, ő a Zelnök, enkezűleg írja magát a történelembe, húsz év győztese, teheti.

Csak a beszédét ne mondta volna el. Csak azt ne mondta volna, hogy „egy akkor már hetven esztendeje, 1919 óta elnyomott, kisebbségi sorsra ítélt közösség az idegeiben, már-már a génjeiben hozta a tudást arról, hogy mit kell tenni, és mit kell elkerülni. Szövetséget kell létrehozni, és el kell kerülni a pártosodást, egységesen kell fellépni, erőt, szolidaritást kell mutatni”, kis magyar genetika, hajh, Romániai Magyar Független Párt, Független Kisgazda Párt, Magyar Demokrata Párt, Polgári Szövetség, Székelyföldi Politikai Csoport, Romániai Magyar Kisgazdapárt, Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, csak így kapásból a genetikai elhajlások a kilencvenes évekből.

Csak azt ne mondta volna: „Sok vitánk volt azóta, ma is van éles véleménykülönbség köztünk, de Tőkés László temesvári szerepvállalása már akkor bizonyította: ebben az országban a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet.” Hogy egészen pontosan értsük: „Mert Temesvár bizonyította be azt, hogy a diktatúrát nem lehet nélkülünk lebontani, és az elkövetkező húsz év parlamenti küzdelmei és kormányzati szerepvállalásai bizonyították be, mi bizonyítottuk be, kedves barátaim, az alapítók, és azok, akik a stafétát átvették egyik-másik alapító társunktól, hogy a demokráciát nem lehet felépíteni nélkülünk.”

Mit mondjak, ez a demokrácia olyan is lett. Ok, elismerem, nem csak az RMDSZ hibájából, nem is a szervezetet fikázni jöttem, a Szekuritáté és a komcsik voltak az erősebb kutya, visszarendeződés, így nevezik ezt a folyamatot. Azóta is rendezgetjük aktív asszisztenciával, hozzájárulásunk mértékével egyenes arányban csökken a szavazási kedv.

Néhány példa, hogy honnan léptünk vissza:

1990. január 2-án „Corneliu Coposu, a Nemzeti Parasztpárt elnöke ismertette pártja nyilatkozatát. A kisebbségi jogegyenlőség programpontról kifejtette, hogy ebbe pártja beleérti a saját anyanyelven történő oktatást, a közigazgatásban a kisebbségek által lakott területeken a tisztviselők a kisebbség soraiból kerüljenek ki, illetve ismerjék annak nyelvét.”

1990. január 7-én „Megjelent a Nemzeti Megmentési Front jan. 5-i nyilatkozata a romániai nemzeti kisebbségek jogairól. »A Nemzeti Megmentési Front határozottan elítéli az előző diktatórikus rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szemben folytatott politikáját és ünnepélyesen kinyilvánítja: valóra váltja és garantálja az egyéni és kollektív nemzeti jogokat és szabadságjogokat.« A Nemzeti Megmentési Front szükségesnek tartja, hogy az ország új alkotmánya ismerje el és garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait és szabadságjogait, ki kell dolgozni a nemzeti kisebbségi törvényt, létre kell hozni a Nemzetiségügyi Minisztériumot.”

Ugyanezen a napon az RMDSZ megtartotta első országos tanácskozását Kolozsváron. „Többen hangsúlyozták, hogy a magyarság kulturális, közéleti, politikai újjászületésének központjának mindenképpen Erdélyben kell lennie, Bukarestben pedig erős, elnökségi képviselet biztosítsa a kormánnyal való kapcsolattartást.”

1990. január 10-én „A Közoktatási Minisztérium nemzeti kisebbségi ügyosztályának állásfoglalása javaslatokat tartalmaz a kisebbségi oktatás elősegítésére /nemzetiségi tagozat indítható a szülők kérésére, ismét megalapíthatók a múltban a kisebbségek nyelvén működő iskolák, minden tárgyat a kisebbségen nyelvén lehet tanítani/. Javasolja a Bolyai Tudományegyetem és a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet újbóli megalakítását.”

1990. január 11. „Dr. Pálfalvi Attila egyetemi tanár néhány napja miniszterhelyettesi rangban irányítja az Oktatási Minisztérium Nemzeti Kisebbségi Osztályát. Ki kell alakítani a nemzeti kisebbség iskolahálózatát, vissza kell térni az anyanyelvű oktatásra, vázolta fel a feladatokat. Újra kell választani a tanfelügyelőségeket. Ősztől indul a Bolyai Egyetem, az Univerzitás, amely magába foglalja az összes magyar felsőoktatási intézetet, így a kolozsvári Zeneművészeti és a Képzőművészeti Főiskola magyar tagozatát. A kolozsvári Politechnikai Intézetben /a műszaki egyetemen/ is megszervezik a magyar nyelvű műszaki oktatást. Most történt az új kari vezetőség megválasztása, egyetlen magyar nem került be a vezetőségbe. Pálfalvit mélyen felháborította ez az eljárás. Nagyon fontosnak tartja a magyar nyelvű egyetemi oktatást.”

Volt tehát két jó hetünk, ha szabad ezt így mondani, két hét normalitás. Ezután lépett színre Ion Iliescu elvtárs mint tánctanár, szeparatizmusról regélt, magyarokat vertek Marosvásárhelyen, ezek egyenes folytatásaként megírták a Fekete Március forgatókönyvét, a Har-Kov jelentést, Bukarestbe bányászok jártak vasdoronggal demokráciát védeni, alkotmányt szavaztak a nemzetállamnak, tanügyi törvénybe kódolták a teljeskörű anyanyelvű oktatás ellehetetlenítését stb. – Tőkés László Washingtonban etnikai tisztogatásról beszélt (és később az RMDSZ hivatalos állásfoglalása is erről szólt), mire közellenséget csináltak a nemrég még hősből, és Neptunon lábon vették meg a magyar érdekvédelmet.

Azt a két hetet nem kéne elfeledni. Azt a két hétnyi jövőt.

* Reakció helyett mandiner.

Szerző: refilatelista 2010.01.18. 16:26 Szólj hozzá!

Visszarendeződés

Az alábbi kronológiát az RMDSZ honlapjáról szemelgettem szelektíven, és hogy szó ne érje a ház elejét: ez a hivatalos történelem. Annak viszont ronda.

Ez tehát az első hat év szemelvényes története (a teljes kronológiát az évszámokra kattintva olvashatjátok). Egy részénél a dátumot nyugodtan ki lehetne cserélni, mondjuk, 2009-re. Ellenben a tavalyi tapasztalatok alapján állíthatjuk: vegyük ki a több tízezres, százezres tüntető tömegeket, a félmiliónyi aláírást – a választókat.

Nem a fölös moralizálás, vagy az erőltetett összehasonlítás szándéka vezetett, amikor összeollóztam az alábbiakat. Csak emlékeztettem magamat: az eltelt két évtized az én húsz évem is volt. Húsz év az életemből.

1989.

December 25.
Bukarestben megalakul az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága. Kiáltványt tesz közzé. A fővárosi törvényszékhez benyújtott folyamodvány feltünteti az RMDSZ Végrehajtó Bizottságát: Domokos Géza, elnök, Tőkés László, tiszteletbeli elnök, Verestóy Attila, titkár. Az Ideiglenes Intéző Bizottság tagjai között vannak: Cs. Gyímesi Éva, Kántor Lajos, Balogh Edgár, Sylvester Lajos, Király Károly, Demény Lajos, Horváth Andor, Lányi Szabolcs, Sütő András, Kányádi Sándor, Toró Tibor.

1990.

Január 5. A Nemzeti Megmentési Front nyilatkozatot ad ki, melyben elítéli az előző diktatórikus rendszer nemzeti kisebbségekkel szembeni politikáját. Kinyilvánítja, hogy valóra váltja és garantálja az egyéni és kollektív kisebbségi jogokat.

Január 7. Az 1959-ben megszüntetett Bolyai Tudományegyetem és a jelenlegi Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanárai közös nyilatkozatukban elengedhetetlennek tartják az önálló magyar egyetem visszaállítását.

Január 22. Kolozsváron találkoznak a romániai történelmi egyházak képviselői és szándéknyilatkozatot fogadnak el. Bejelentik az 1948-as kultusztörvény hatályon kívül helyezésére, az egyházi önkormányzat teljes szabadságára, a felekezeti iskolahálózat visszaállítására, a könyvtárak, levéltárak, ingatlanok, anyakönyvek, egyházi karitatív intézmények visszaadására vonatkozó igényüket.

Január 25. Ion Iliescu televíziós beszédében egyes erdélyi megyékben észlelhető „szeparatista tendenciákra” hívja fel a figyelmet.

Február 10. Marosvásárhelyen százezres könyves-gyertyás néma tüntetés a kisebbségi jogokért, miután február 7-én megalakul a Vatra Româneascã magyarellenes politikai szervezet és február 9-én román fiatalok tüntetnek Marosvásárhelyen a magyar nyelvű oktatás ellen.
Ugyanezen a napon mintegy 40.000 személy tüntet Sepsiszentgyörgyön a magyar nyelvű oktatásért. A háromszéki magyarság állásfoglalása rögzíti: anyanyelvi oktatási igényük az óvodától az egyetemig terjed.
Az RMDSZ felhívására Brassóban is tüntetnek a magyar iskolákért.

Február 18. Bukaresti tüntetők törnek be a kormányépületbe. Akciójukat bányászjárás követi.

Március 4. A Vatra Româneascã gyulafehérvári nagygyűlésén éles kirohanások hangzanak el Tőkés László, Király Károly, Kincses Előd és más magyar vezetők ellen.

Március 19. Román nacionalista tömeg Marosvásárhelyen tüntet a magyarok ellen. A környékről 13 busszal hoznak további tüntetőket. Megtámadják a magyar nemzetiségűeket és leszaggatnak minden magyar feliratot. Az RMDSZ székházát fejszékkel, husángokkal ostromolják meg. Az épületben bennrekedt 75 személyt a rendőrség nem védi meg. Később a katonaság szabad elvonulást ígér a magyaroknak, viszont tétlenül szemléli, hogy a román tömeg láncokkal, botokkal támad a székházból távozókra. Sok a sebesült, Sütő András írót fél szemére megvakítják.

Március 20. Román tömegek rátámadnak a magyarokra, sok a sebesült. Este Iliescu elnök nyugalomra inti a románokat és a magyarokat. A válság kezelésére Bukarestben összeül az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága. A megbeszélésen résztvesznek a Nemzeti Librális Párt képviselői is.
Az RMDSZ nyilatkozatban tiltakozik a történtek miatt és kéri az események kivizsgálását.
Az RMDSZ vezetősége magyarországi és romániai értelmiségi találkozón vesz részt Budapesten, hogy párbeszédet kezdjenek a két nép és a két kultúra kapcsolatainak kritikus kérdéseiről. Nyilatkozatot adnak ki a szatmárnémeti és marosvásárhelyi magyarellenes provokatív akciókról.
Székelyudvarhelyen 20 ezer ember részvételével a nagygyűlésen elutasítják a marosvásárhelyi Vatra Romaneasca provokációját. Felhívásuk a román kormányszervekhez és az ENSZ-hez intézik.

Március 21. Sok üzemben leáll a munka, magyar és román tömegek vonulnak Marosvásárhely központjába, a katonaság kordont von közéjük. Ismét vidékről hoznak teherautókkal románokat, akik botokkal felfegyverkezve átszakítják a kordont és nekimennek a magyar tüntetőknek. Az összetűzésnek halálos áldozatai is vannak, továbbá majd félezer sebesült. A román kormány nyilatkozatában Magyarországot vádolja a marosvásárhelyi vérengzésért.

Március 26. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé választja Tőkés László temesvári lelkipásztort.

Április 3. Az RMDSZ és a Vatra Româneascã Szövetség képviselőiből álló vegyesbizottság megállapodik abban, hogy a román lakosságot biztosítani kell arról, hogy a kisebbségek jogai, azok gyakorlásának biztosítása semmilyen módon nem csorbítja érdekeit, és a nemzeti kisebbségeket pedig arról, hogy a jelenlegi államhatalom, akárcsak az alkotmányos rend, garantálja minden törvényes jogát, összhangban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával és a Románia által elfogadott nemzetközi szerződésekkel.

Május 10. Az RMDSZ közleményében kijelenti, nem kívánja elkötelezni tagságát egyik államelnökjelölt személye mellett sem. Arra kéri választóit, menjenek el szavazni és szavazzanak a visszarendezés ellen.

Május 20. Parlamenti és elnökválasztás. Ion Iliescu a szavazatok 85,07 százalékával elnök lesz. A Képviselőházban az RMDSZ 991.601 szavazatot (7,23%), a Szenátusban 1.004.353 szavazatot (7,20 %) kap. A parlamenti helyek megoszlása: Nemzeti Megmentési Front: 355 mandátum, RMDSZ: 41 mandátum, Nemzeti Liberális Párt: 38 mandátum.

Május 27. Az RMDSZ Országos Elnöksége a közvélemény tudomására hozza: a kormánynak az 1990/1991-es tanév megszervezésére vonatkozó 521/1990.05.12 Határozata ellentétes az érvényben levő 1978-as Tanügyi törvénnyel. Beadvánnyal fordul az állam vezetőihez. Rámutat: ez a határozat visszalépés a diktatúra időszakához képest.

Június 9. A demokratikusan választott parlament első ülése.

Június 13. Zúgolódás Csíkszeredában a rendőrség kétnyelvű táblájának kicserélése miatt.
Az RMDSZ vezetősége közleményben foglal állást az Egyetem téren április 22-e óta folyó bukaresti tüntetések erőszakos felszámolása ellen.

Június 16. Az RMDSZ vezetősége visszatér a június 13–15-i súlyos bukaresti eseményekre, tiltakozik Szilágyi Zsolt és Zsigmond László RMDSZ-képviselők indokolatlan bántalmazása ellen. Figyelmeztet, a hatalom szándékosan, ismételten félretájékoztatja a közvéleményt a június 13-i csíkszeredai eseményekkel kapcsolatosan is. Domokos Géza elnök és Szőcs Géza főtitkár külön közleményben kéri fel a romániai magyarságot, hogy tartózkodjon mindenféle erőszakos cselekedettől. Az RMDSZ parlamenti csoportja is interpellál e kérdésben.

Június 20. Ion Iliescu elnök beiktatása Románia elnöki tisztségébe. Petre Romant nevezi ki miniszterelnöknek.

Június 26. Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke felhívásban fordul a román politikai erőkhöz, foglaljanak állást az országban eluralkodott xenofób magyarellenesség ellen.

Július 3. A Hargita megyei Törvényszék ítéletet mond a 89-es decemberi forradalomban részt vevő oroszhegyiek ügyében és egyenként 13 évi börtönbüntetésre ítéli őket minősített emberölésért.

Július 20–21. Az RMDSZ Országos Választmánya Csíkszeredán ülésezik. Napirendjén szervezési, gazdasági és művelődési tevékenységének időszerű kérdései szerepelnek. 21-i nyilatkozata a magyar felsőfokú oktatás helyzetével és a Bolyai Egyetem újraindításával foglalkozik. Közleménye hangsúlyozza az érdekképviselet minden területét átölelő stratégia kidolgozásának szükségességét. Külön nyilatkozatban foglalkozik a marosvásárhelyi márciusi események résztvevőivel szemben indított egyoldalú büntetőjogi eljárás visszásságaival. Míg Sütő András támadói közül senkit sem azonosítanak, a büntetőeljárási szervek több magyar és cigány nemzetiségű személyt tartóztatnak le és ítélnek szabadságvesztére.

December 1. A román nemzeti nap alkalmából Gyulafehérváron kerül sor a parlament szabadtéri, ünnepi ülésszakára. Szőcs Géza főtitkár hangzavarban próbálja elmondani a toleranciáról szóló beszédét. A román ellenzék sem jut szóhoz.

1991

Január 19. Előzetes letartóztatásba helyezik Cseresznyés Pál marosvásárhelyi lakost a Mihai Cofariu ellen 1990 márciusában elkövetett merénylet vádjával.

Március 1–2. Szatmárnémetiben tanácskozik az RMDSZ Országos Választmánya. Közleménye szerint a Választmány szellemében örömmel fogadja az RMDSZ-en belüli önálló politikai vonulatok jelentkezését és megerősödését. Elfogadja az Elnökség január 9-i állásfoglalását, mely hitet tesz Temesvár demokratikus törekvései mellett. Felkéri a tagságot, a helyi körülményeknek megfelelően ünnepeljen március 15-én.

Március 15. Százezrek vesznek részt Erdély-szerte a megemlékezéseken. A híresztelések ellenére nem kerül sor incidensekre.

Június 26. Iliescu elnök fogadja az RMDSZ küldöttségét. A felvetett témák között szerepel az oktatásban fenyegető újabb korlátozások és a földrajz, ill. történelem kötelezően román nyelven való oktatásának kérdése.

Június 28. Az RMDSZ vezetősége, valamint a kolozsvári magyar iskolaigazgatók tiltakoznak azon intézkedések ellen, amelyek korlátozni szándékoznak a magyar nyelvű oktatást. A magyar egyházak levelet intéznek ez ügyben az államelnökhöz.

Július 2. Kolozsváron többezren tüntetnek a Báthory, Brassai és Apáczai líceumok udvarán a magyar iskolákért. A Polgári Szövetség és az Antitotalitárius Fórum román képviselői támogatásukról biztosítják a jogos követeléseket.

Augusztus 7. A Nemzeti Megmentési Front augusztus 7-én közzétett nyilatkozatában elutasítja az RMDSZ kerekasztal-értekezlet megrendezésére vonatkozó javaslatát.

Október 14. A bányászjárást követően megbukik a Petre Roman kormány. A miniszterelnöki székben helyét Theodor Stolojan foglalja el.

Október 17. Egyenes tv- és rádióadás közvetíti a Kovászna és Hargita megyéből “elűzött” románok meghallgatásával megbízott parlamenti bizottság jelentését. A jelentés elüldözöttnek tünteti fel azokat a tanárokat, akik kényszerkihelyezésük után hazatértek szülőföldjükre.
Az RMDSZ képviselői és szenátorai kivonulnak a parlament együttes üléséről, mert a jelentés az egész magyar nemzeti kisebbség kollektív bűnösségét fogalmazza meg. Később a Har-Kov jelentés néven emlegetik.

November 8. Budapesten Antall József miniszterelnök fogadja az RMDSZ Elnökségének héttagú küldöttségét; megtörténik a hivatalos kapcsolatfelvétel az RMDSZ és a magyar politikai élet vezető erői között.

November 21. Románia Kormánya nyilatkozatot fogad el a kisebbségekről, melyben kifejti, hogy elítéli és visszaveri a nemzeti gyűlöletet és az antiszemitizmust. Ugyanakkor kijelenti, hogy figyelemmel követi, hogy az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek elidegeníthetetlenül elismert és szavatolt jogaik gyakorlása ne vezessen a kisebbségeknek a lakosság többi részétõl való elszigetelődéséhez.

November 23. Tizenhét hónapi munka után az Alkotmányozó Gyűlés megszavazza az Alkotmányt.
Az RMDSZ szenátorai és képviselői az Alkotmány ellen szavaznak, mivel – többek között – nem értenek egyet azzal, hogy Románia egységes nemzetállam.

December 8. Népszavazás az Alkotmányra.

December 12. Király Károlyt megfosztják szenátori mandátumától, mert nem vesz részt az Alkotmány parlamenti megszavazásán.

December 27. Az RMDSZ Országos Elnöksége nyílt levélben fordul a Központi Népszámláló Bizottsághoz. Felhívja a figyelmet, hogy nem létezik sem székely nyelv, sem székely nemzetiség, ezért kéri ezeknek a jegyzékből való törlését.

1992

Január 7–14. Népszámlálás.
Az adatfelvétel és feldolgozás hitelességét az RMDSZ január 11–12-i marosvásárhelyi tanácskozásáról kiadott közleményében kétségbe vonja. Külön népszámlálást szorgalmaz az egyházakkal együttműködve, a romániai magyarok összeírására.

Január 23. A marosvásárhelyi bíróság törli Káli Király Istvánt a polgármester-jelöltek listájáról. Két évvel korábban Kincses Előd és Smaranda Enache jelölését hiúsították meg.

Február 9. A helyhatósági választások első fordulója.

Február 12. A parlament tudomásul veszi a Har-Kov bizottság által készített jelentést.
Az RMDSZ parlamenti csoportja tiltakozik a kollektív vádemelés, valamint a diszkrimináció ellen, hogy a forradalmi események vizsgálatát ezúttal a többségében magyarlakta megyékre korlátozzák és többségi határozattal megakadályozzák az RMDSZ ellenvéleményének a Parlament elé terjesztését.

Február 20. Marosvásárhelyen folytatódik Cseresznyés Pál pere.

Február 21. A helyhatósági választások második fordulójának kampánycsendjében a Külügyminisztérium illetékese a közszolgálati tévében magyarellenes nyilatkozatokat tesz. A választás kimenetelének durva befolyásolását nem követi törvényes intézkedés.

Február 23. A helyhatósági választások második fordulója. Kolozsváron a Román Nemzeti Egységpárt polgármester-jelöltje, Gheorghe Funar kapja a legtöbb szavazatot.

Február 24. Romulus Vulpescu szenátor a parlamentben internáló táborok létrehozását sürgeti magyarok számára.

Március 10. Csíkszeredában az RMDSZ szervezésében közel 20.000 személy tüntet az anyanyelvi oktatásért.

Március 19. Névtelen feljelentés alapján a rendőrség házkutatást tart több Kolozs megyei helységben a helyi RMDSZ-elnök, valamint a református lelkészek lakásán és a templomokban. Az RMDSZ Elnöksége valamint az Erdélyi Református Püspökség írásban tiltakozik a rendőrakciók ellen.

Április 11. A Nemzeti Liberális Párt kilép a Demokratikus Konvencióból, mert elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ törekvéseit.
Az RMDSZ Kolozs megyei elnöksége tiltakozik az újabb polgármesteri határozat ellen, amely szerint bármilyen közlemény, hirdetmény, beleértve a színház és opera plakátokat is, kizárólag román nyelvű lehet.

Április 16. Ion Iliescu államelnök látogatása Kovászna megyében. A Vatra Româneascã és az RNEP képviselői a kétnyelvű feliratok eltávolítását, az RMDSZ betiltását követelik.

Április 24. A kolozsvári polgármester betiltja azt a tanácskozást, amelyet a helységek önkormányzatáról tartana többek között a magyarországi FIDESZ, a kolozsvári MADISZ, a holland Dettmeijerstichting Alapítvány és az RMDSZ Szabadelvű Köre.

Május 24. Polgármester-választás Marosvásárhelyen. Nagy Győző, a tulipán jelével induló jelölt, a szavazatok 56,89 százalékát kapja meg.

Június 8. A parlament két házának együttes ülésén, heves vita után, elhalasztják a július 26-ára kitűzott választásokat.
Az RMDSZ merevnek, korszerűtlennek, nemzetközi szerződésekkel ellentétesnek tartja a tanügyi törvénytervezetet, amely semmibe veszi a nemzeti kisebbségek oktatásának évszázados hagyományait.

Június 10. Minden magyar eredetű emlékművet meg kell semmisíteni – jelenti ki Gheorghe Funar kolozsvári polgármester.

Június 22. Ion Iliescu elnök fogadja az RMDSZ kolozsvári küldöttségét. Tagjai közlik: Kolozsváron a polgármester sorozatos magyarellenes intézkedései miatt pattanásig feszült a helyzet. Az elnök kifejti, hogy nincs hatalma a helyhatóság fölött, veszélyesnek tartja a szélsőségességek eluralkodását. Ide sorolja Szőcs Géza és Tőkés László bizonyos nyilatkozatait.

Június 27–28. A Demokratikus Konvenció (DK) Emil Constantinescut választja meg elnökjelöltnek. Az NMF-ből kivált párt felveszi a Demokratikus Nemzeti Megmentési Front nevet és újrajelöli Iliescu elnököt.

Július 7. Marosvásárhelyen a megyei törvényszék 10 év börtönre és 1 millió lej kártérítésre ítéli Cseresznyés Pált.

Július 20. Miniszterelnöki rendelettel leváltják Hargita és Kovászna megye prefektusait.

Július 23. Tiltakozó nagygyűlések Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában a magyar prefektusok indokolatlan leváltása miatt.

Augusztus 5. A kormány döntése értelmében a két, zömében magyarok lakta megyébe egy-egy román és magyar prefektust neveznek ki.

Augusztus 13. Az amerikai képviselőház 63 tagja írja alá az Iliescu elnöknek címzett levelet, amelyben felsorolják a magyar kisebbség jogsérelmeit. Egyben kérik a román kormányt, határolja el magát a szélsőséges szervezetektől és az antiszemita kiadványoktól.

Szeptember 2. Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke bejelenti éhségsztrájkját a hatalom által gerjesztett idegengyűlölet, a magyarellenesség miatt.

Szeptember 9. Az RMDSZ Elnökség felkéri Tőkés László tiszteletbeli elnököt, mondjon le az éhségsztrájkról, hogy ereje teljében küzdhessen a jogállam megteremtéséért.

Szeptember 12. A Demokratikus Konvenció választási kiáltványban ítéli el a túlhajtott román nacionalizmust.

Szeptember 27. Parlamenti és elnökválasztás. Az RMDSZ-nek 12 szenátort és 27 képviselőt sikerül bejuttatni a román Parlamentbe.

Október 4. Közzéteszik az elnökválasztás első fordulójának eredményét: Ion Iliescu 47,34%, Emil Constantinescu 31,24%, Gheorghe Funar 10,88%.

Október 11. Az elnökválasztás második fordulójának végeredménye: Ion Iliescu 61,43%, Emil Constantinescu 38,57%.

Október 23–25. A Küldöttek Országos Tanácsának összejövetele Kolozsváron. A Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása. A román parlament magyar tagjainak fogadalma, amely tartalmazza az önrendelkezésért folytatott harcot.

November 9. Az RMDSZ Elnöksége közleményben tiltakozik Iliescu elnöknek beiktatása alkalmából mondott beszédéért, ugyanis az elnök elferdíti az RMDSZ belső önrendelkezésre vonatkozó elképzeléseit, megbélyegző támadást intéz a szövetség ellen.

November 21. Az Észak-atlanti Közgyűlésen Ion Ratiu parasztpárti politikus kijelenti, hogy Romániában rendezett a magyarság helyzete.

December 1. Leleplezik a Mátyás-szoborra helyezett feliratot. Román értelmiségiek is magyarellenes provokációnak tartják, hogy hozzányúltak Fadrusz János művéhez.

December 22. Az Országos Műemlékvédő Bizottság határozatban tiltja meg a Kolozsvár főterén található emlékművek és azok környezetének módosítását, elrendeli a Mátyás-szobor eredeti állapotának visszaállítását. Mivel az intézkedést nem támasztja alá politikai akarat, hatástalan marad.

1993

Január 15–17. Az RMDSZ III. Kongresszusa, Brassó. Az elfogadott Program alaptétele a belső önrendelkezés, “a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia”. Az RMDSZ elnökének elsöprő többséggel Markó Bélát, tiszteletbeli elnökének Tőkés Lászlót választják meg. Tőkés László több javaslatait megszavazzák. Ezek között szerepel: az RMDSZ elkötelezi magát az 1989-ben elindult rendszerváltozás mellett, a Demokratikus Konvencióval követeli a temesvári nyilatkozat nyolcadik pontja érvényesülését, kezdeményezi egy gazdasági tanács létrehozását, a legnagyobb kedvezmény megadását.

Február 1. Vãcãroiu kormányfő Brüsszelben aláírja az Európa Tanács és Románia közötti társulási szerződést. A közszolgálati televízió főosztályvezetője írásban utasítja a nemzetiségi adásokat, hogy műsoraikban kizárólag kultúrával és hagyományőrzéssel foglalkozzanak.

Február 23. Iliescu ingerülten bírálja a Magyarország kezdeményezte Kárpáti Eurorégió gondolatát.
Tőkés László Washingtonban a romániai visszarendeződésről tart előadást. Említést tesz bizonyos fajta etnikai tisztogatásról.

Március 1. A parlament mindkét házában elítélik az RMDSZ tiszteletbeli elnökének kijelentését az etnikai tisztogatásról.

Március 25. Román prefektusokat neveznek ki Kovászna és Hargita megye élére. A megye magyar többségű lakosai felháborodással fogadják a hírt.
Iliescu elnök aláírja a zetelaki és oroszhegyi magyar elítéltek kegyelmi kérvényét. Cseresznyés Pál a börtönben marad.

Április 8. Az RMDSZ parlamenti csoportja nyilatkozatban állapítja meg, hogy a magyarokat sorra eltávolítják a vezető tisztségekből, etnikai diszkrimináció tapasztalható mind alkalmazáskor, mind az elbocsátások során. A létbizonytalanság következtében távozók “egyfajta etnikai tisztogatás” áldozatainak is nevezhetők.

Április 16. Az RMDSZ nyilatkozatban utasítja vissza hat román párt Hargita megyei szervezetének a televízióban közzétett nyilatkozatát a románságot ért hátrányos megkülönböztetésről. Rámutat, Hargita megyében a román lakosság 14%-ot, a magyar 84,6%-ot képvisel. Ennek ellenére, a megyében a prefektúra román tisztviselőinek aránya 65,9%, az ügyészeké 60%, a bíráké 50%.

Május 12. Dr. Balázs Sándor, a Bolyai Társaság elnökének, a Bolyai Egyetem ügyében Iliescu elnökhöz írt levelére érkező válaszban Traian Chebeleu elnöki szóvivő elutasítja a magyar egyetem újraindítását, mivel az véleménye szerint szeparatizmus lenne, fokozná az etnikumközi feszültségeket.

Június 3. Az EBBÉ nemzeti kisebbségekkel foglalkozó főbiztosa, Max van der Stoel által vezetett jelentéstevő csoport tapasztalatszerző körutat tesz Romániában.

Június 7. A Legfelsőbb Bíróság megerősíti a Maros megyei bíróság 1992. július 7-i, Cseresznyés Pált elítélő döntését.

Június 8. Az RMDSZ elnökének és ügyvezető elnökének nyilatkozata leszögezi, hogy a marosvásárhelyi, zetelaki és oroszhegyi elítéltek koncepciós, politikai jellegű, megfélemlítő perek áldozatai.

Június 12. Ion Iliescu államelnök fogadja Markó Béla RMDSZ-elnököt, aki elmondja, hogy az RMDSZ elvárásaival az ET jelentéstevői is egyetértettek. Az RMDSZ csak ezek megoldása után mondhat igent Románia ET-be való felvételére.

Június 15–16. Az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezet a tengerparti Neptun-fürdőn nem hivatalos találkozót szervez a román kormány és az RMDSZ részvételével. Az RMDSZ részéről magánszemélyként Tokay György, Borbély László és Frunda György vannak jelen.

Június 18. RMDSZ-közreműködéssel parlamenti bizottsági ellenőrzés alá kerül a Román Hírszerző Szolgálat.

Július 20. Horn Gyula miniszterelnök fogadja Markó Bélát. Az RMDSZ elnöke elmondja, a magyar kormányprogram tartalmazza az alapvető fontosságú alapelveket, miszerint a határon túli magyarságot érintő kérdésekben kikérik az érintettek véleményét.

Augusztus 3. Markó Béla szövetségi elnök a neptuni tanácskozással kapcsolatos közleményében bejelenti, az RMDSZ nevében csak szövetségi elnöki mandátummal lehet tárgyalni.
A három érintett RMDSZ-politikus – Frunda György, Tokay György és Borbély László – nyilatkozatot ad ki Tőkés László tiszteletbeli elnök július 29-i sajtóértekezletét követően.

Augusztus 18. Max van der Stoel, az EBBÉ nemzeti kisebbségekkel foglalkozó főbiztosa az RMDSZ bukaresti Elnöki Hivatalába látogat. Érdeklődik, június eleji látogatása óta történt-e előrehaladás a kormány kisebbség-politikájában. Közelebbről az oktatás és jogrendszer terén tett ígéretek valóra váltása foglalkoztatja.

Augusztus 24. Markó Béla RMDSZ-elnök az ET Jogi és Emberi jogi Bizottságának elnökéhez, Gunnar Janssonhoz ír levelet Románia európai integrációjának feltételeiről.

Augusztus 26. Az RMDSZ benyújtja Memorandumát Románia felvételéről az Európa Tanácsba. Tizenöt pontban találhatók a Románia jogrendjével kapcsolatos kifogások.

Szeptember 1–3. Budapesten az Európai Demokrata Unió (EDU) 16. pártelnöki értekezletén állandó tagként veszik fel az RMDSZ-t.

Szeptember 6.
A magyarság helyzete a román nemzetállamban címmel megjelenik az RMDSZ-memorandum melléklete.
Szeptember 25–26.
Marosvásárhelyen ülésezik az SZKT. Megvitatják a Neptun-ügyet, elfogadják az elkészített Memorandum szövegét és a Nemzeti Kisebbségi Tanácsban való részvétel felfüggesztésére hozott döntést.

Szeptember 28. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Románia tagfelvételi kérelme mellett szavaz.
Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök közleményt ad ki az ET döntés kapcsán, melyben leszögezik: „az üres ígéretek ideje lejárt, a konkrét cselekvésnek kell következnie”.

Október 4. Az Európa Tanács Miniszteri Tanácsa jóváhagyja Románia teljes jogú tagként való csatlakozását a páneurópai szervezethez.

Október 7. Bécsben, ünnepélyes keretek között, Románia teljes jogú tagként belép az Európa Tanácsba.

Október 8. Bécsben megkezdődik az Európai Emberjogi Konferencia. Iliescu román elnök aláírja az Európai Emberi Jogi Chartát.

Október 19. Nyilvánosságra hozzák az Európa Tanács 176-os Véleményezését Románia tagfelvételi kérelméről.

Október 23. Az RMDSZ Maros megyei elnöksége, városi és megyei tanácsosai, képviselői és szenátorai nyilatkozatban tiltakoznak az ellen, hogy Marosvásárhelyen – minden előzetes engedélyezés nélkül, a szélsőséges erők hatására – megkezdték Antonescu tábornok szobrának alapozási munkálatait.

November 12–14. Az SZKT megvitatja, majd egyhangúlag elfogadja a Kisebbségi törvénytervezetet, amely végső formában a Törvény a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről címet kapja.

December 15. Traian Chebeleu elnöki szóvivő bejelentése nyomán, miszerint Iliescu elnök nem ad kegyelmet a székelyföldi politikai-etnikai jellegű perekben elítélt magyaroknak, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének hívására több ezren gyűlnek össze.

1994

Január 22. Az RMDSZ országos vezetősége, 19 szenátor és képviselő, az ÜE, az SZKT Állandó Bizottságának tagjai, az RMDSZ Kolozs megyei vezetősége, ifjúsági szervezeteinek vezetői a Mátyás-szobor körül néma felvonulással és a szobor előtt alkotott élőlánccal fejezik ki tiltakozásukat a polgármester tervezett újabb provokációja ellen.

Január 29. A háromszéki RMDSZ Megyei Képviselők Tanácsa állásfoglalást tesz közzé a két megyében 1992 óta, a Hargita-Kovászna Jelentés hatására – az oktatásban, a helyi adminisztrációban és államhatalomban – megsokasodott diszkriminatív intézkedések ellen.

Február 9. A Képviselőház Oktatásügyi Bizottsága a tanügyi törvénytervezet általános újratárgyalása során véglegesíti a Nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek nyelvén történő oktatás című, XIII. fejezet szövegét.

Március 17. Eltűnnek Nagykároly közúti bejáratainál a háromnyelvű helységnévtáblák, amelyeket önkormányzati határozat alapján helyeztek el. A leszerelésben a prefektus és a város polgármestere nyíltan vállalja a főszerepet.

Március 25. Bejelentik a forradalmi események miatt elítélt nyolc székely büntetésének csökkentésére vonatkozó elnöki kegyelmi rendeletet. Az elnöki szóvivő elismeri, hogy az amnesztia részben az RMDSZ többszöri közbenjárásának eredménye és összefügg az ET-megfigyelők közelgő látogatásával.

Április 6. Az Ügyvezető Elnökség ülésén elemzi az államfői kegyelmi rendelet után is fogva tartott, jogtalanul elítélt magyarok mielőbbi kiszabadításának lehetőségeit.

Április 26. Az Ügyvezető Elnökség ülésén megbeszélik a magyarságra vonatkozó népszámlálási adatok felülvizsgálatának és kiegészítésének módozatait a belső választások megszervezése érdekében.

Május 5. A Fehér Megyei Fellebbviteli Bíróság jogerős és végleges döntést hoz a Nagyenyeden fogva tartott két zetelaki elítélt feltételes szabadlábra helyezéséről. Cseresznyés Pál börtönbüntetésének elengedéséért az RMDSZ további lépéseket tesz.

Május 9. A román Parlament két házának együttes ülésén az Európai Emberi Jogi Egyezmény ratifikálása során az RMDSZ-frakció biztosítékot kér a román kormánytól arra vonatkozóan, hogy tiszteletben tartja az Európa Tanács Ajánlásának az egyházi javak visszaszolgáltatására és a kisebbségi közösségekhez tartozó gyermekek anyanyelven történő oktatására vonatkozó pontját.

Június 1. A Képviselőház megkezdi a tanügyi törvénytervezet vitáját. Az RMDSZ képviselőházi csoportja úgy értékeli, hogy ez a tervezet a romániai magyarság szempontjából az Alkotmány után a legfontosabb jogszabály.

Június 18. Kolozsváron megalakul a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET), amely az erdélyi magyar egyházak vezetőiből, tudományos, művészeti, szakmai szervezetek képviselőiből, jelentős közéleti személyiségekből áll. A SZET Állandó Bizottságának tagjai: Csávossy György elnök, Szőcs Judit alelnök, Gergely Csaba titkár. A SZET állásfoglalásban hívja fel a figyelmet arra, hogy a Mathias Rex szoborcsoport körül tervezett munkálatok az egyetemes kulturális örökség egyik fontos műértékét veszélyeztetik.

Július 7. A Művelődési Minisztérium felszólította az alárendelt Erdélyi Történelmi Múzeumot, szüntesse be a kolozsvári munkálatokat és vonja ki a térről a munkagépeket.
Takács Csaba ügyvezető elnök közleményben hívja fel a figyelmet Kolozsvár főterén, Mátyás-király lovas szobra mellett összegyűlt békés tüntetők elleni rendőrségi fellépésre.

Augusztus 1. Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök közleményt ad ki, amelyben megfogalmazza: a lakosság önfeláldozó kiállásának köszönhetően a kolozsvári Főtér hagyományos arculatának megváltoztatására irányuló kezdeményezés meghiúsult.

Augusztus 8. RMDSZ szakértői bizottság utazik Budapestre, hogy a HTMH munkatársaival a román-magyar alapszerződéssel kapcsolatos kérdésekről konzultáljanak.

Augusztus 9. Az Illyés Alapítvány kuratóriuma jóváhagyja a romániai magyar alkuratórium összetételét és működési szabályzatát.

Augusztus 10. Az Ügyvezető Elnökség megvitatja az RMDSZ kisebbségi tanügyi törvénytervezet benyújtásához szükséges 250.000 aláírás begyűjtésének szervezési kérdéseit. A testület összeállítja Max Van der Stoelnak, az EBEÉ kisebbségi főbiztosának átnyújtandó dokumentumcsomagot, amely tartalmazza szövetségünk véleményét oktatási, kulturális, nyelvhasználati, egyházügyi kérdésekben, továbbá a romániai magyar közösséget ért jogsérelmeket.

Augusztus 29. Újabb politikai-szakmai egyeztető tárgyalásra kerül sor Budapesten a magyar kormány illetékeseés az RMDSZ küldöttsége között. Megvitatják a kollektív jogok és az autonómia problémakörét, a román-magyar alapszerződés biztosítékait és megkötésének esélyeit.

Szeptember 19. Az RMDSZ átnyújtja és bejegyezteti Románia Szenátusában a kisebbségi nyelveken folyó oktatási törvénytervezetet, amelyet 492.380 állampolgár kezdeményez és támogat aláírásával. Az aláírások az ország 15 megyéjéből származnak.

November 25. A Marosvásárhelyen ülésező Külpolitikai Tanácsadó Testület megállapítja, hogy az elkövetkező időszakban intenzívebb külpolitikai tevékenységre van szükség. Megfogalmazódik az igény az autonómia-statútumok kidolgozására.

December 13. Név szerinti szavazással a Képviselőházban megbukik a Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló törvénytervezet. Így nem lép érvénybe a nemzeti szimbólumok és a himnusz használatára vonatkozó törvénycikkely sem.

1995

Január 14. Országos Önkormányzati Konferenciára kerül sor Sepsiszentgyörgyön, mely során megalakul az Országos Önkormányzati Tanács (OÖT).

Január 20. A román kormány nyilatkozatban szólítja fel az RMDSZ-t az OÖT feloszlatására. A bukaresti sajtóértekezleten nagy az érdeklődés Markó Béla autonómiaprogramról szóló kolozsvári előadása és az OÖT megalakulása iránt. A szövetség vezetői elmondják, az RMDSZ autonómiatörekvései nem új keletűek, a belső önrendelkezés fogalmát már a brassói kongresszuson elfogadott program is tartalmazza.

Január 21. Az igazságügy-miniszter kijelenti, az RMDSZ autonómia-nyilatkozatai elég terhelő bizonyítékok ahhoz, hogy elindítsák az RMDSZ betiltásának törvényszéki eljárását.

Február 1. Theodor Meleșcanu külügyminiszter Strasbourgban aláírja az európai kisebbségi keretegyezményt.

Február 14–15. Amerikai közvetítéssel román-magyar párbeszédre kerül sor Atlantában. Az RMDSZ-t csúcsvezetése képviseli. Az RMDSZ-delegáció tagjai Nyilatkozatot adnak ki, melyben megdöbbenésüket fejezik ki a román Szenátus és Képviselőház RMDSZ-t elítélő nyilatkozataival szemben.

Február 17. A Demokratikus Konvenció vezetősége 30 napot ad az RMDSZ-nek arra, hogy nyilatkozatot adjon ki arról, hogy elfogadja a román állam egységes, nemzeti jellegét. Takács Csaba ügyvezető elnök kijelenti, az RMDSZ nem írja alá a DK által megfogalmazott dokumentumot.

Február 22. Az RMDSZ bukaresti székházában Markó Béla szövetségi elnök találkozik Max van der Stoellal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosával. A megbeszélésen szóba kerül az RMDSZ autonómiakoncepciója, a kisebbségi és az oktatási törvénytervezet helyzete, valamint az RMDSZ-t ért támadások.
Gabriel Andreescu, a Helsinki Bizottság elnöke, a sajtó képviselői előtt elmondja, hogy a román sajtó félrevezeti a közvéleményt, amikor az RMDSZ tevékenységének alkotmányellenességére vonatkozó vádaknak helyt ad. Kifejti, hogy az RMDSZ minden követelését ki lehet elégíteni a román Alkotmány keretein belül.

Március 9. ștefãnescu Drãgãnești, az Emberi Jogok Védelmének Ligája (LADO) elnöke Gheorghe Funar elleni büntetőjogi eljárás megindítására szólítja fel a Főügyészséget, mivel Kolozsvár polgármestere utcai tüntetésekre szólító felhívást intéz a román lakossághoz, hogy hiúsítsák meg a magyar lakosság március 15-i megemlékezéseit.

Március 16. Theodor Meleșcanu külügyminiszter Budapesten találkozik Kovács László kollegájával. Sajtóértekezletükön bejelentik, hogy március 20-ig, a párizsi stabilitási értekezletig, nem készül el az alapszerződés, mivel nem tudnak megegyezni az ET 1201-es Ajánlásának, az anyanyelv használatának és az egyesülési jog értelmezésének, az egyházak kárpótlásának kérdésében.

Április 7–8. Csíkszeredában rendkívül SZKT ülésszak. Megszavazza a belső választásokra vonatkozó alapelveket. Határozatban szorgalmazza a román-romániai magyar párbeszéd folytatását az atlantai megállapodás szellemében.

Április 29. A Moldvai Csángó-magyarok Szövetsége tisztújító közgyűlését Klézsén szélsőséges nacionalista erők megakadályozzák, mivel a szövetség felvállalta a Bákó megyei 15 csángó-magyar település kulturális önszerveződésének koordinálását. A tömeg bántalmazzaz RMDSZ ügyvezető elnökét is.

Május 23. Csíkszeredában ülésezik a Székelyföldi Egyeztető Tanács. A résztvevők nyilatkozatba foglalják, hogy az általuk képviselt közösségek tagjai élni akarnak a területi autonómia jogával, igénylik a törvényes feltételek megteremtését ezen autonómia-jog gyakorlásához.

Május 26–28. Az RMDSZ IV. Kongresszusa Kolozsváron. Hosszú vita után elfogadja a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését. A nemzeti kisebbség helyett a nemzeti közösség elnevezést hagyja jóvá. A testület újraválasztja Markó Bélát a szövetségi elnöki tisztségbe, megerősíti Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét, valamint megválasztja a Kongresszus után megújuló SZKT 21 tagját. Nyilatkozatot ad ki, melyben tiltakozik a tanügyi törvénytervezet kisebbségi oktatást szabályozó XII. fejezetének jogsértő rendelkezései miatt.

Június 13. Az RMDSZ szenátusi csoportja nyilatkozatban tiltakozik a közel félmillió román állampolgár által előterjesztett, a nemzeti kisebbségek oktatására vonatkozó törvényhozási kezdeményezésnek a semmibe vétele ellen, ugyanis ezen törvényhozási kezdeményezést a Szenátus kilenc hónap után sem tűzi napirendjére.

Június 26. Markó Béla levelet intéz az Európai Unió tagországainak államfőihez, akik a cannes-i csúcsértekezletén vesznek részt. Felhívja a figyelmet, hogy az elfogadás előtt álló tanügyi törvény súlyosan sérti a nemzeti kisebbségek alkotmányban és Románia által is aláírt nemzetközi egyezményekben rögzített jogait.

Június 28. Elfogadják a Tanügyi törvényt.
Markó Béla szövetségi elnök kifejti: míg az Alkotmány szavatolja az anyanyelvi képzés jogát minden szinten, az új törvény e jog gyakorlásának lehetőségeit korlátozó rendelkezéseket tartalmaz.
Az RMDSZ a Szenátusban és a Képviselőházban is benyújtja az alkotmányossági óvást a romániai magyarság és a többi nemzeti kisebbség érdekeit súlyosan sértő és diszkriminatív tanügyi törvény ellen.

Július 9. Ion Iliescu államelnök fogadja az RMDSZ parlamenti csoportjának tagjait. Az elnök álláspontja szerint a tanügyi törvény az európai normákon felül biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az anyanyelvű oktatáshoz, a vitatott pontok lényegtelenek, valójában az RMDSZ szeparatista célokat követ.

Július 24. Ion Iliescu fenntartás nélkül aláírja a Tanügyi törvényt.

Július 27. Az Alkotmánybíróság határoz az 1994. szeptember 19-én az RMDSZ által beadott, 492.380 állampolgár aláírásával támogatott törvénykezdeményezésről és az aláírások hitelességéről. Úgy határoz, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatásról szóló törvénykezdeményezés megfelel az Alkotmány 73. Szakaszának 1.,2.,4. bekezdésében előírt követelményeknek. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor felkéri a Parlamentet és a Kormányt az állampolgári törvénykezdeményezés jog gyakorlására vonatkozó törvény kidolgozására és elfogadására.

Augusztus 7. RMDSZ delegáció folytat beszélgetést az Oktatásügyi Minisztériumban. Megtudja, a kisebbség nyelvén érettségizett diákoknak joguk lesz anyanyelvükön felvételizni azokból a tantárgyakból, amelyeket a középiskolában anyanyelvükön tanultak.

Augusztus 24. A 16 nemzeti kisebbséget tömörítő és a Kormány mellett működő NKT felhívásban kifogásolja a tanügyi törvény egyes kitételeit. A felhívás válaszként született a Román Kormány Tájékoztatási Főosztálya által kiadott, Az új tanügyi törvény – Európa egyik legdemokratikusabb törvénye című magyarázó dokumentumára, melyben azt állítják, hogy a törvény ellen kizárólag az RMDSZ tiltakozik.

Szeptember 23–24. Gyergyószentmiklóson ülésezik az SZKT.[...] Állásfoglalást ad ki, melyben szolidaritást vállal a veszélybe került vajdasági magyarokkal, akik elsőként fogalmazták meg a határon túli magyar közösségek megmaradását és gyarapodását szavatoló háromszintű közösségi autonómia tervezetet.

Október 14. Nagyváradon ülésezik a Reform Tömörülés Elnöksége. Megfogalmazódik az RT szövetségen belüli helye és szerepe újraértékelésének szükségessége.

Október 24. Az RMDSZ képviselőházi frakciója beterjeszti a Tanügyi törvény egyes szakaszainak módosításáról szóló törvényjavaslatát. A nemzetiségi nyelveken folyó oktatásra vonatkozó alapköveteléseket mellett az egyetemi autonómiával kapcsolatos kitételeket is tartalmaz.

November 5–8. Dr. Christoph Pan, az Európai Kisebbségi Népcsoportok Szövetsége (FUEV) elnökének meghívására Markó Béla és Takács Csaba tapasztalatszerző látogatást tesz Dél-Tirolban.

November 6. Az Országos Audiovizuális Tanács (OAT) nem engedélyezi a Duna TV adásának kábeltelevíziós társaságok általi közvetítését Erdély egyes nagyvárosaiban.

November 15. A Képviselőház befejezi a Politikai pártokról szóló törvénytervezet vitáját. A plénum elutasítja azt a módosító indítványt, amelynek értelmében a kisebbségi szervezetek nem őrizhették volna meg kettős jellegüket. Így a nemzetiségi szervezetek jogosultak mindkét állami támogatásra, hiszen az egyik a kulturális identitás megőrzését, a másik a parlamenti demokrácia rendszerében játszott politikai szerepük biztosítását szolgálja.

November 18–19. Marosvásárhelyen ülésezik az SZKT. Napirendjén a szövetség gazdasági programjának jóváhagyása, az oktatás helyzete, a belső választások kérdése szerepel. Véglegesíti az SZKT-szakbizottságok összetételét. Nyilatkozatban szolidaritásukat fejezi ki a szlovákiai magyar közösséggel szemben, az őket súlytó nyelvtörvény kapcsán. Egy másik nyilatkozatban visszautasítja azt a méltatlan támadást, amelyet Románia elnöke nevében az Elnökség szóvivője intézett az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, egyben az egész szervezet ellen.

November 21. A Parlamentben megbukik az idegen zászlót és himnuszt tiltó büntető jogszabály.

December 13. A kézdivásárhelyi Gábor Áron téren mintegy 4.000 V–XII. osztályos tanuló vesz részt a területi RMDSZ és az RMPSZ által szervezett néma gyertyás-könyves tüntetésen a jogsértő Tanügyi törvény ellen.

1996

Január 12–13. Az SZKT 47 tagjának kérésére Markó Béla Székelyudvarhelyre hívja össze a testület rendkívüli ülését, melynek témája A romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiájának statútuma. Munkadokumentumnak elfogadja dr. Csapó József szenátor statútum-tervezetét. A kodifikáció feladatát az ÜE által felkérendő szakértői csoport végzi. Az SZKT Katona Ádámnak a sajtónyilatkozatára reagálva nyilatkozatban szögezi le: a szövetségben nem volt, nincsen és nem is lesz helye az intolerancia megnyilvánulásának. Az SZKT állásfoglalása szerint Erdély fővárosában a kulturális etnikai tisztogatás, a törvényesség lábbal tiprása folyik.

Február 18–22. Dr. Franz Pahlnak, a Dél-Tirol Autonóm Régió alelnökének meghívására nyolc tagú RMDSZ-küldöttség utazik Dél-Tirolba. A tisztségviselőknek alkalma nyílik közvetlenül tanulmányozni az autonóm intézmények működését, a működést szabályozó jogi normákat.

Március 21. A Marosvásárhelyen ülésező OT közleményben jelenti ki: „a közösségünk, valamint az egymás iránti felelősség arra kötelez, hogy a véleménykülönbségek ellenére megtaláljuk az egységes cselekvés lehetőségeit”.

Április 8. Tom Lantos, a magyar származású amerikai képviselő, találkozik a Markó Béla vezette RMDSZ küldöttséggel. Lantos kitér az önálló Kolozsvári magyar nyelvű Bolyai Egyetem visszaállításának szükségességére. Kijelenti, támogatja Románia integrációs törekvéseit, de ennek elengedhetetlen feltétele egy megfelelő kisebbségpolitika.

Április 13. Baróton ülésezik a Székelyföldi Egyeztető Tanács ülésére. Megvitatja a székelyföldi területi autonómia statútumának tervezetét, amely a Székelyföld sajátos identitásának megőrzését szolgálná.

Május 5. A kolozsvári törvényszéken hivatalosan bejegyzik az Iskola Alapítványt.

Május 23. Az RMDSZ támogatja, az Egyesült Államok által Románia számára megítélendő legnagyobb kereskedelmi kedvezmény megadását, amelynek azonban a megszabott kritériumok tényleges teljesítésén kell alapulnia, beleértve az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását.

Május 29. Markó Béla szövetségi elnök felhívásban fordul a választópolgárokhoz. Hangsúlyozza, hogy a július 2-i választásokon összefogva, továbbra is a tulipán jele alatt érhető el eredmény.

Június 5. Markó Béla szövetségi elnök Kolozsváron tartott sajtóértekezletén elmondja, hogy az RMDSZ országos eredményei felülmúlták az 1992-es szintet.

Június 10. Takács Csaba ügyvezető elnök és Demeter János kampányigazgató közleményben köszöni meg mindazoknak akik, felelősséget érezve a romániai magyarság és az ország sorsa iránt, szavazatukkal biztosították az RMDSZ, a romániai magyarság hatékony jelenlétét a helyi közigazgatásban. Felkérik a romániai magyar közösség tagjait, hogy a második fordulóban segítsék győzelemre a szövetség jelöltjeit.
A helyhatósági választások első fordulójának a Központi Választási iroda által hivatalosan közzétett végleges eredményei szerint a megválasztott polgármestereket tekintve az RMDSZ (139 polgármesterrel) az igen rangos országos második helyen végzett.

Június 20. Az ÜE ülése utáni sajtótájékoztatón Markó Béla kiemeli az abszenteizmust, mind a magyar, mind a román választópolgárok körében.

Június 25. Frunda György szenátor felszólal az ET Parlamenti Közgyűlésének plénuma előtt. Kiemeli a felállítandó Nemzeti Kisebbségi Tanácsadó Bizottság szükségességét. Reményét fejezi ki, hogy az 1201-es Ajánlás 11. szakaszának Velencei Bizottság általi értelmezése megkönnyíti a román kormány számára az Ajánlás elfogadását mivel, az értelmezés után világossá válik, hogy a nemzeti kisebbségek által igényelt területi, helyi autonómia, illetve különleges státus csupán önazonosságuk biztosítását szolgáló eszköznek tekinthető.

Július 2. Kolozsváron ülésezik a SZET. Időszerű politikai kérdésekben foglal állást. Javasolja, hogy az RMDSZ állítson saját elnökjelöltet az őszi országos választásokon.

Július 4–5. A Miniszterelnöki Hivatal és a HTMH szervezésében a Magyarország és a határon túli magyarság című rendezvényen egy közös nyilatkozatot fogadnak el, melyben megerősítik: támogatják a Magyarországgal szomszédos államoknak a NATO-hoz és az Európai Unióhoz történő csatlakozását; a magyarországi parlamenti pártok vállalják, hogy a törvényalkotó tevékenységük során konzultálnak a határon túli magyar szervezetekkel a közösségeket érintő kérdésekben; a jobb együttműködés érdekében a résztvevők szükségesnek tartják a folyamatos információáramlást, konzultációt és egyeztetést. Elhatározzák, hogy megvizsgálják a konzultáció intézményesítésének lehetséges formáit.

Július 13–14. Kolozsváron ülésezik az SZKT. Többségi döntéssel elhatározzák, hogy Frunda György az RMDSZ jelöltje az államfői tisztségért vívandó küzdelemben. Az SZKT szabályozza a parlamenti választások jelöltállítását. Nyilatkozatot fogad el Románia Európai Unióhoz való csatlakozásának tárgyában. A testület elfogadja az Országos kampánystáb létrehozásáról szóló határozatot, és kampányigazgatónak Takács Csaba ügyvezető elnököt választja.

Augusztus 3. Több mint 15.000 résztvevő jelenlétében Nagyváradon megkezdődik a III. Magyar Református Világtalálkozó.

Augusztus 27. A romániai történelmi magyar egyházak elöljárói a román-magyar alapszerződéssel kapcsolatos állásfoglalásukban kijelentik: „az olyan megállapodás, amely nem szavatolja teljes mértékben alapvető jogainkat, hosszú távon nem szolgálhatja a megbékélést és a demokrácia megszilárdulását”.

Szeptember 6. A SZET és az SZKT Marosvásárhelyen tartott együttes ülésén a fő napirendi pont a román-magyar alapszerződés kérdése. A két testület állásfoglalást tesz közzé, melyben leszögezi: az alapszerződés jelenlegi formájában a neki tulajdonított szerepet csak részlegesen tudja betölteni.

Szeptember 16. Temesváron aláírják a román-magyar alapszerződést.
A szenátus ülésén Markó Béla politikai nyilatkozatban szögezi le: az RMDSZ nem tartja kielégítőnek a szándéknyilatkozatok szintjén megrekedt alapszerződés kisebbségekkel kapcsolatos kitételeit.

Szeptember 17. Az RMDSZ államelnökjelöltje, Frunda György hivatalosan bejegyezteti a Központi Választási Irodánál jelölését az államelnöki tisztségre és leteszi a jelölését támogató több mint 141.000 aláírást tartalmazó dossziékat.
A Kormány leállítja a szeptember 9-i Hivatalos Közlönyben közölt határozata értelmében kiutalt támogatás folyósítását az RMDSZ részére.

Október 1. Frunda György államelnökjelölt nemzeti kisebbségi szervezetek vezetőivel találkozik. Bemutatja választási programjának fő irányvonalait. Kifejti, hogy konstruktív retorikával hatni akar a többségi román választópolgárokra, annak érdekében, hogy a demokratikus pártok győztesen kerüljenek ki a választási küzdelemből.

Október 10. Az Országos Audiovizuális Tanács válaszol az RMDSZ folyamodványára a Román Televízió diszkriminatív eljárásának ügyében, amellyel megtagadja az RMDSZ egyes, részben magyar hanggal, de román feliratozással készült választási klippjeinek sugárzását. Az RMDSZ álláspontjának megfelelő rendelkezést az OAT írásban közli a Román Televíziós Társasággal.

Október 30. Markó Béla szövetségi elnök felhívásban kéri fel a választópolgárokat, hogy november 3–án szavazzanak a tulipánra, az RMDSZ választási jelére.

Október 31. A Román Televízió szervezésében a kampánycsend beállta előtt ér véget a 16 elnökjelölt „tévévitája”. Frunda György zárószavát az ország első magyar nemzetiségű elnökjelöltjeként az összes választóhoz intézi. Hangsúlyozza az RMDSZ által kínált alternatíva kiemelheti az országot a gazdasági, politikai, szociális és emberjogi válsághelyzetből.

November 7. Az összesített eredmények alapján az RMDSZ minden tekintetben az ország negyedik politikai erejeként került ki a választási küzdelmekből. 25 képviselői és 11 szenátori mandátumot szerez. Bár a mandátumok számában nem mutatkozik meg, országos viszonylatban az RMDSZ-re többen szavaznak, mint 1992-ben. Az RMDSZ államelnökjelöltjére, Frunda Györgyre leadott szavazatok száma: 761.007 (6,02%). A szenátorjelöltjekre leadott érvényes szavazatok száma: 836.705 (6,81%), míg a képviselőjelöltjekre 812.206-en (6,64) voksolnak.

November 8. Az RMDSZ Operatív Tanácsa közleményben szólítja fel a szavazópolgárokat, hogy a november 17-i második fordulóban szavazzanak a demokratikus ellenzék közös jelöltjére.

November 10. A Központi Választási Iroda végleges választási eredményeiből kitűnik, hogy 15 nemzeti kisebbségi szervezet jut képviselőházi mandátumhoz.

November 13. Markó Béla RMDSZ-elnök és Takács Csaba kampányigazgató felhívásban jelentik ki, hogy a november 3-i választások fordulópontot jelentenek Románia állampolgárainak életében. Kérik a lakosságot, hogy a november 17-én szavazzon a demokratikus ellenzék közösen támogatott jelöltjére, Emil Constantinescura.

November 19. A Központi Választási Iroda által közzétett végleges adatok szerint a demokratikus erők közös jelöltje, Emil Constantinescu, a szavazatok 54,41%-át szerzi meg, a volt elnök 45,59%-val szemben. A mintegy 10%-os különbséghez jelentős mértékben az RMDSZ szavazótábora járult hozzá.

November 28. Rendkívüli SZKT-ülés Bukarestben. Napirenden a koalíciós tárgyalások eredményeinek bemutatása és megvitatása. Elhangzik, hogy a kormányzati szerep- és felelősségvállalással a szövetségnek érvényesítenie kell a programjában megfogalmazott célkitűzéseket, mind a román társadalom általános demokratizálására, mind pedig a kisebbségi kérdés megoldására vonatkozóan. Az SZKT elvi jóváhagyást ad a koalíciós tárgyalások folytatására és a kormányzatban való részvételre.

December 6. A Cotroceni-i palotában Románia elnöke, Emil Constantinescu jelenlétében sor kerül az új kormánykoalíciót alkotó erők kormányzati és parlamenti megállapodásának aláírására. Az Egyezmény megfogalmazza, hogy mind az új kormányzat politikai támogatottsága, mind az etnikumok közti együttélés új modelljének kifejlesztése végett kívánatos az RMDSZ részvétele a kormányzásban.

Szerző: refilatelista 2010.01.15. 22:58 Szólj hozzá!

Címkék: rmdsz rommagyar

Visszacsatolás - magyarok a román kormányban

Előre jelezném: az alábbiakban egy hosszú és kevésbé érdekfeszítő poszt következik, de ha már ergé redaktor úr kedvéért végigrágtam a román kormányprogramot, megfutom a magamét.

Alapkérdésünk: mit keresnek magyarok (vagyis RMDSZ-tisztségviselők) Románia kormányában, hogy kerültek oda, és ha már ott virítanak, mit tehetnek.

Maga a szituáció nem új: 1996 óta az RMDSZ vagy kormányon van, vagy kívülről (ellenzékből) támogatja a mindenkori hatalmat, mondván, csak így lehet bármit is elérni. Legújabb kori történelmében igazán ellenzékbe szűk egy évre kényszerült, miután a 2008-as kormányalakítási tárgyalások során a Szociáldemokrata Párt (PSD) kivágta őket, mint a taknyot. Ebbe a szűk egy évbe sok minden belefért: miután a két nagy kormánypárt (szoci + demokrata-liberális [PD-L]) lazán összegereblyézett kétharmadot a törvényhozásból, az RMDSZ-nek ellenzékben a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) karöltve nem sok mozgástere maradt: aláírhatták a jelenléti naplót a parlamentben, és legföljebb megbukott bizalmatlansági indítványokkal kerülhettek be a hírekbe.

Illetve szívtunk, mint a torkosborz: nagygyűlések sorozatával tiltakoztunk az ellen, hogy a hatalom csuklóból eltávolította majd' az összes magyar (vagy: RMDSZ-es) kormányzati és állami vezetőt, már Markó is etnikai tisztogatásról beszélt. Mindeközben megszületett a Magyar Összefogás elnevezésű politikai projekt, melynek két fő aktora Tőkés László és Markó Béla – kézfogásuk kiverte a biztosítékot mind a szélsőjobbnál, mind pedig az ún. nemzeti-polgári táborban (Szász Cotroceni Jenő kézivezérlésével a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács keresztbefeküdt, de még Lukács Csaba is bemozdult a Magyar Nemzetben, hogy levelező tagozaton gyorstalpalót kelljen tartanunk az anyaországiaknak).

A Magyar Összefogás eredményeként összeadódtak Tőkés László 2007-ben függetlenként szerzett szavazatai az RMDSZ szavazataival, és közel kilenc százalékos sikerrel 2009-ben három EP-képviselőt küldtünk Brüsszelbe (más megfogalmazásban: sikerült megtartani a három helyet. Megint más értékelésben: nem sikerült négy képviselőt küldeni, csak hármat.).

És hogy ne érhessen az elfogultság vádja, az RMDSZ akkori helyzetértékelését csak tiszta forrásból idézzük, a szövetségi elnök tolla hegyén fakadt az alábbi gondolatfutam: „nem politikai paktumok kellenek, ilyent is lehet kötni ugyan alkalomadtán, hanem etnikai megegyezésre van szükség, egy olyan participatív elv érvényesítésére, ami természetessé tenné, hogy a magyaroknak mindig ott kell lenniük a központi kormányzati intézményekben. Hogy ez nem »szép«, nem eléggé »demokratikus«? Lehet. Csakhogy egy számbelileg kisebbségben lévő közösségnek hiába prédikálunk a többségi elv nagyszerűségéről, mert a törvényeket Romániában is több mint ötven százalékkal lehet elfogadni, nem pedig hét százalékkal. [...] Három elvet ajánlok megfontolásra azoknak, akik netán elfelejtették, hogy a spanyolviasz már fel van találva: 1) A kisebbségek képviselőinek arányos jelenléte a központi és helyi állami intézményekben. (Nem kell olyan nagyon félni a dél-tiroli, nem igazán uniós, nem igazán »versenyszellemű« megoldásoktól.) 2) A központi hatáskörök erőteljes decentralizációja, különösen a nemzeti identitás szempontjából fontos területeken (oktatás, művelődés, régiófejlesztés stb.). 3) Végül pedig: az autonómia különböző formái. [...] Ellenzékben az RMDSZ felelőssége éppen ez lesz: nem politikai pártként, hanem érdekképviseleti-érdekvédelmi szervezetként lépni fel, a politikai szövetségek révén elért eredményeket megtartani és egy majdani magyar-román paktumba beépíteni. Olyan autonómiákat kialakítani, amelyekben »az autó is magyar, a kormány is magyar«, de amelyek a »román autókkal« egy úton (lehetőleg autópályán!) haladnak, ugyanabba az irányba.”

Ezt nevezték etnikai paktumnak, da.

Nos, Markó időközben lépett egyet a szövetség belső sakktábláján, előrenyomta a Kelemen Hunor nevű tisztet, mintegy előkészítendő a 2011-es trónutódlást (erről már írtam itt, nem mennék belé mélyebben), államelnök-jelöltté szavaztatta, persze, anélkül, hogy erről bárkivel konzultált volna az összefogás jegyében. Belső ügy, mondták, és ők lepődtek meg a legjobban, amikor kiderült, hogy a választók ezt el is hitték nekik – legalábbis Kelemen Hunor választási szereplése ezt mutatja, a kintiek nem szaladtak rá szavazni.

Őszre egy másfajta összefogás kezdett körvonalazódni, a „mindenki Băsescu ellen” jelmondatú politikai összebútorozás, amikor is a farkas együtt hált a báránnyal, az oroszlán pediglen füvet evett: a szocik kipenderültek a kormányból, amit összparlamenti szeretetben aztán jól meg is buktattak, és kitalálták az ún. Johannis-projektet, párban repültek a mi négereink – de a végén, amint ezt is megírtam, a fagyi visszanyalt, Băsescu csak megnyerte az elnökválasztást.

Markó időközben lépett egyet, de most hátra: miután az exit-pollok ismeretében rögvest Iliescu után gratulált a kis vörös kakas Geoanának, másnap nyelt vagy kettőt, mert kiderült, a Johannis-projekttel szemben a Băsescu-projekt valóban sikeres, natehát az RMDSZ-vezérkar jobbra sasszézott, és Béla a néppárti atyafiság jegyében gyorsan fejet is hajtott a demokraták és az újraválasztott államfő előtt.

Aki újévi üzenetében kétséget sem hagyott afelől, hogy továbbra is a nyúl viszi majd a puskát, hogy egy másik közkeletű képpel érzékeltessük a lényeget: az államfő, miközben boldog új évet kívánt, többször is kitért az általa kikényszerített, a kisebb és egykamarás parlamentről szóló érvényes népszavazásra. Az állam modernizációja címszó alatt lesz még sírás, rívás, fogaknak csikorgatása, a választókerületek újrarajzolása könnyen eredményezheti a magyar parlamenti képviselet lényeges meggyengülését, és ezt talán az érdemi decentralizáció ellensúlyozhatja valamennyire; ám ha nem fog zárni a magyar közösség, akkor könnyen, hm, szopóágra kerülhetünk, mert a látszattal ellentétben jelen pillanatban az RMDSZ érdekérvényesítő képessége erősen tart a nullához.

A jelenleg ellenzékben lévő liberálisok ellenállása gyöngül, elképzelhető, hogy beáldozzák a mostani lídert, Crin Antonescut és kormányra mennek (a megyei szervezetek részéről nagy a nyomás); a szociáldemokraták vezéráldozattal veszítettek, Geoană nagyot bukott, csak az a kérdés, mikor teszik félre az útból. Jellemző: az egyszer már megbuktatott, majd reciklált kormányfővel felálló új demokrata+rmdsz-es+függetlenek és más kisebbségiekből alakult kormányt 276 szavazattal 135 ellenében szavazta meg a parlament; a PD-L, RMDSZ, kisebbségek és függetlenek összesen csupán 241 vokssal rendelkeznek, tehát tudni lehet, hogy a liberálisok és a szociáldemokraták közül többen átszavaztak. Csak a politikai migrációval megerősödhet a PD-L, de ha még a liberálisok is betáncolnak (és udvarolnak nekik), akkor az RMDSZ egészen egyszerűen fölöslegessé válik.

Maradhat bokréta a kalapon, ha épp jókedvében van Băsescu, és úgy ítéli meg, hogy külpolitikai fügefalevélként megteszik; talán hagynak nekik néhány vigaszági minisztériumot, államtitkárral, és néhány prefektusi, igazgatói helyet. Ami esetleg elég lehet arra, hogy a 2012-es választásokon az RMDSZ-vallásúakat még mozgósítsa, de nem aludnék nyugodtan a helyükben. Mert a román nagypolitika jóindulatára stratégiát építeni nem életbiztosítás.

Márpedig a mostani kormányprogram nem tartalmazza a hőn óhajtott etnikai paktumot, és ha a demokratáknak választaniuk kell, mondjuk, Daniel ortodox patriarcha óhaja és a kormánypartner között, akkor az előbbit választják.

Nézzük a tényeket: Kelemen Hunor személyében először kapta magyar a kulturális minisztériumot, hozsanna. Erről csak annyit kell tudni, hogy 1. a kulturális minisztérium a román politikum számára legföljebb a második vonalas külpolitikai intézet, exportáljuk a kultúrát, hadd nyugodjon meg a világ, itten civilizáció foly; 2. eleddig a kulturális minisztérium alá tartoztak az egyházak is, és ez volt a tényleges ereje (nem mindegy, hány ortodox templom építését határozzuk el, ugyi). Daniel patriarcha köhentett egyet (informálisan), és rögvest kivették a vallásügyi vonalat Kelemen hatásköréből, a partiarcha embere, Adrian Lemeni a miniszterelnök közvetlen alárendeltjeként osztogatja majd a zsét minden elismert felekezetnek. Kelemen a kulturális örökség védelmében ügyködhet meglehetős buzgalommal, a kérdés csak az, hogy sikerül-e neki például az erdélyi műemléképületek esetében felülírni az eddig alkalmazott szorzókat.

További két minisztérium élére került RMDSZ-es: az egészségügyet Cseke Attila, a környezetvédelmet Borbély László fogja igazgatni. Az előbbit máris saját halottjának tekintheti a bihari RMDSZ (onnan erőltették be): bár a leginkább refomra szoruló szakágazatról volna szó, eddig még senkinek sem sikerült érdemben változtatnia – és épp ezért a román egészségügyi ellátórendszer valahol a magma közelében fúrja magát lejjebb, egyre lejjebb.Taszajcsa lefelé a gyógyszermaffia, illetve a tágabb egészségügyi lobbi, és Cseke, hogy is fogalmazzak, nem az a gyémánthegyű mélyfúró.

Borbély Lászlónak sem lesz könnyű dolga, vagy lenyeli a verespataki bányaprojektet (amit Adriean Videanu, a jelenlegi gazdasági miniszter nagyon pártol), vagy pedig összefejelnek a demokratákkal (és vajh ki az erősebb kutya). A ciántechnológiával aranyat termelő bányaprojekt egyébként a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé került, az fog dönteni – és ennek elnöke Traian Băsescu. A kormányprogramban egy mukk sincs erről, általános környezetvédelmi elveken túl nem szigorítanak be. (Ellenben tételesen is kiemelik a Duna-delta rehabilitációját, amelyre valóban érdemes lenne rágyúrni.)

Habnak a tortán ott van Markó Béla miniszterelnök-helyettesi pozíciója, e szerepkörében az oktatási, művelődési és kisebbségvédelmi területet fogja felügyelni. Még mielőtt felcsillanna a szemünk: egyszer már ugyanebben a pozícióban ugyanezen területeket felügyelte (illetve akkor kisebbségek helyett az integrációs ügyeket vállalta be), és az ő nevéhez egyértelműen köthető megvalósítások közül az égadta világon semmi nem jut eszembe. Ettől még lehetnek, csak előfordulhat, hogy nagylelkűen az RMDSZ számlájára írta azokat, náluk ez a szokás, ha például magyar közpénzből megvalósítanak valamit, akkor azt is az RMDSZ számlájához csapják, ez egy ilyen műfaj.

Markó anno le is mondott a posztról (miután 2007-ben szembemeneteltek Băsescuval, és tettek egy sikertelen leváltási kísérletet), mondván, építeni kell a pártot, hiszen izé. Vesztettünk. Ja.

Továbbá jelenleg kinéz még öt prefektusi és tíz alprefektusi tisztség, majd bővülő számarányban visszakerülhetnek a hithű RMDSZ-es funkcionáriusok a különböző igazgatóságokra, nagy a család.

Összegezve: az RMDSZ valóban ott van a román kormányban – a futottak még kategóriában. Sem zsarolási pozícióban, sem a mérleg nyelve szerepkörben nem tetszeleghet. Ha visszaépíti a klientúráját (aminek elég nagy az esélye), akkor pláne kiszolgáltatottá válik, hiszen egyetlen karlendítéssel elküldhetik őket megint balra, azt pedig sem az RMDSZ-sorkatonák, sem pedig holdudvaruk nem köszöni meg.

Így ellenben az a kérdés, hogy ennek mi lesz az ára. A kormányprogram kisebbségi fejezetét (magyarul egy cikknyi kivonat itt) alighanem valamely európai dokumentumösszesből copy-pastelték össze, azokban szokás így elkenni a problémát a kulturális sokszínűség égisze alatt; néhol konkretizáltak egy-két ügyet, de hogy nem Kelemen Hunor államfői programjának aktualizált változata, az szent.

Továbbra sem esik szó a kollektív jogokról, a kulturális autonómiáról (a területiről naná, hogy nem), a bővítik fogalma sem egyenértékű az önállóval (lásd állami magyar egyetem, vagy horribile dictu autonóm oktatási rendszer) stb. A legviccesebb ebben a dokumentumban a kisebbségi törvény emlegetése, hiszen egyszer már épp a demokraták tartottak be – ígéretükkel ellentétben – a törvény elfogadásának. És most azt olvashatjuk: a kormány továbbra is támogatni fogja a romániai nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvénytervezet elfogadását. Még egy ilyen támogatás...

Nem ezt a lovat akartuk.

Csak hogy képben legyünk: eleddig is voltak jogaink. A nyelvijogok.ro (innen is tisztelet a szerkesztőknek) egy pdf-dokumentumba összeszedte nyelvi jogainkat. Törvények garantálják azokat – és ezeket a törvényeket nem tartják be (szankcionálásra pedig nincs mód és eszköz; ha nem hiszitek, menjetek el egyszer, mondjuk, Marosvásárhelyre, Markó és Borbély jelenlegi városába, nézzetek román csudát).

És bár az államfő szerint a világválság elrepült Románia fölött, mint egy nikkel szamovár, épphogy megérintett, vár ránk a szakszervezetek tavasza, jópárezer közalkalmazottat rúgnak majd ki, az IMF-hitelt nem ingyér' adták. Továbbá kinéz még egy alkotmánymódosítás, választókerületek újrarajzolása, a régiók kijelölése stb.

Mindez egy egyre szétfejlődőbb magyar politikummal, olyan kiszolgáltatott érdekvédelmi szervezettel, amely alól kimentek a választók (legutóbb a magyar választók több mint fele el sem ment szavazni, a maradék negyven százaléknyi magyar több mint fele pártdirektívával ellentétesen szavazott).

Ahogy az egyik ismerősöm fogalmazott: a rongyosra kúrt segget talán nem kéne rázni.

Újra kellene gondolni ezt az egészet, amíg nem késő. Mert másfélmilliónyi ember hatalmas erő, országnyi nép – amíg ezt el tudjuk hinni magunkról. De ha önrendelkezés alatt a bármikor visszavonható tisztségek megszerzését értjük, akkor fogadjuk az infrastrukturális beruházásokat is azoknak, amik: hosszútávú befektetésnek a többségi nemzet részéről.

Előbb-utóbb ők fogják majd használni.

* Képeinket a negatívkampány-blogról vettük. Ergé a Reakció szerkesztője.

Szerző: refilatelista 2010.01.04. 14:48 Szólj hozzá!

Címkék: románia rmdsz kormányzás

Vezércsel

A fagyi visszanyalt. Vagy, ahogyan a Transindex hírportál megfogalmazta: Geoanával feküdtünk és Băsescuval keltünk – ennél sommásabban nem lehet összefoglalni, mi történt Romániában az államfőválasztás második fordulójában.

Azért a tisztesség kedvéért skiccelem: Romániában vasárnap az államelnökválasztás második fordulójára került sor, ment a popor szavazni (58,02%-os volt a részvételi arány), a szociáldemokrata jelöltet, Mircea Geoanăt támogatták az utódkommunista szocik, a liberálisok, az RMDSZ-esek, a román szélsőjobb, a média túlnyomó része, és az eredmények ismeretében Moldva, Regát, javarészt Bukarest, a fehérorosz és orosz diaszpóra; a demokrata-liberális Traian Băsescu mellé állt szeretett, és szintén utódkommunista pártja, valamint az MPP, az európai és tengerentúli román vendégmunkások, Moldova Köztársaság kettős állampolgárainak majd száz százaléka, továbbá Dobrudzsa és Erdély (utóbbiban 55 százalékot vitt el). Személy szerint Tőkés László is rá szavazott mint kisebbik rosszra (bár az általa elnökölt Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a választók lelkiismeretére bízta a választást).

A tétről sokat és sokfélét lehet olvasni, leegyszerűsítve a két tábor alapállását: dögöljön meg Traian Băsescu diktátor, így a romániai politikum nagyobb része, bekaphatjátok, úgy is nyerek, büdös kommonisták, így Băsescu. (A valós üzenetek nem voltak sokkal bonyolultabbak.)

És Băsescunak lett igaza. Pedig három közvéleménykutató esti eredményei még a vöröskét hozták ki győztesnek (a negyedik 50–50 %-ot adott), örült is szögény, rém kínos volt látni, ahogy a kamerák össztüzében ugrabugrál, tapsikol. És örült véle sok politikus, a liberális Crin Antonescu, aki Klaus Johannis szebeni polgármesterrel együtt helyettesítette a szoci üdvöskét a második fordulóban (hármasban hakniztak, de csak ketten látszottak), gratulált Iliescu és Markó Béla, hallelujáztak a médiamunkások, az istenadta nép fele – a másik fele pedig titkon reménykedve búslakodott, hogy reggelre virradva turbónyusziba pörögjön át a Központi Választási Iroda részeredményeit látva. A hivatalos adatok szerint ugyanis Băsescu nyert a szavazatok 50,33%-ával, míg Mircea Geoană 49,66%-ot szerzett.

Nos tehát: bekövetkezett a demokrácia bajnokai (értsd: a mindenki egy ellen még annál is nagyobb koalíciója) által vizionált világvége.

És most erről a posztapokaliptikáról ejtsünk pár szót.

A szocik megóvták a választásokat (bár az egyik nagymesterük fanyarul megjegyezte, a kiskutya ott lehet elásva, hogy a demokrata-liberálisok csalási gépezete jobban működött, mint az övék), de még ők sem hisznek az óvás sikerében. A Gândul c. napilap tudósítása szerint a székházban gyűlt össze az elnökség, hogy – amint azt Adrian Năstase főnővér [sic!] megfogalmazta – ebben a nehéz pillanatban csoportterápiázzanak.

A liberálisok onnan indítottak, hogy szó sem lehet róla, most ott tartanak, hogy talán-talán, ha liberális lesz a miniszterelnök, akkor kormányra mennek Băsescu pártjával (érdekességképpen jegyzem meg, hogy az a Tăriceanu ennek a hangadója, akit miniszterelnökként Băsescu néhányszor a talajvíz szintje alá alázott; a jelenlegi líder, Crin Antonescu ellenben nagyon prüszköl Băsescu ellen), az RMDSZ, úgymond, tárgyalgat, konkrétan: várják, hogy hívják már meg őket is kormányozni, lécci, na.

Klaus Johannis visszament Szebenbe polgármesterkedni, ott amúgy is felrobbant egy gázvezeték, dolga van, neki többé ne trombitáljanak.

Csapody Miklós MDF-es honbajnok pedig belesusogta az anyamagyar médiaszélbe: „a romániai elnökválasztás bebizonyította, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nemcsak a határon innen, de a határon túl is a magyarság megosztására »játszik«. [...] Az MDF felháborítónak tartja, hogy a Fidesz elnöke a politikai befolyását nem az erdélyi magyarság, hanem az »autonómia ellenes néppárti barátja«, Traian Basescu érdekében kamatoztatta...”

Erre válaszul Cser-Palkovics András közleményezte: „amennyiben Magyarországon Orbán Viktor vezetésével alakul kormány, a két nép közös történelmében szinte példátlanul jó együttműködés veheti kezdetét”. Ez is a világvége része: jajj, ti, magyarországi magyarok és mi, a huszonhárommillió vendég, összehajol majd a két főgonosz, népeink megrontói, megosztják lányainkat az első éjszakán.

A december 1-én, Erdély elcsatolásának napján Bukarestben, a Cotroceni palotában parádézó Szász Jenő pedig nyugtázhatja, hogy visszakerült a fidesz.hu címlapjára, mellette Lukács Csaba Magyar Nemzetes cikkét teszik ki a nap írásának, amelyben azt írja a publicista, hogy „az erdélyi magyarok többsége jobboldali. Ezért hárul különös felelősség az ottani szétszakadt nemzeti oldalra: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot vezető Tőkés Lászlónak, a Magyar Polgári Párt elnökének, Szász Jenőnek és a Székely Nemzeti Tanács első emberének, Izsák Balázsnak félre kell tennie a személyi ellentéteket, és össze kell fogniuk egy ütőképes jobboldali pólus megteremtése érdekében”.

A világvége elmaradt.

*Megjelent a Reakción.

Szerző: refilatelista 2009.12.10. 14:44 Szólj hozzá!

Címkék: románia államfőválasztás

Mindenki egyért - Románia választ

Romániában vasárnap népszavazással súlyosbított államelnök-választást tartanak.

A népszavazás kérdését gyorsan letudhatjuk, a regnáló államfő nyomta át erőből, két kérdésben kell bölcsen döntenie a plebsznek: 1. akarunk-e kevesebb honatyát, a jelenlegi 471 képviselő és szenátor helyett legfeljebb 300-at; 2. szeretnénk-e, ha a jelenlegi kétkamarás parlament helyett egykamarás parlament működne Romániában. Mivel Romániában (is) a politikus definíciójának lényeges része, hogy lop, csal és hazudik (és ezt nyugodtan leírhatjuk, mert nagy része funkcionálisan analfabéta is), naná, hogy akarni fogjuk, mintha kevesebben nem tudnának éppen ennyit lopni, csalni és hazudni. A kétkamarás vs. egykamarás problémája egy picit meg fogja kavarni a lakosságot, ugyanis nem fogják érteni a kérdést, errefelé nem a képviseleti demokrácia hatékonyságáról vitatkoznak a buszon, trolin, szekéren, hanem azon, hogy a politikusok lásd mint fent.

Ebbe a témakörbe a magyarok próbáltak értelmet csempészni, a felsőházat megtartanák, de más jogkörökkel,

„a felsőház amolyan régiók tanácsa kellene, hogy legyen”, mondta Kelemen Hunor államfőjelölt, és ebből a románok csak a régió fogalmát nem értették, mondjuk, az egységes, oszthatatlan, homogén nemzetállam víziójában nehéz is jelentést tulajdonítani neki.

Megjegyzem, épp a napokban akarja a kormány az összes köztisztviselőt nyolc nap fizetetlen szabadságra küldeni azért, hogy másfélmilliárd eurót spóroljanak, kb. 1,2 millió közszolga húsz százalékkal kevesebb fizut kap karácsonyra. Hát ezen a problémán a felsőházi titkárnők lehetséges kigolyózása nem sokat fog javítani.

Amikor ezeket a sorokat pötyögöm, még nincs kampánycsend (a huszonnégyórás elmélyülési időszak elvileg biztosított; ritkán látni annyi kisimult arcú választópolgárt, mint ilyenkor szombatonként, mindenkinek a homlokára van írva: végre békén hagynak); még nem zajlott le az utolsó nagy tévévita az esélyesek között, már ha megszervezik egyáltalán (az ezt megelőzőre a szoci jelölt behívta volna a két szélsőjobbos kollégát is, emiatt mindenki kihátrált, és egyedül neki sem volt gusztusa); és mivel csütörtök éjszaka van, még nem olvastam az utolsó vezércikkeket.

Egyik komponens sem hiányzik: a tévévitát, ugye, végig kellene nézni, márpedig a kampány alapján megelőlegezhető, hogy intellektuális kihívásra (fogalmazzunk úgy: programok ütköztetésére) várni dőreség lenne; nő nincs köztük, focizni nem fognak. Egymást ekézik majd ezerrel, és ez románul sem valami nagy élvezet. A vezércikkek ugyanez a műfaj, a negyedik hatalom román verziójának nagyobb része kitartott hangon utálja Băsescut, ezért valamelyik másikat szereti, a magyar publicisták közül azok vannak kényelmetlenebb helyzetben, akik szeretik az RMDSZ-t, mert már megint csak egymásnak tudják bizonygatni, hogy Kelemen Hunor a legjobb fej mind közül, a mi négerünket a tévévitára még csak meg sem hívták, ennyit erről.

A három – közvéleménykutatások szerint – esélyes jelölt nevét a kötelességtudat iratja le velem, legyen közepe is a posztnak: Traian Băsescu jelenlegi államfő (demokrata-liberális, [PD-L]), Mircea Geoană (szociáldemokrata [PSD]) és Crin Antonescu (liberális [PNL]). A felmérések azt is valószínűsítik, hogy egyikőjük sem üti meg a bankot, így december 6-án Băsi és Geo, vagy Băsi és Crin anyáznak kegyeinkért a második fordulóban, és ugyancsak a köz aktuális véleménye alapján Băsi bármelyikőjüktől kikap.

Ezt azért fenntartásokkal kell kezeljük, Traian Băsescut 2007-ben egyszer már felfüggesztette a román parlament, akkor is ellene volt a sajtó nagyobb része, és az akkori népszavazáson óriási arányban mellette voksoltak az állampolgárok.

Băsescut ellenfelei azzal mószerolják, hogy elnöki diktatúrát készít elő, hazavágva a parlamentet mint intézményt stb.

Csakhogy ezen demokráciabajnokok nemrég szembesülhettek egy másik közvéleménykutatás eredményeivel, melyek szerint Románia lakosságának kétharmada úgy véli, nem javult az életszínvonala a kommunizmus bukása óta; továbbá a válaszadók közel egynegyede szívesen visszatérne a Nicolae Ceauşescu egykori kommunista diktátor nevével fémjelzett „aranykorba”; a megkérdezetteknek csak a 18 százaléka véli úgy, hogy Románia gazdaságilag ma jobban áll, mint a kommunizmusban, 35 százalék szerint pedig a rendszerváltás az ország kárára vált; és hogy tetézzük: ma már a románok kétharmada megkegyelmezne a három nap alatt halálra ítélt Nicolae és Elena Ceauşescu diktátor házaspárnak. A megkérdezettek 73 százaléka szerint ugyanis nem kellett volna kivégezni őket. És nem a halálbüntetés elleni elvi kifogásuk mondatja ezt, de nem ám.

Mondjuk, a megkérdezettek problémáját hamar orvosolnám: ha egy hónapig az összes kereskedelmi tévét letiltanánk, és a max napi egy órában híradó gyanánt az egy szem közszolgálatin nézhetnénk, amint az államelnök (bármelyik) üzemeket és a kollektív gazdaságokat látogat, lenne itt megint forradalom. A parlamentért nemigen.

Zárásképp futtassuk meg, mit szólnak mindehhez a magyarok. Az RMDSZ-ben 2011-ben szintén elnökválasztás lesz, és úgy néz ki, reménykednek az elemzők, hogy Markó Béla megunta vezérkedni, ezért utódlását előkészítendő jelöltté tolta elő Kelemen Hunort. Emiatt az Erdélyi Magyar Nemezeti Tanács (EMNT) egy darabig a jelölt programjától tette függővé a támogatást, Tőkés morgott, hogy Markóék nem egyeztettek velük, pedig összefogás, meg fórum, meg nemzetpolitika, a múlt héten mindenesetre fogukat összeszorítva (és az RMDSZ-vezérkarnak bemosva) mégiscsak Kelemen támogatására szólították fel az erdélyi magyarokat, merthogy a programban benne van az állami egyetem, a magyar regionális nyelvként való hivatalossá tétele és az autonómia, na.

Az lehet, hümmög a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), de a jelölt hiteltelen, meg egyébként is, ne lépjünk magunktól az asszimiláció első lépcsőfokára, inkább érvénytelenítsük többszörös pecsételéssel a szavazólapokat. Mély sajnálatomra lemondtak az össznépi performanszról, nyáron még az volt az ötlet, hogy pecsételés helyett írjunk nagy A betűt a szavazólapra, A mint „anulat” (érvénytelen), A mint autonómia, plajbásszal a fülük mögött sorjáztak volna a székelyek; így viszont soha nem tudjuk meg, hogy protestált-e valaki, vagy választék híján egyszerűen mindenkinek adott még egy esélyt. Netán csak simán belejött a pecsételésbe, ilyen is van, kezébe kapja a bélyegzőt, oszt' nem tud megállni.

A Magyar Polgári Párt (MPP) egy darabig szintén lebegtetett, először az SZNT-vel repült párban, utána körbejárt a hír, hogy feltételekkel támogatnák Kelement, de a háttérbiznisz nem jöhetett össze, mert nemrégiben visszaléptek az SZNT mellé, ők is érvénytelenítenének.

Politikai pártként nekik a népszavazásról is van mondanivalójuk, kisebb parlament igen, egykamarás nem, kétkamarás kell, de megváltoztatva a hatásköröket stb. – kéz a szívre, ez már elég bonyolult üzenet ahhoz, hogy az egyszerű választópolgár a vasárnapi ebéd előtt/után magas ívben leszarja.

Ráadásul Szász Jenő még csavart egyet a dolgon legutóbbi nyilatkozatában, a második fordulóban Băsescura kell szavazni, mondta, szerinte Băsescu személye jelenti az „egyedüli reményt” a romániai magyar közösség számára.

Valaki szólhatna már a székelyudvarhelyi alpolgármester úrnak, hogy az általa megálmodott szoborpark magyar történelmi személyiségei, no meg a Vándor Székely és Csaba királyfi között igen hülyén fog kinézni Băsescu büsztje.

*Reakciós poszt.

Szerző: refilatelista 2009.11.20. 11:27 Szólj hozzá!

Címkék: románia államfőválasztás

Nobel-díj, Szekuritáté és a román alkotmány

Tegnap hírül adták: Herta Müller kapja az idei irodalmi Nobel-díjat. Amit tudni kell róla, azt a Literán megtaláljátok, amiről most szó esik, az remélhetőleg a hétvégéig még fontos lesz.

Herta Müller Nobel-díja roppant kényelmetlen a román hatalomnak és értelmiségnek.

Ahogy az egyik román hírportál csütörtöki körkérdésének summázatában írja Costi Rogozanu: reméli, hogy reggelre nem utálják meg a díjazottat.

Most már az egész világ tudja: Herta Müller bánsági sváb, aki tizenötévesen tanult meg románul egy temesvári traktorgyárban, és aki a Szekuritáté zaklatása miatt emigrált 1987-ben Németországba. Német íróként kapta a díjat (1999-ben és 2008-ban már jelölte Németország) – indulásból méricskélni kell, mennyire román.

[Mellékszál: a kommentelők egy része nyammog apja bűnein (az SS-ben szolgált). Ha nagyon elbarmolt párhuzamot vonnánk, akkor a zsidózásnak – mint jelenségnek – a román kultúrában a fasisztázás az ellenkező előjelű megfelelője: Eliade, Ionsecu és Cioran is problémás alakok, anno a kolozsvári egyetemen a román filozófiát tanító román költőnő magas fordulatszámon fasisztázott, a csoporttársnemzetteim sziszegtek.]

Herta Müllerrel két nagy baj van: az egyik, hogy nem felejt. És nem elégszik meg az emlékeivel (pedig Nobel-díjjá írta őket), hanem arra is kíváncsi, amit a román titkosszolgálat róla összegyűjtött – azt viszont nem adják oda neki. Az ún. Szekus-dossziékról van szó, harmincannyi oldallal kiszúrták a szemét, nem csoda, ha dühös (életrajzi adalék: „más romániai német írókkal megalapította az Aktionsgruppe Banat nevű szervezetet, amely azonnal szálka lett a Ceauşescu-diktatúra szemében. Müller egy ideig fordítóként dolgozott, de mivel nem működött együtt a román titkosszolgálattal, elbocsátották. Első két kötete Romániában csak cenzúrázott verzióban láthatott napvilágot.”) – hát ne mondják neki, hogy csak ennyi van: „... meg akarom magyarázni az életem. Miután egyszer már ellopták, most is ellopják” – nyilatkozta nem is olyan rég. Marius Oprea, a romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet igazgatója is ezt az állhatatosságot emeli ki a díj kapcsán, az irodalom bátorság is, mondja, ennek szimbóluma Herta Müller.

Herta Müller tényleg nem szívbajos, amikor a Román Kulturális Intézet 2008-ban Berlinbe küldött két volt besúgót a Nyári Akadémia előadóiként (egyikük az a Sorin Antohi volt, aki a CEU-n is tündökölt egy darabig, jogosulatlanul használt tudományos fokozattal etc.), akkor a Frankfurter Rundscahauban írt nyílt levelet az intézet igazgatójának, Horia Roman Patapievicinek (románul a sztori itt), amelyben tiltakozik a besúgók ellen. És a múlttal való szembenézésnek ez a könyörtelen őszintesége hajtotta akkor is, amikor a Die Zeit 2009-es júliusi számában közölt cikket, és ebben többek között arról írt, hogy a Szekuritáté nem szűnt meg, csak átnevezték – ha bevallottan negyven százalékát átvették az állománynak, mennyi lehet a valós arány (a többieket meg nyugdíjba küldték háromszoros nyugdíjakkal).

Azért sem szerették meg túlságosan, mert ilyeneket mondott bele az arcunkba: „Hogyha nem mentem volna el, nem bírtam volna ki Romániában. Csak hogyha a romániai valósággal való mindennapi érintkezést veszem számba, rájövök, hogy még egyszer megbolondulnék, ha a mai Romániában kellene élnem. Az összes fontos helyen ugyanazok az emberek ülnek, ugyanazzal a mentalitással. Gyakorlatilag nem változott semmi.” [Hm, hogy jelezzem finoman: a fordítás nem az én munkám.]

Herta Müllerrel az a másik nagy baj, olvasom Ion Bogdan Lefter villámreakcióját, hogy veszélyt jelent Románia Alkotmányának első, az egységes és oszthatatlan nemzetállam tézisét kimondó cikkelyére. Nobel-díja olyan nemzetközi visszhangot és párbeszédet generál, mondja, amelynek során kiderül, hogy „Románia maga is pont olyan multietnikus állam, mint az összes többi európai, illetve a világ többi országai, ami azt jelenti, hogy Alkotmányunk 1. cikkelye álságos és önkényes, korlátolt és nacionalista; hogy egy »nem-román« is válhat a románok és közös soknemzetiségű, többnyelvű kultúránk képviselőjévé; és, megnézvén Herta Müller prózájának a Bánság életéből vett román-sváb témáit, el kell ismernünk, hogy a nemzeti kisebbségeket néha – gyakran? mindig? – diszkriminálta a román nemzetiségű többség. Kényes témák, amelyek megvitatása nem volt és nem lesz könnyű.”

Hát, ha ehhez az kell, hogy Herta Müllert olvassunk, akkor indulok is a bótba. Legutolsó hír, hogy Temesváron az egész készletet felvásárolták csütörtök estére.

De ott legalább volt.

*Megjelent a reakción.

Szerző: refilatelista 2009.10.11. 11:21 Szólj hozzá!

Címkék: herta müller nobel díj románia

Európa elrablása – MAFF, 2009

A vörös bika leszállt a vászonról. Már a teremtésekor elég nyomorultul érezte magát, és ebben nagy szerepe volt egy nem különösebben tehetséges vasmunkásnak. A nem különösebben tehetséges vasmunkás esténként hódolt a szenvedélyének, a pártlap kevés számú és silány minőségű, színtelen reprodukcióit másolta nagy buzgalommal a negyedik emeleti ruhaszárítóban, a lépcsőház lakói ezért enyhén ütődöttnek tartották, ám amíg a csöpögő ruhákat nem festékezte össze, addig nem foglalkoztak vele túlságosan, a nem különösebben tehetséges vasmunkás marha nagydarab ember volt.

A nem különösebben tehetséges vasmunkás valamiért úgy gondolta, hogy a Guernica eredetije színes lehet, és isten tudja, mi okból, a bikát vörösre színezte, ami, valljuk be, egy faluról származó vasmunkás esetében aggodalomra adhat okot.

A vörös bika aggódott is eleget, de a nem különösebben tehetséges vasmunkás tudta magáról, hogy nem különösebben tehetséges, és amennyiben ezt elfelejtette volna, akkor ott volt neki a lepcses szájú felesége, aki minden áldott fizetésnapon az orra alá dörgölte az erre vonatkozó sommás megállapításait, az asszony totál ideg lett, ahányszor meglátta az új festéktubusokat és ecseteket.

A vörös bikának nem volt oka aggódni, mert a nem különösebben tehetséges vasmunkást nem érdekelte mázolmányainak sorsa, ahogy késznek nyilvánított egy képet, a lépcsőházfelelős vihette is a pincébe, ahol a törvénytelenül kihasított saját rekeszének deszkafalaira szegezte a vásznakat, a pince eléggé huzatos volt, és a negyvenes égő amúgy sem világította be az odút.

A vörös bika jó húsz évet rágta magát az örökös sötétségben, amíg úgy nem döntött, hogy leszáll a vászonról. Állt egy kicsit a pincében, fújtatott egyet, horkantott, lábaival kapart, próbálgatta a bikaszerű mozdulatokat, de ebben sem talált semmi érdekeset, hát elindult világot látni.

A pincéből kivezető ajtót megvilágította a kicsi és koszos ablakon beszűrődő napfény, a vörös bika elgondolkodva nézte a ráragasztott színes plakátot, fürdőruhában mosolygott rajta egy szőke ifjú hölgy, testén keresztben szalag futott, azt írta rajta: Miss Europa.

A vörös bika becsúszott a plakátra, elragadta a nőt, és meglepődve tapasztalta, hogy Miss Europában egy csöppnyi hiba sincs. Egy ránc, egy szemölcs, szarkaláb a szem sarkában, egy májfolt, narancsbőr, anyajegy, erősebb pihék az ajkak fölött – az égvilágon semmi, de semmi.

A vörös bika nem volt meggyőződve arról, hogy lehet-e szeretni egy ennyire tökéletes nőszemélyt.

* Ez a szöveg a Metrion Animációs Filmfesztivál idei kiadására íródott Balázs Zoltán fesztiváligazgató felkérésére. Őt szidjátok.

Szerző: refilatelista 2009.09.18. 14:00 Szólj hozzá!

Címkék: metrion animációs fimlfesztivál

Bomló agyak

Könyvbemutató, szerzői est, kicsit mindkettő, kicsit egyik sem.

A szerző nem annyira túlexponált figura, de oda szoktak figyelni, ha megszólal. Okos ember, én különösen kedvelem, néha ugyan nem értek vele egyet, de olyan gondolkodó író, akiért kimozdulok a hétköznapi biztonságból, még hullafáradtan is. (Ha a taposómalom egyben biztonságot is jelent, ezen még nem gondolkoztam alaposabban, otthagyni, a mókuskereket, majd visszamenekülni, mert az mégiscsak járt út, hm.)

A téma (vagyis egy része) az ántivilág, Ceausescu "nyitása" a '70-es évek elején, Secu, kihallgatás, jelentgetések, miről beszélget az egyetemről kirúgott Tolsztoj-olvasó a bányászkollégáival, miket gondol az okleveles csótányirtó, Wass Albert.

Minden adott tehát, hogy izgalmas est kerekedjék, ritka alkalom.

Mellettünk bennfentesek. Átélték, ott voltak, segítettek, ismerik, ugyanazt a poklot járták, haver, belső kör.

Magasról leszarják, hogy közülük egy (szerintem több ennél, de elfogult vagyok) arról beszél, ami miatt ők olyanok, amilyenek.

Csörög a mobil, zörögve kekszet bontanak, félhangosan kommentálnak, horkangatnak, elvannak magukkal. A test, a test ramaty, látszanak a bomlás virágai, zavaró, mert még nem annyira öregek, hogy természetesnek vedd, rosszul keringhetnek a nedvek, túl sok volt a cigi, leharcosok vidámkodnak, fényképezik egymást a telefonnal.

Nem mondják, hogy a másik ott kint hazudik, de megjegyzéseikkel éreztetik, hogy kicsit azétt másképp volt, megelőlegezik a csattanókat, ismerik a sztorit, a sztorikat.

Nem bírnak csendben lenni. Nem tudnak figyelni arra, aki kint, a pulpituson. Nem érzik fontosnak, leszarják a közönséget is. Nem szólsz rájuk, nem szólhatsz rájuk, mert ők mégsem a hőzöngő, műveletlen, érdektelen, popkult ifjúság.

Értelmiség, közvéleményformáló, funkcióban lévő, szent tehén-aspiráns mindahány.

Nem bántod őket. Pedig udvariatlanok, a másikkal, a közülük eggyel szemben, velem szemben, aki közönség, és érdekelne a dolog.

A test, a test az ramaty, bizony, nem erősek, nem szépek.

Azok lehettek, viszont így nem engedik, hogy elképzeljem őket legerősnek, legszépnek, fiatalnak, pedig erről is szólhatna ez az est, ha már egy közülük, szeretném kedvelni őket.

Cinikus vén dögök.

Szerző: refilatelista 2009.07.23. 19:40 Szólj hozzá!

Metafizikai horror

Nem láttam még olyan számítógépes játékot, amelyben azt játszottam volna, hogy számítógépen játszom. Megvan ugyan ennek a magyarázata, gombokat nyomogatni, vagy botkormányt ragadni azért, hogy a képernyőn a virtuális énem szintén gombokat nyomogasson, botkormány ragadjon – nem egy autógyorsasági verseny, na.

De azért gyanús. Virtuális állatkákat már nevelgettek a tamagocsik büszke tulajdonosai, ennek a lényege, ugye, az volt, hogy naponta kellett foglalkozni egy kis dobozba zárt virtuális édessel, mert ha nem, meghalt/megdöglött/elpusztult/semmivé lett, mindenki lelkülete szerint válasszon. (Azoknak, akik tamagocsi-temetőbe járnak emlékezni, javasolnám, hogy a fejfára kettes számrendszerrel írják fel az elhunyt „születési” és „elhalálozási” dátumát, hátha ezt látván kihagyják az „élt három hónapot, meghalt egy többnapos munkaülés miatt” elbocsátó szép üzenetet.)

A tamagocsi kapcsán eljátszadoztam „az informtamagocsi” gondolatával. A játék alapötlete: tulajdonképpen a virtuális énünket zárnánk egy kis dobozba, és ha naponta nem maroktelefonoztatnánk több percig, nem „küldenénk” neki e-mailt, nem „internetezhetne” egy keveset, akkor kezdene a figura rosszul lenni, ilyenkor gyorsan oda kellene ültetni a géphez. Alapélelmiszerek: kávé, szendvics. Sőt, az én informtamagocsim a te informtamagocsiddal messenger-kapcsolatba is léphetne, ahány „barátot” szereznénk neki, annyival kellene vele naponta többet foglalkozni, de annyival „erősebb” is lenne, és hogy a mogorva, barátságtalan, magánakvaló kolléga ebből ne húzhasson hasznot, alapszabályként rögzíthetnénk, hogy ha naponta nem lép kapcsolatba minimum öt személlyel, akkor kipurcan a virtuálipse, a morcos kolléga meg sirathatja virtuál-énikéjét, pukkadjon meg, a kollektíva összekacsint. Kész fejlődésregény lenne, én mondom, és végre nem a zabáról szólna.

Ezt egészen jó viccnek tartottam mindaddig, amíg egyik laptopról időlegesen át nem kellett költöznöm egy másik laptopra. Addig jól megvoltam a magam fabrikálta „posztkartezianizmusával”: adott a test, mellette a lélek, a kettő között kapcsolatot már nem a tobozmirigy, hanem a processzor jelenti, minél több magja van, annál jobb. Ki volt ez találva, beszuszakoltam McLuhan „elektronikus protézis” teorémáját, miszerint ezek a gépek tulajdonképpen testünk és érzékszerveink meghosszabbításai, így kapott a „masina” szó többletjelentést, testgép, jó szó, mégiscsak illőbb, mint az asztali számítógép, ez az életforma tényleg nem az evésről szól. Ráadásul becsempésztem a struktúrába a dinamikát is, feltételezvén, hogy a munkahelyi pécé minőségileg mégiscsak kevesebb, mint az otthoni számítógép, és a csúcsok csúcsa, az autentikus lét megalapozója: a laptop. Nem a halálról pattansz vissza, kedves Heidegger mester, hanem kinyitod a laptopod, ott a folyadékkristályos képernyő horizontnak, pont.

Eddig azt hittem, hogy ez az egész kérdés letudható azzal a megfogalmazással: „perszonalizálom” a hordozható gépemet. Személyre szabom. Jelszavak, internetes könyvjelzők, naptárak, finombeállítások, jegyzetfüzetek stb. – mindezek az én termékeim, minimál zongorafutamok, saját nóta. Én vagyok az úr, a gép csak cifra szolga. Hozzá lehet még gondolni dühös reggeleken azt a vulgárpszichologizáló tételt is, hogy minden gépnek saját lelke van (és milyen érzékenyek, fene a mimóza „ramm”-jaikba).

Hát nem. Egy laptop maga a Lét, benne vagy te Létező, a rosszul feltett kérdésre a felelet, ha. Hiába mented el a rendszert, készítesz dvd-t az alapprogramokkal, vehetsz külső memóriát több száz gigával, két hét szorongás a minimum a nagy büdös semmi közepén, amíg belakod az újat, nem lehetséges az ismétlés, adsz igazat Kierkegaardnak.

Azt mondhatják, Nyájas Olvasók, hogy túllihegem a dolgot, a posztmodern már rég túlhaladta a kérdést.

A posztmodern viszont nem kapott ajándékba egy mechanikus karórát, fiatalabb olvasók kedvéért: az olyan, hogy minden áldott nap fel kell húzni, mert másképp megáll. Könyörtelenül, nem segít sem ima, sem az internet.

Egy új laptop, egy mechanikus karóra, amelyet elfelejtesz felhúzni – na ez a metafizikai horror.

Szerző: refilatelista 2009.07.23. 19:32 Szólj hozzá!

Rendes feltámadás

Nekiálltam lecserélni a Vistát XP-re. Vagyis vissza, Böjátusz jól érzett rá, olyan, mint amikor visszakeresztelkedik az ember fia. Mondjuk, beszédül egy Vidám Vasárnapra, fogalma sincs, hogy kerül oda, nézi a hangszereket, mert semmi más nem érdekli belőle, vagy legyen inkább egy újkatolikus mozgalom, szeretetünnep, oszt' egyszer csak odacsap. Ki innen, le vele, ez a meghatározó. Vissza a jól bevált templomba, a kereszt mögött ugyan málik a vakolat, a pap túlvizezi a bort (ezt csak a kép kedvéért mondom, katolikusként mindig is irigyeltem a protestánsokat, de ebbe most nem mennék bele), mégis csak az a megszokott. A miénk.

Az operációs rendszer mint világvallás, Microsoft-dogmatika. (A Macesek lennének a protestánsok, a Linuxosok bővülő csoportja gyakorolja az anarchovédikus inkább filozófiát.)

Csakhogy nem olyan egyszerű. A Vista nem enged, ő az erősebb kutya.

A jövőt végképp eltörölni, mondod, szerencsére a HP-ban van olyan opció (a BIOS-ban), hogy totál leradírozza a merevlemezt. Benyomod, elmécc tévét nézni, vagy nekiállsz megdönteni a Domino Nap csúcsát, idő van bőven. Ha csurdé a hard, vagy szebben, a király meztelen, akkor beülsz egy másik gép elé, megelőzendő a káromkodást előkészítesz egy rakás nasit, cigarettát, sört, miegymást, a lényeg, hogy legyen tele a szád, hátradőlsz, megropogtatod az ujjaidat, és a fülhallgatóba benyomsz valami rock n' rollt.

Az XP Home nem ismeri fel a merevlemezt (azért ez az op, mert ezt adták gyárilag a laptophoz, alján szeriálnámb). Rock n' roll megy, bólogatsz, ha te megszívtad, akkor a világ érzőbb fele szintén megszívta, fórumokat látogatsz, google-katekizmus, ott a válasz.

A lényeg, hogy BIOS-ban ki kell kapcsolni a Sata-native-ot, vagy mit, és akkor az XP röhögve felrakja magát, ketten röhögtök, Bill Gates hűjje.

Csakhogy Bill Gates is röhög, munkatársai a pokol kórusa, az égadta világon semmi normális driver nem müx, rock n' roll party, a másik gépen kattingatsz, a HP oldaláról tőttögeted a drivereket, egybegyűjtve nem egy evangélium, inkább a könyvelőmnek lenne tetszetős a látvány, kódok, számok, nesze neked fájlnév, mindegy, csak köll mindenik, rácsapsz az exe-kre.

Hangkártya okés, videokártya okés, wi-fi okés, bluetooth okés, nagyjából minden okés, kivéve, hogy nem megy a net. Ahan, bólintasz, az ethernet adapterrel van a gond (nem hiába a vallásos révület, ethernet adapter, micsoda megnevezés). Viszont a HP oldalán nem találsz hozzá progit.

Ami ki van zárva, dühöngsz, fülhallgató le, ellenőrizni, nem költötted-e fel a családot a motyogással, a való világ csöndesen szuszog.

Fórumokra be, magyar ember magyarázza angolul a neve szerinti nem angolnak, hogy a HP oldalán a kívánt nyelv listájából válaszd az angolt, öcsém, ott lesz az angol nyelvűek számára összeállított driverek között.

Vagyis él ugyan a pécé píszi, választhatod a hungarianmagyart, világbábel, de az Ige a Holy Bible-ben található, ezt üti fel dáböljú is tanácsér'.

Ezt cselekedjétek.

Szerző: refilatelista 2009.07.23. 19:30 Szólj hozzá!

Építeni

Nem lennék építész Romániában.

Bölcsészként még csak ellébecol az ember, vidul a gyászos elme néhanapján, de inkább szűri a kortárs irodalmat, tereink nem filozófiai vitáktól hangosak, óriásplakátokon sem verset népszerűsítenek, köztisztviselőink, politikusaink virtuális naplóit is ki lehet hagyni nyugodtan az életünkből, ne nyíljon ki a helyesírási tájékoztató a zsebünkben, ha nem muszáj.

Ha néha behunyod a szemed, az segít. Néha bezárod az agyad, nem maradsz le semmiről. Megnyomod a „power” gombot, rögtön fellélegezhetsz. Becsukod a könyvet, lapjára fordítod, laza csuklómozdulattal ráteszed a süteményes tálat (strandon a törülközőt) – megy ez, mindennapi túlélési gyakorlatok. Szavaink nem csökevényesedtek el teljes mértékben, nem csak vizuális zajok, és A szellem fenomenológiáját sem láttam még sorozatfilmként (bár lehet, hogy túl keveset nézem a tévét).

Hanem építészként valószínűleg bomolna gyászos elmém. Megpróbáltam Kós Károlyt egy tárca erejéig utaztatni Erdélyben, de már az első székelyföldi falunál lemondóan legyintett, kiáltó szavammal mit sem törődve visszavonult a jól megérdemelt örökkévalóságába. A playback trombitálás sem tudta többé előcsalogatni.

Á, nem újgazdagék vendégforintokból rakott tornyai borzasztották el, sem a hétkrajcáros bankkölcsönből összetákolt viskók (melyek emberöltő múltán tizennégybe kerülnek. Az építőnek. Vagy a gyermekeinek.). Hanem, nevezzük így, mert ez illik hozzájuk: a blokkok. Suhan a szem a háztetők fölött, kéklenek a hegyek (mert zöldellni már nincs fenyves), a központban viszont sűríti a teret egy ronda betonskatulya. Egy, két, három emelet, földszinten Alimentara, netán vendéglátó-ipari helyiségnek tisztelt hodály, a vendéglátó-ipariból az ipari a találó összetétel, fönt termopán mögül számolhatod Laji báék kertjében a hasábfát.

Ott áll egy szál magában, mint az emberarcú szocializmus diadala, vízfeje lehetett a sokoldalúan fejlett szocialista embernek.

Városainktól is könnyen megzavarodhat egy jóerkölcsű építész. Nem kell bemerészkednie a tömbháznegyedekként nevesített féregnyúlványokba, elég, ha leül röpke öt percig egy köztérre. Amíg körbefordul a tekintet. Azt a csöndet, ami egy építészt körülfog – nevezzük Kőmíves K.-nak –, amikor szava bennszakad, na, azt kellene hallani. Nem kell Ybl Miklósnak lenni ahhoz, hogy megfoganjon benned a nagyátok. Mert a köztéri szobrok még csak hagyján (ne hagyjuk), valahová csak ki kell vonulni kortesbeszédet tartani. Ám építészünk vizuális terrorról motyog magában, sűrű fejrázások közepette anyázik. Javítanám, nem terror ez, barátom, egyszerű dilettantizmus vagy pénzhiány, ám Kőmíves K. könyörtelen, nem ád felmentést, eltorzult arcából cseppenként folyik el a szeme.

Vigyem el innen, rimánkodik, amíg kiérünk a városból, csukott szemmel nagyokat lélegzik. Bonchidára viszem, a Bánffy-kastélyt renoválják, európai díjat kapott a csapat, hátha Kőmíves K. megnyugszik, mert nem könnyű olyan emberrel utazni, aki egy házban nem csak a négy falat és a tetőt látja. Kőmíves K. nagyot rikkant, ahogy belépünk a kapun, a felújított épületrészekre, tornyokra futó pillantást vet csupán, jóváhagyólag bólint, a romok közé riad, kereszttéglákról hadovál, a csonka boltív felajzza, az ablaknyílásoktól szárnyakat kap, simogatja a romot. A volt könyvtárszobában szíve szorul: az ántivilágbéli kultuszminisztérium vasbetonnal tömte be az idő vasfogát (az Akasztottak erdeje c. filmet forgatták itt), ráplombálták a vasbetont plafonként, kujakpofont a históriának.

Kőmíves K. dühös, Kőműves K. szomorú, Kőmíves K. a halálán van, nincs az az írói képzelet, ami életben tarthatná. Téglánként loptátok szét a történelmeteket, mondja, és kisstílű történeteket raktatok össze belőle. Olvasd végig, öcsém, sóhajtja, az épületek régen versek voltak, ma már csak szavak.

Hazafelé olvasnám, hátha kikerekedik egy gyászbeszéd Kőmíves K. halálára, nem megy. És nem azért, mert nem anyanyelvemen íródott az elmúlt fél évszázad. Hanem mert értelmetlen.

Szerző: refilatelista 2009.07.23. 18:19 Szólj hozzá!

Címkék: erdély épített örökség

Csatoljuk Erdélyhez az Adriát! - elvágyakozó reposzt

Vissza akarom csatolni az Adriát. Elsősorban a legdélebb Dalmáciát, ami ugyan soha nem volt a miénk, de itt az ideje, kicsire nem adunk. Ha a horvátoknak ez problémát jelentene (és minden bizonnyal problémát jelentene, nemhiába van mindenütt kitűzve a horvát zászló), egye fene, adják nekünk Korcula szigetét, én azzal is megelégszem. Marad nekik elég tengerpart.

Az egész úgy kezdődött, hogy [tavaly] augusztus 20-án elindultunk nyaralni. Család be a Buci Bigyóba, a határőröknek csókolom, és végigsöprettünk Dél-Magyarországon. Ünnep volt, persze, de csak mintha vasárnap lett volna, eldöntöttem, az anyamagyarok nem érdemlik meg, hogy Trianonont gyógyítsak, ha kell nekik Fiume, legalább csináljanak úgy, mintha nemzeti ünnepünk nem csupán a kenyérről szólna.

A barcsi szállásadónőnk mindenesetre dilemmázott, hogy a felújított István a királyt nézze-e meg, vagy a tűzijátékot. Minthogy a fél Magyarországnak ez volt a legnagyobb problémája, a tűzijátékokat későbbi időpontra tolták el, hát végignéztüka felújított rockoperát. PAZS-zsal már a legelső benzinkútnál begyűjtöttük az összes kapható hetilapot, így olvastuk, hogy ez az István az igazi, vívódik, meg minden, vártuk a katarzist.

Elmaradt.

Másnap korán reggel küldtem egy sms-t a bátyáméknak, akik már valahol Fiume környékén lógatták a lábukat, hogy foglaljuk vissza az Adriát, mi kezdjük az alsó végétől, ők meg tegyenek meg mindent fent, ezzel keresztülcsorogtunk Horvátországon. Bátyám nemsokára visszaírt, hogy okés, ő már nekiállt a faunát emészteni.

Az autópályáról ódát írni nem érdemes, a lényeg az, hogy van, a kompon sem törték le a tükrömet, elmaradtak az izgalmak, ilyen, amikor a tettes visszatér a tett színhelyére. Tavaly is itt követtük el a szabadságot, én beleszerettem. Prizsbának hívják az üdülőfalut, Józsi fogadott, a vajdasági horvátmagyar, gyorsan elkalauzolt a házunkig, és itt akár be is fejezhetném a beszámolót.

Merthogy két dolgot szögeztem le kalandra vágyó útitársaimnak (asszony, Igucs, PAZS): 1. én szerelmes vagyok Prizsbába, tehát az elkövetkező tíz-húsz évben ide jövök nyaralni; 2. ha már ott vagyok, akkor nem megyek sehová. Az asszonynak is van sofőrkönyve, mehetnek, amerre akarnak, engem hagyjanak ki.

És szerintem igazam volt. Ültem a bérelt házunk teraszán, cirpeltek a kabócák a meredek, sziklás oldalban kapaszkodó fákon, néhány lépcsőfoknak tűnő betonfolton leereszkedhettem a partra, úgy húsz méterre volt, ha a melegtől elpilledve megsaccoltam. És onnan kezdődött a Nagy Kékség.

Úsztam halrajok között.

Tengerfenékre bámultam, balettoztam a vízben.

Gumimatracra feküdtem a tenger közepén, bámultam a partot, és sokkal jobban éreztem magam, mint a partról a tengert bámulók.

Gitároztam, ha úgy hozta kedvem, az Adria partján bluest játszani nem rossz élmény. Azért PAZS-zsal végigénekeltük a repertoárt, inkluszíve az István, a királyt is, a katarzis ebben az esteben is elmaradt, nem az volt a cél. Énekelni akartunk.

Négyen egy könyvtárat vittünk magunkkal, végigolvastam mindenki adagját (naponta min. egy könyvet olvastam ki, jobb napokon kettőt is).

Írtam napi penzumokat a régóta tervezett kisregényből (huszonkét fejezetes lett).

Kétszer elsétáltam a négy kilométerre lévő bótig, egyszer vendéglőbe mentünk megünnepelni a házassági évfordulónkat, sajnos, az alkoholmentes söröket csak a közeli kisvárosból tudtuk beszerezni, ezért ott is voltam. Korcula városába kalapot venni mentem el.

De nagyon igyekeztem vissza ilyen alkalmakkor a házunkba, a partunkra.

A miénkre.

Meg voltam elégedve a sorsommal.

Hát ezért kellene Korcula szigetét Erdélyhez csatolni.

Hogy amikor én nem vagyok ott, mehessenek a rommagyarok kikapcsolódni.

Lenne egy rakás elégedett, kipihent ember ebben az országrészben, lenne itt csodavilág.

Én mondom, ez a megoldás.

Szerző: refilatelista 2009.07.23. 17:58 Szólj hozzá!

Címkék: adria tengerpart

A "semmi ága" Brüsszelben

EU-Minimál

„A nyelv a Lét háza”, mondja Martin Heidegger, és most ne foglalkozzunk azzal, hogy mit is értett pontosan ezalatt, vagy mit értenek a heideggeriánusok, mert Heidegger tovább beszél, „költőien lakozik az ember”, mondja.

Olvassuk össze: költőien lakozik az ember a Lét házában, költőien lakozik a nyelvben, magyarul, ugye, ez úgy hangzik, hogy „nyelvében él”. Székelymagyarul egészen pontosan értem, az „élet” mint a „bennvaló”, a ház és környéke, „kimegyek az életbe”, mondta Nagyapám, künn az élet, így lakozott ő költőien, künn, és nem bent, pityókakapáláskor az életet verselte.

Így van kint számunkra az Európai Unió is. Kint Brüsszelben, Strassbourgban van Európa,

az európaiak kint gyomlálják a nyelvet.

Nem lakoznak benne, pláne nem költőien, bár nyelveken szólnak, mindenkinek szabad és lehet a sajátján, de inkább bábeli beszélgetés, mintsem Isteni szózat.

Ami nem is baj, a soknyelvűség érték, „Az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget”, írja az Alapvető Jogok Chartájában, amely a Lisszaboni Szerződést hivatott megalapozni, továbbá azt is, hogy „Tilos bármiféle megkülönböztetés nem, faj, bőrszín, etnikai vagy társadalmi eredet, genetikai jellegzetesség, nyelv, vallás vagy hit, politikai vagy más meggyőződés, nemzeti kisebbséghez tartozás, tulajdon, származás, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján.”

Kisebbségi magyarként sem kell annyira otthontalanul érezzük magunkat Európában, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartája hangsúlyozza „a kulturális kölcsönhatás és a többnyelvűség értékét, és tekintettel arra, hogy a regionális vagy kisebbségi nyelvek védelme és támogatása nem történhet a hivatalos nyelvek és azok megtanulása szükségességének a hátrányára, tudatában annak, hogy Európa különböző országaiban és régióiban a regionális vagy kisebbségi nyelvek védelme és fejlesztése fontos hozzájárulás egy olyan Európa felépítéséhez, amely a nemzeti szuverenitás és a területi integritás keretei között a demokrácia és a kulturális sokrétűség elvein alapul, figyelembe véve az európai országok különböző régióiban létező sajátos feltételeket és történelmi hagyományokat”, a tagállamok megállapodnak…

Az én magyar nyelvem szerint a megállapodás is többletjelentésű, hatalmas nyugalom árad belőle, megállapodott ember, megállapodott Unió.

Szóval nyugi van, korrekt alapállás,

politikailag korrekt, mai magyarul „le van tudva” a nyelvi kérdés, a tolmácsok üvegkalickákban élőben fordítanak, árad az információ valós időben, na, ez magyarul sehogysem hangzik, real time, ez az igazi.

És hát ez a bajom. A real time, Hérakleitosz folyója, a szavaink (a tolmácsok szavai!) el sem találják a valóságot, nem azért, mert rosszul fordítanak, a legjobban képzettek, le a kalappal előttük, csak épp filozófiai képtelenség, párhuzamosan csordogálnak a nyelvi patakocskák, a vízgyűjtő meg mocsaras.

Cuppog.

Cuppog az európai nyelvek mocsara, a lüdérckék vihogva hallgatják az aranyhalakat, akik pályázatot írnak ki a három kívánságra. Bikkfanyelven, mert az Európai Unió nyelveinek grammatikáját bürokraták rakják össze, márpedig ők végképp nem lakoznak költőien, tolómércével nem lehet verslábakat mérni.

Valószínűleg meg lehet szokni ezt is, nem tiltakozunk túlságosan ellene, a nyelvi szegénység, a költői lak nikkelezett kopárságának is megvan a maga szépsége, kissé ugyan életidegen, de hát, mondják fiaink, a faragott üléstámla kényelmetlen.

Csak azt ne kérjék, hogy szeressem is. „Nyelvem határai világom határai”, mondja egy másik filozófus, Ludwig Wittgenstein, egyébként Heidegger kortársa.

És tudta ő, miért beszélt egyes szám első személyben.

* Készült a 2009. április 9-i Kazinczy Ferenc Emlékév Zarándoklatára

Szerző: refilatelista 2009.07.23. 17:37 Szólj hozzá!

Nincs k

Talán mindannyian emlékszünk még Esterházy Péter esetére. Befejezi a Harmonia Caelestist, pontosabban kiadás alatt a – most maradjunk ennél – családregény, még javítgatja a kefelevonatot, amikor szembesül azzal, hogy apja Csanádi fedőnéven „titkos megbízott” volt, ügynök, ha úgy tetszik, mi úgy mondjuk: besúgó.

Esterházy megírja ezt is, a Javított kiadás című könyvében mássalhangzóval jelzi, ahol sír, elerednek a könnyei, k, ennyi: k.

Amikor Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének kéziratát először olvastam, nemigen tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá: lezárom a gépet, kilépek az ajtón, köszönök XY-nak, vigyázok, ne lássa rajtam, hogy őt olvasom, ő is benne van; mert tudom, hogy szűkebb környezetemben, Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben ezt a könyvet így fogják olvasni, benne vagy, nem vagy benne, benne leszel a további kötetekben, ha ebben nem vagy benne – így kérdezik tovább ezt a történetet, ezeket a történeteket.

Mondhatjuk, persze, hogy mindenki benne van, benne volt, aki akkor élt, ilyen volt a rendszer, és ez is egy álláspont, megérteni a rendszert, mintha az felmentené az egyént, nincs akkora egyéni felelősség, a rendszer volt a bűnös, nem ő, elmúlt, lejárt, felejtsük el, ne foglalkozzunk vele, hiszen azóta mennyi jót tett, jó ember.

„…Az informátor – idézzük Molnár Jánost – a legritkább esetben elkötelezett kommunista, sőt, rendszerint egy ellenségesnek, vagy legalábbis gyanúsnak minősített csoport, társadalmi réteg tagjaként épp azért szemelték ki, hogy feltűnésmentesen informálódhasson övéi között. Volt lehetősége a választásra. És innentől, a választás aspektusainak sokrétűségétől kezdve válik az informátorok története a kommunizmus emberi drámájává…” (Kiemelés – D. Sz.)

Volt lehetősége a választásra tehát.

Igen ám, viszont Demeter M. Attila a Magyar Kisebbség „A pártállami diktatúra titoktalanításáról” szóló, 2007/1–2-es számában rámutat: „A totalitárius rendszerekre az volt jellemző, hogy nem választható alternatívákat kínáltak fel a polgároknak. Sokan, feltételezhetően Szilágyi Domokos is, kényszerhelyzetben lettek besúgókká. És pontosan ez a rendszer specifikuma: olyan választási helyzetek elé állítja a polgárait, amelyek nem valódi választási helyzetek, embertelen választási helyzetek stb.” (Kiemelés az eredetiben.) Tegyük hozzá, a filozófus szerint „ez ugyan nem menti fel az egyént a felelősség alól, de megmutat valamit a rendszer természetéből”. A továbbiakban azt írja: „Kivételesen jellemes, erős erkölcsi meggyőződésű emberek mondhatják ilyen helyzetben, hogy: inkább a halál, csakhogy többnyire nem vagyunk kivételesen jellemes emberek, s az »inkább a halál« pedig nem épeszű választási alternatíva.”

Molnár János a következőképpen fogalmaz: „A dráma erkölcsi vonatkozásait kihangsúlyozza az a helyzet, amikor az informátor egy vallási közösség bármilyen szintű vezetője (lelkész, pap, rabbi, imám, presbiter stb.), vagyis tisztségénél fogva, eskü terhe alatt, emberi titkok tudója és őrzője. Amikor tisztségénél fogva a rábízott egyén és közösség emberi integritásának védelmezője kellene legyen. Vizsgálódásom ezt a szempontot tekinti a legmérvadóbbnak, mert arra a kutatói tapasztalatra épül, hogy a lelkész-informátorok igen kis része az, akit karrier- vagy hatalomvágy motivál, aki örömét leli a kiszolgáltatottak kiszolgáltatásában, vagy konkurenciának tekintett kollégáinak a befeketítésében. Többségük emberi gyengeségek, szenvedélyek rabjai, akik a túlélési életstratégia részeként vállalták, hogy valamilyen szinten információt szolgáltatnak kollégáikról, vagy a rájuk bízott hívekről. Illetve többnyire valóban többre érdemes személyiségek, akik felvállalják, hogy tehetségük kibontakoztatását akár valamilyen szintű informátori szolgáltatás árán is megvalósítsák. Félreértés ne essék, ez a megközelítés nem ment fel senkit a felelősség alól, de biztosítja egyrészt azt a minimális objektivitást, ami a tudományos kutatás egyik elengedhetetlen feltétele, másrészt azt az empátiát, ami nélkül emberi sorsokat ábrázolni torzító egyoldalúsághoz vezet.”

Nézzük csak: két ember – A és B – utaznak a vonaton. A kétkezi munkás, B lelkipásztor. A a rendszer ideológiai kedvezettje, elvileg az „ő országa” Románia Szocialista Köztárság, neki találták ki, B országa „nem evilágról való”, hivatásszerűen adagolja a „nép ópiumát”, eleve a rendszer ellenségének van kikiáltva. A és B beszélgetnek. Nem tudjuk, hogy B elmondta-e A-nak, mivel foglalkozik, vagy csak elnyerte A bizalmát, mindenesetre B – adatolja Molnár János e könyv 255. oldalán – „egy fiatalemberről is jelent, akinek a nevét is megjegyezte, akit a vonatban ismert meg. Az illető panaszkodott, hogy leszerelt a milíciától, mert nem akarták figyelembe venni, hogy szeretne Bihar megyébe kerülni. Asztalosként dolgozik Nagyváradon, hallgatja a SZER-t, és igazat ad nekik. A [most maradjunk ennél] A nevű fiatalembert beazonosítják, és felhívják a Bihari Felügyelőséget, kísérjék figyelemmel.”

Ezt magyarázza meg nekem valaki. Nincs k.

Hiába, hogy ilyen a totalitárius rendszerek természete, hiába, hogy a lelkész is emberből van – B ez esetben a rosszat választotta. Merthogy, mondja Schelling, az emberi szabadság lényege éppen abban áll, hogy képesek vagyunk a jóra és a rosszra, és itt a hangsúly az és-en van. B tudta, hogy a jelentésével árt A-nak, belülről ismerte a rendszert, tisztában lehetett az információ következményeivel. B-nek A az égadta világon semmit nem ártott, ha fogalmazhatunk így, B-nek nem ez volt a dolga, nem erre szervezték be (kollégájáról kellett volna „informálódjon”).

De nézzük másképp: tegyük fel, B azt hitte, hogy A besúgó (volt milicista, ugye), és magát védendő jelentette fel őt (a foganatosított intézkedésekről nem tudhatott, nem előtte hozták meg a döntéseket). Merthogy ilyen volt a rendszer, a legegyszerűbb emberi kapcsolatokat is megmérgezte, családtagok jelentgették fel egymást, senki nem bízott senkiben, és pont ez volt a Szekuritáté célja.

Csökkenti-e B felelősségét a második verzió?

Nem. Molnár János ebben a könyvében megmutatja, hogy még a rossz választások esetében is létezett olyan megoldás, amikor aránylag tiszta lelkiismerettel ki lehetett szabadulni a csapdahelyzetekből: például ugyan aláírtál egy jelentési kötelezvényt, utána viszont teljesen érdektelen információkat szolgáltattál mindaddig, amíg használhatatlannak nem minősítettek, és le nem zárták a „megfigyelői” dossziédat (és többnyire áttettek a „megfigyeltek” közé). Fentebb, B történetében nem az „inkább a halál” dilemmáról volt szó, legfeljebb egy kis kényelmetlenségről, amennyiben A szintén informátor lett volna.

Ha mélyen magunkba nézünk, sejtjük, valószínűleg az első variáns igaz, B túlteljesített, megemlítette ezt is.

Ezért nincs k.

Pedig szerettem volna, hogy legyen, hiszen személyesen érint ez az egész. Nekem csak életem első tizenhárom évét „vitte el” az a világ, viszont gyermekként az élet szép, ezért túl sok ilyen irányú tapasztalatom nincs. Ellenben végignézem a szüleim generációját, akik legszebb és megismételhetetlen éveiket töltötték ilyen körülmények között, emlékszem nagyapámra, aki büszkén mutogatta, mi volt a miénk még az államosítás előtt, és látom, mennyire akarnak felejteni.

Semmi heroikusat nem találnak abban, hogy túlélték a kommunizmust. Valószínűleg semmi heroikus nem volt benne. Sőt, kissé mintha szégyenkeznének is. Idősebb írókkal beszélgetve éreztem, kényelmetlen a téma, hazudni kellett, hát dicséretet hazudtak, tömjént, szép jelent.

Piti kis történeteik vannak, emiatt elmaradt a katarzis kilencven után. Talán ezt szégyellik.

De akkor sem értem, hogy miért nem téma többmillió ember megnyomorított élete, nem beszélve a deportáltakról, a bebörtönzöttekről, a kivégzettekről.

Nem értem, hogy kilencventől errefelé miért nem hajtották el dühödten a hatalomba, közéletbe stb. visszaszivárgó kommunistákat, hiszen igazán tudhatták, mire képesek.

Ráadásul jelen esetünkben egyházi emberekről van szó, tehát bűnről és bűnbocsánatról kellene, hogy beszéljünk. Ehelyett „leleplezésekről” szólunk, arról, hogy a kommunizmus hazugságra épülő világa után további húsz évet hazudoztunk. Mert fogadjuk el, hogy a totalitárius rendszerek valóban nem biztosítanak valódi választási lehetőséget. De hogyan magyarázzuk az azóta eltelt húsz évet?

Molnár János „a kommunizmus emberi drámáiról” beszél.

Nos, sikerült kilúgozni szenvedéseikből mindent, ami nemes, ami katartikus erővel bírhatott volna, ami áteszményítette volna nyomorúságukat.

Az empátiámat hazudták el.
Ezért nincs k.

Az átvilágítási folyamatot ennek ellenére folytatni kell. Egyéb haszna mellett: legalább a szégyent ne hagyjuk örökül utódainkra.

Elhangzott Kolozsváron, 2009. június 25-én. Megjelent a Transindexen.

Szerző: refilatelista 2009.06.25. 21:07 Szólj hozzá!

Címkék: átvilágítás református egyház kommunizmus besúgó

Kiegészítések Lukács Csaba cikkéhez

Lukács Csaba a Magyar Nemzetben közölt Ikonból politikus című írása (2009. június 11.) érdekes példája annak, ahogyan Szász Jenő baráti köre értelmezi az erdélyi magyar politikai történéseket (megjegyzendő, hogy argumentációjának jó részét az MPP belső levelezőlistáján Veress László, Szász Jenő budapesti tanácsadója és levélírója részleteiben már elcsöpögtette).

A szelektív logika működtetése önmagában még nem akkora vétek, bár jobb körökben csúsztatásnak nevezik az ilyent, én most eltekintenék ettől – reményeim szerint Lukács nem szándékosan alkalmazza ezt a technikát, hanem tényleg így gondolja. És ez a baj.

Árnyaljuk egy picit a képet. A jónevű publicista egyik tételmondata így hangzik: „Az Összefogás listájának nevezett névsorról azonban kihagyták a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt prominenseit.” Két kiegészítéssel igaz ez a kijelentés. 1. Amikor a tárgyalások megkezdésekor Tőkés László az RMDSZ-MPP koalíciója mellett érvelt, „első kézből”, vagyis az RMDSZ-es vezetőktől arról értesült, hogy Szász Jenő még a tárgyalások megkezdése előtt különalkut szeretett volna kötni az RMDSZ-szel: felajánlotta az RMDSZ-MPP belső koalíciójának (!) a lehetőségét, Tőkés László kihagyásával, azzal az egyedüli feltétellel, hogy ő, Szász Jenő szerepeljen a leendő EP-képviselői listán a második befutó helyen. Ha erősebben szeretnénk fogalmazni, akkor azt mondhatnánk: tálcán odakínálta Tőkés László fejét Markóéknak (azóta más, nem RMDSZ-es és számunkra hiteles forrás is megerősítette a szászjenői tervezett huszárvágást). Talán Lukács Csaba is belátja, ilyen körülmények között kissé nehéz a pártpolitikai egyezséget tető alá hozni. (Nem beszélve arról, hogy az MPP országos politikai súlya egyáltalán nem kényszerítette az RMDSZ-t erre a megegyezésre, de ez más kérdés.) 2. Mindezeken túlmenően Tőkés László továbbra is a nemzeti lista felállítását tartotta kívánatosnak, hiszen a Magyar Polgári Pártnak Szász Jenőtől függetlenül is ott a helye egy ilyen konstrukcióban – ha nem megy a pártok közötti egyezség, akkor az EMNT égisze alatt lehet bevinni MPP-s politikust, gondolta, és ezirányú tárgyalásokat kezdeményezett az őt 2007-ben támogató szervezetekkel (Magyar Polgári Párt, Székely Nemzeti Tanács, Magyar ifjúsági Tanács, Erdélyi Magyar Ifjak, a civil szféra), Szász Jenő azonban valamiért nem ért rá személyesen találkozni a püspökkel (teremfoci-csapatát kísérgette a nagyvilágban). Az EMNT ennek ellenére felajánlotta az MPP-nek a befutónak tekintett negyedik helyet – Szász Jenő ebből sem kért. Ennyit a kihagyásról. És higgye el Lukács Csaba, hogy most nem az MPP alapító elnökét „diabolizálom”, ahhoz félnünk kellene tőle – mi csak meg szeretnénk érteni néha tetteinek a mozgatórugóit, és ez nem mindig lehetséges.

Ugyanezen logika alapján írja a következőket Lukács: Tőkés László „nyíltan szembement a Magyar Polgári Párttal és annak elnökével, Szász Jenővel…” Itt azért leszögezném: hogy nem azért van súlya Tőkés Lászlónak, mert létrejött a Magyar Polgári Párt, hanem azért beszélhetünk egyáltalán polgári-nemzeti oldalról Erdélyben, mert van nekünk egy Tőkés Lászlónk. Szász Jenő nem azonos kaliberű Tőkés Lászlóval, még akkor sem, ha ezt ő és barátai így szeretnék. A Lukács Csaba által is citált számok mutatják, hogy Tőkés László egymagában több támogatóval rendelkezik (ha már politikusként beszélünk róla), mint a tényleges versenyhelyzetben egyszer megméretkezett MPP együttvéve (Szász Jenő támogatottságáról – igazi versenyhelyzetben, ugye – a Hargita megyeiek állítottak ki bizonyítványt, amikor vele szemben látványos különbséggel Borboly Csaba RMDSZ-es ifjú titánt választották a megye első emberének). Ugyanakkor azt is megjegyeznénk, hogy a Szász-doktrína, mely szerint „az MPP én vagyok” (lásd az első kongresszusuk előtti sajtónyilatkozatait) a kampányban nem működött, a helyi és megyei MPP-szervezetek cselekvően támogatták Tőkés László korteshadjáratát. Ennyit a szembemenésről.

Azt is írja Lukács Csaba: „a székelyek jelentős részének elege van az RMDSZ-ből, és ebből még Tőkés kedvéért sem engednek”.

Nem tudom, mennyi az a jelentős rész, de egyrészt nem a többség (lásd a helyhatósági választások eredményeit), másrészt, de igen, engednek Tőkés kedvéért (lásd Hargita és Kovászna megyék idei mutatóit az EP-választásokon).

Nehéz Lukács Csabának válaszolni úgy, hogy ne olvasnák ki belőle egyesek az RMDSZ „rehabilitációját”. Még csak szándékomban sem áll.

De lássuk tisztán, Tőkés Lászlónak választania kellett: vagy követi Szász Jenőt politikai ámokfutásában, és asszisztál a „a nyolc éve építgetett, az RMDSZ lehetséges alternatívájaként porondra lépő erdélyi nemzeti oldal” teljes lenullázásához (mert Szász Jenő elhibázott politikai döntései – amelyekben sokszor még saját elnökségének határozatait is felülírja – errefelé mutatnak), vagy vállalja a „kettős kiütés” kockázatát egyéni indulásával, és az erdélyi magyarság európai képviselet nélkül marad, hiszen Romániának 2009-től kettővel kevesebb EP-képviselői hely jutott (ez az adat is kimaradt Lukács érvkészletéből). Vagy felülemelkedik személyes sérelmein (erről Lukács Csaba is tudna beszélni), és a köz érdekében vállalja, hogy „ikonból politikussá” degradálják azok, akik tulajdonképpen azt szeretnék, hogy ikonikus magasságából lehetőleg ne szálljon alá kies erdélyi magyar politikánk bugyraiba.

Ellenszélben (és nem csak MPP-prominensek, de egyes RMDSZ-es helyi szervezetek is „behúzták a kéziféket”) sikerült megtartani a három helyet, és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretén belül el lehet kezdeni közösen dolgozni erdélyi magyar közösségünk érdekében.

Ez eredmény.

A többi mellébeszélés.

Demeter Szilárd
Tőkés László sajtófőnöke

Magyar Nemzet, 2009.06.19.

Szerző: refilatelista 2009.06.21. 10:35 Szólj hozzá!

Címkék: tőkés lászló emnt szász jenő mpp

Bolyai-gyerekek versus BBTE oktatói (hm), kutatói (khm)

Ősidőkben, amikor magam is Kolozsváron ittam a "studentek" keserű sörét, a legjobb viccnek a talán háromszéki cigányok elnevezését tartottuk, akik egy BBTE-s hallgatói csoport terepmunkája után lazán úgy kategorizálták a szépreményű egyetemistákat: "Bolyai-gyerekek".

Azóta is tetszik, Bolyai-gyerekek, kár, hogy a mögöttes tartalom nem szervesült, nem tudsz rámutatni, íme, ők a Bolyai-gyerekek, nem olvasol ilyen mondatokat a sajtóban, hogy a Bolyai-gyerekek ezt és ezt csinálták, a Bolyai-gyerekek nem léteznek, pedig létezhetnének.

Tegnap, pénteken, a kolozsvári székhelyű ifjúsági szervezetek képviselői (akik nem Bolyai-gyerekek, bár lehettek volna) mocorogtak, merthogy ötven éve olvasztották egybe a Bolyait a Babeşsel, húsz éve már multikulti, de Babeş-Bolyai gyerekek sem nevelődtek ki - félanalfabéta, enyhén hülye oktatók (?), kutatók (?) viszont igen.

Kaptam egy levelet, Vári András szignálja, akiről a gugli nem sokat tud (vagyis sem BBTE-s, sem UBB-s kutatóként/oktatóként nem találja). Az ő felszösszentéből idézek:

"...semmi gond, hogy a magyar egyetemre emlékezzünk, sőt dícséretes. Ám a plakáton az egyik szervező nem más, mint az az EMI nevű szervezet, amelyik sorozatosan olyan rendezvényeket szervez, ahol azt hirdetik, hogy a sámánok tudománya az igazi, nem az orvosoké, a magyarok a aszíroktól származnak, nem volt holokauszt, a román szomszédaink és kollegáink pedig büdös olájok, most , vélhetőleg azt, hogy nem létezik magyar oktatás az egyetemünkön..."

Túl a helyesírási hibákon (bár egy egyetemi oktató/kutató esetében szerintem ez a minimum, amit elvárhatnánk, ha nem tud helyesen írni, akkor kérje meg a titkárnőjét/asszisztensét/bölcsész kollégáját, hogy nézze át, de ne röhögtesse magát - és az erdélyi magyar felsőoktatást - az egész világ szeme láttára), ami "elgondolkodtat és hümmögésre késztet" (szófordulatok az idézett levélből), az a nagyfokú primitívség, ami csak úgy sugárzik az EMI leírása kapcsán.

Hogy Vári András vitakultúrája, argumentációs technikája nem haladja meg a mezei "kommentelők" ad hominem-érvkészletének szintjét, siralmas, de nem meglepő, Kolozsváron egyre inkább létjogosultságot nyer az akadémiai gőg (lásd a Péntek-Berszán-Szilágyi véleményt a PKE szakindításáról) - bunkósággal párosulva viszont kontraproduktív.

Lejáratja a BBTE magyar oktatóit.

Olybá tűnik, hogy a felsőoktatás fellegvárában lemondtak a gondolkodásról. A racionális vitáról. Az eleven dialógusról.

Vagy egész egyszerűen arról van szó, hogy az értelmesebb oktatók hagyják az idiótákat szabadon garázdálkodni. Nem zavarja őket, vagy nem eléggé, hogy a nevükben "hümmögjenek és elgondolkodjanak". Netán nem is tudnak róla.

És csodálkozunk, hogy a felsőoktatási tanulmányok rubrikába a szépreményű hallgatók (akik Bolyai-gyerekek kellene, hogy legyenek) odafirkantják: Babes-Bólyai Tudományegyetem.

Így.

Bretter György pedig visszaevez, hogy fogában tartva vigye át Kolozsvár szellemét a túlsó partra .

Melléklet

Academic writing

Vélemény a Partiumi Keresztény Egyetem szakindítási szándékáról

Prédikáció az egységes erdélyi magyar egyetemről

Ellenesszé Political Pleasure prédikációjára

Egyetemi kilátások - vita Kolozsvár és Várad közt

Szerző: refilatelista 2009.06.20. 15:29 Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: bbte erdélyi magyar felsőoktatás

(Nem) cipelik középkeresztjüket

Magyarország miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc. Tetszik, nem tetszik, ez tény.

Érzelmileg nem viszonyulok hozzá, nem utálom, nem szeretem, de kitüntetést nem fogadnék el tőle.

Viszont Gyurcsány Ferenc kitüntetéseket osztogat, mondhatni, ez a dolga, három RMDSZ-es politikus meg átveszi, nekik meg az a dolguk, biztos megérdemelték.

Nézzük csak a rövidhírt: "A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést vehette át Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől Cseke Attila, Kelemen Hunor és Márton Árpád. Az állami kitüntetéssel a romániai magyarság szolgálatában, a magyar-román államközi kapcsolatok fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységüket ismerte el a Magyar Köztársaság." (A hivatalos anyagot lásd a kormányszóvivő honlapján.)

Ez eddig rendben is van, mint mondtam, számomra ugyan gusztus kérdése lenne, de ha egy miniszterelnök kitüntet egy politikust, tegyük fel, megérdemelten, és a politikus ezt el is fogadja, akkor, legalábbis a politikai álmoskönyv szerint, ennek politikai hozadéka is van.

A kitüntetett politikusaink, úgy tűnik, nem büszkék a kitüntetésre (kivéve Cseke Attilát, de erről kicsit később), vagy a kitüntetővel lehet bajuk. Ugyanis sem Kelemen Hunor honlapján, sem Márton Árpád honlapján nem díszeleg a digitális középkereszt, egészen pontosan egy mukk sincs az egészről. (Cseke Attila a sajtószemléjében említi.)

Ezt még megértem, én sem nagyon dicsekednék vele. Nem igazán hoz szavazatokat, ha kiderül, hogy Gyurcsány Ferenccel parolázok.

A pártsajtó viszont ennek tudatában hazudik is egy nagyot, az ÚMSZ tudósításából idézek: "A Sólyom László, Magyarország köztársasági elnöke által – Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök előterjesztése alapján – átadott kitüntetéseket..." Hoppá, mondok, Sólyom elnök úr adta át, akkor miért nem volt körbehozsánna a honi sajtóban? Nézem a Miniszterelnöki Hivatal honlapját, ott a köztársasági elnökről egy szó sincs, előkapom az MTI tudósítását, Sólyom László neve elő sem fordul.

Ott tartunk, hogy a - tegyük fel - megérdemelt kitüntetéseket csak úgy vesszük át Gyurcsány Ferenctől, hogy Sólyom Lászlóval takarózunk.

Hát akkor ne vegyük át.

Vagy ha igen, akkor vállaljuk, mert mégiscsak egy hivatalban lévő miniszterelnök adta át, nem valami utcai hazudozó. Megsértik Magyarország miniszterelnökét, semmibe veszik Magyarország államfőjét.

Inkább legyenek büszkék rá. Például mint Cseke Attila, aki a Bihari Napló november 15-i számában még nyilatkozott is erről (bár a felvezetőben ott is úgy tudják, hogy "Sólyom László köztársasági elnök javaslatára a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át"!), idézem: "Ez a kitüntetés csak név szerint az enyém. Úgy érzem, mindazoké ez a díj, akik hittek bennem, megbíztak bennem és támogattak. Tehát ugyanúgy a bihari és erdélyi magyaroké is."

Hát ez a bajom. Mert az is dühítő, hogy az újságíró butaságból, információhiányból vagy csak rosszul értelmezett párthűségből hazudik a lapjában, tényeket ferdít, Sólyom László köztársasági elnököt használja fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "eltakarására". Azt is nehezen viselem, hogy kitüntetett politikusaink Pesten paroláznak, itthon meg inkább csendes magányukban pökik és fényesítik a középkeresztet, nehogy véletlenül a választópolgár ebből ítélje meg értéküket.

De az én nevemben ne vegyenek át kitüntetést. Pláne ne olyan ember, aki egy ravatalozó alapkőletételénél a következőket képes mondani: "egy új építmény átadása, de már az alapkövének a letétele is azt bizonyítja, hogy az illető közösség helyben képzeli további jövőjét is, jobb körülmények között, a választott vezetők dolga pedig, hogy hozzásegítsék őket ennek megvalósításához."

És ez az ember játszott "kiemelkedő szerepet a magyar-román együttes kormányülések sikeres előkészítésében és lebonyolításában, a Magyarország és Románia, valamint az országainkban élő nemzeti közösségek számára egyaránt kiemelkedően fontos megállapodások létrehozásában" (l. a középkereszt indoklását).

Mit mondjak - olyanok is lettek.

Szerző: refilatelista 2008.11.18. 10:31 Szólj hozzá!

Markó és a közmagyar

Olvasom Markó Béla nagydolgozatát az ÉS-ben (átvette a Trindex is), és azon gondolkodom, kinek írta.

Habár már kampány van, mégsem annak a – közvetlen – része, kampányüzenetnek túl hosszú és túl bonyolult, nincs az a mezei rommagyar választópolgár, aki végigolvasva rohanna pöcsételni (már ha végigolvassa). Bár tele van olyan maszlaggal, amelyekkel etetni szokták a bús erdélyi honfiút.

Nem írhatta az egyszerű ÉS olvasónak sem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy annak meg túl gyenge. Rendszeresen olvasom az ÉS-t, merem állítani, hogy jóval színvonalasabb szövegekhez szoktam hozzá. Ez nem egy nagyívű esszé, na, sem nem vitairat, sem nem elemzés.

Ez zakuszka.

Mosakodna? Ki előtt? Üzenne? Kinek? Ok, Tőkés László a radikális nem-megegyező, önös érdekeit követi, nem az erdélyi "közmagyarét" (MB), Orbán Viktor a gonosz Mikulás, aki úgy ad, hogy viszi a házat stb., értem én. Össze van rakva a kép, ahogy illik, de, ismétlem, az ÉS színvonalához képest mélyen alulteljesítve.

Az a sanda gyanúm, hogy Markó ezt a szövegét komolyan gondolta. Értelmiségit játszik, a szellem embere vezeti e hont, ilyen.

Az a sanda gyanúm, hogy jelenleg ennyire képes. Ez van a fejében.

Erről az emberről a Nyugat 100 éves évfordulója tiszteletére portréfilmet fognak forgatni (pályázati pénzből, innen tudom, a kuratórium elnöke cöcögtetett egyet). Hiányos ismereteim szerint a Nyugat szerzőit nemigen fizették meg nem írt verseikért, és Bélánk elég tisztességes honort akasztott volt le ilyeténképp, ha még emlékszünk rá (sajnos, nem azért fizették, hogy azokat a verseket ne írja meg. Meg fogja írni.). Ha azt mondják, "erdélyi költő", tízből tíz embernek nem Markó Béla fog eszébe jutni, ha azt mondják, Markó Béla, tízből tíz embernek nem az fog eszébe jutni, hogy ő költő.

Olvasom ezt a szöveget, és nem Sütő András jut eszembe. Sem Bretter György, sem Székely János, sem Gáll Ernő, még csak Domokos Géza sem. (A Nyugat szerzőit értelemszerűen nem említem, nyugodtan kizárhatjuk őket az összehasonlításból.)

Olvasom ezt a szöveget, és Borboly Csaba jut eszembe, meg Sike Lajos.

Kínos, no

Mi lenne, ha a reflexiót az egy megmaradt okos emberükre, Székely Istvánra bíznák? (Vajon látta ezt a szöveget publikálás előtt? És ha igen, hogy érezte magát, mikor megjelent?)

Azonkívül, hogy megkönnyítenék a dolgom, mert értelmes emberekkel könnyebb vitatkozni, nem égetnék magukat. Mert az rendben is van, hogy Markó úgy véli, a magyarországi baromságokat lehetőleg ne importáljuk kies Erdélyországunkba, de akkor lehetőleg ne is exportáljuk szellemi szegénységünket.

Enélkül is eleget röhögnek rajtunk, ami még kínosabb, most már megint sajnálkoznak is.

Nem mintha röpke pillantást vetve az anyaországi kurvulásra joguk lenne rá, de azért bizonyos szint alá ritkán mennek.

Igaz, száz év múlva nem fognak emlékezni rájuk sem.

Szerző: refilatelista 2008.09.23. 10:26 Szólj hozzá!

Dolgozni Románba'

Sztezsár, mi azt isszuk Románba’, mit?, Sztezsár, így hívják, az jó, te, erős, vagy hétfokos sör, Románba’ inkább a töményet vedelik, sört csak akkor, amikor foci van. Meg se nézik az útlevelet, úgy megyünk át a határon, mintha bevásárolni indulnánk, azután kanyar, a busz lepakol a gáránál, így mondják a vonatállomásnak, gára, és ott felülsz a kettesre, a nagy hídnál meg leszállsz, vagy taxizol, olcsó, lá sántier, ennyit kell tudni, így mondják Románba’, sántier.

És ha jön az ellenőr?, kontrol, így hívják, a patron, ő a főnök, tud róla, de ha mégis elkapnak, veszem elő a világútlevelet, turiszt, mondom, máj brádör, Drakula, ungur, mondja ő, nu bozgor, ungur, mondom én, anyád, jól elvagyunk, minket nem utálnak annyira, mint a székelyeket, mér’ nem oda mentél, hová, hát a székelyekhez, oda meg minek, nekik sincs munkájuk, ráadásul nem értik, mit akar dolgozni ott egy „anyaországbéli”, baszom az anyaországozást, oda csak főnöknek megy a magyar. Ahhoz meg iskola köll. Vagy kapcsolat. Voltunk a haverokkal egy hétvégén, szép a táj, de a kocsi majdnem ott maradt.
Két búsmagyar rí a pusztába belé. Egyik harmincas, a másik ötvenes, úgy érzik, még van mit élni.
S a nők? Gádzsiká, így mondják, nem rosszak, te, jó párnásak, de olyan gyorsan beszélnek, hogy belefárad a füled, és jár a szájuk folyamatosan. Csak hamar öregszenek, gyerekszülés előtt kell elkapni őket, mer’ utána elengedik magukat, folynak ki a cicanadrágból.
Isznak, nézik a hórihorgas kutat, a csikósokat, a kilenclikú hidat. A másik poszteren Budapest van, Gellért-hegy, Országház, oda nem néznek.
És a románok, izeg-mozog az ötvenes, mert mégiscsak közel van Románia, legalább befogná az asszony száját, ők is csak emberek, mint mi. Kicsit büdösek, kicsit harsányak, latin nép, mondják ők, olyan olaszosak, minden templom előtt vetik a keresztet, megyünk az utcán, a kolléga egyszer csak elhallgat, keresztet vet, utána meg folytatja a nők gusztálását, ahol abbahagyta. Dolgozni viszont furán dolgoznak: néha hajtanak, mint az állat, néha meg elengedik magukat, mint a gyerekek, és képesek olyan dolgokon vitatkozni, hogy a Szteáuá, ez az ő Fradijuk, mér’ kapott ki a Cséférétől, ilyenkor egy kicsit bozgoroznak, mert az meg valami kolozsvári magyaré, üvöltenek egymásnak, de verekedni még nem láttam senkit. És hát ez a Dzsidzsi Békáli az isten, övé a Sztéaua, valahol a Kárpátokon túl épített templomot, amit ezek a büdös életben nem fognak látni, de ettől ő a szent ember, jó román. Hát ilyenek. Mint mi.
Az ötvenes megcsóválja a fejét, azért mi nem vetjük a keresztet minden templom előtt. Nem, bólint a harmincas, valóban nem.
Más magyarokkal találkozol-e, romániaiakkal?, aham, te, néha igen, de a fene tudja megállapítani, ki a magyar, mert üzletben mindenütt románul beszélnek, még ha mindketten magyarok, akkor is. És ha mész velük, mondjuk diszkóba, rögtön románul kezdenek beszélni, és nem néznek rád. Úgyhogy inkább a románokkal megyek, ha megyek, azok unguroznak, meg poénkodnak, nagyon élvezik, hogy egy kukkot sem értesz, néha törve lefordítják, hogy min röhögnek, de nem rosszindulatúan csinálják, hanem csak úgy, viccből, utána itatnak, a lányok meg simogatnak. Nincs baj velük. Meg hát a kicsi pénz is pénz.
Az, helyesel az ötvenes, kell a pénz, s a család? A gyerekeknek hoztam egy baromi nagy plazmát a Flancóból, hadd bámulják, az asszony is készülne valahová dolgozni, azt mondják a román barátaim, hogy Spanyolba’ az eperszedést jól megfizetik, azt intézem, vegyék be egy csoportba.
Mint románt?, kapja fel a fejét az öreg, mint magyart, Spanyolba’ azoknak tökmindegy. Te miért nem mégy, kérdi az ötvenes, messze van, feleli nyugodtan a fiatalabb, egyébként is asszonymunka.

*.Megjelent a Krónika hétvégi mellékletében.

Szerző: refilatelista 2008.06.08. 10:24 Szólj hozzá!

Címkék: rommagyar magyar rom

Egyenes adás*

Egy független szakértő naplója

0. adás

Felkértek egy vitaműsor vezetésére. Élőben, ahogy mondták, egyenes adás, rögtön lecsaptam rá, jó cím: Egyenes adás. Kértem öt perc gondolkodási időt, hogy végigzongorázzam a feltételeimet. A tulajdonossal nincs gond, érdekeinek megfelelően váltogatja politikai nézeteit, a szerkesztő régi motoros a szakmában, már az ántivilágban is ezt csinálta. Kértem egy saját ügynököt, három asszisztenst, hetenkénti megjelenést a holdinghoz tartozó országos napilapban (publicisztika, szakértői elemzés), illetve átlag kéthetente megfuttatják a nevem a bulvárlapjaikban, imázsom: nagykanállal eszem az életet, nőcsábász vagyok, ugyanakkor érzékeny lelkülettel bírok, várom a nagy Őt, eddig még nem találtam meg a tökéletest, tudok főzni, családcentrikus vagyok, mindazonáltal független és erős akaratú, a testem szép. Az ex-nejeim meg fognak pukkadni. A marketing-barátnőt nem akarták fizetni, így be kell szuszakolnom az asszisztensi keretbe. Állják a beszédtechnika óráimat is.

0.1. adás.

Az álláshirdetésre száznál többen jelentkeztek. Van két asszisztensem, mindkettő három diplomával, felsőfokú nyelvvizsgákkal: van egy közgazdász-filozófus-informatikusom, illetve egy jogász-bölcsész-pszichológusnőm. Előkészítik az adásokat, háttéranyagokat kollázsolnak (nem több, mint három oldal!), adásidőben pedig rejtett monitorra továbbítják majd azokat információkat, amelyek a beszélgetés során előkerülhetnek: amikor megemelem az írószeremet, tudják, hogy annak a dolognak utána kell nézni, egy percük van rá, hogy leszedjék a netről, összegezzék a lényeget és tizenhármas betűnagyságban átküldjék. A szemem nem a régi.

A modellügynökségnél találtam egy színésznőcskét, az ügynököm benyomta a saját készítésű szappanoperába, kicsit menjen a neve, én a sztori szerint majd egy belső fogadáson ismerem meg, az egyik forgatókönyvírót átállították a mi történetünkre. Anyám aggódik az ingeim miatt, fel akart költözni hozzám vasalni, alig tudtam lebeszélni.

0.2. adás

A főcím egészen jóra sikerült, kissé jamesbondos, a stylist remekelt. Megnéztem a féléves tematika-listát, Koszovót kivetettem, a csapból is az folyik, nem érdekel a szimbolikus politizálás. Azt az ötletemet, hogy az első adásba csupa talk-show vezetőt hívjunk, elvetették, nem csinálunk reklámot a konkurenciának, mondták. Megsértődtem, mert ezek szerint nem bíznak abban, hogy le tudnám játszani a pályáról őket. A marketinges elmagyarázta, hogy nem erről van szó, de egészen a fizetésemelésig nem akartam megérteni. Megnéztem a stúdiót is, térfigyelő kamerák képeit vetítik háttérnek, a nem hozzánk tartozó fényreklámokat kitakarják. Kell valami, érzem, ami egészen sajátossá teszi a műsoromat. A kreatív igazgató a szaggatott kameramozgást nem tartja elégégesnek.

0.3. adás

Végignéztem a konkurenciát, izzadságszagú mindahány, dilettánsok vezetik. Nem tudnak kérdezni. Pedig tudhatnák, nem a válasz a fontos, hanem a jó kérdés. És a jó kérdésekért meg kell küzdeni. Tegnap éjszaka alaposan végiggondoltam a módszertant, mától kezdve nem olvasok újságot. Nem olvasok többé szakirodalmat. Kirúgtam a filozófusomat, helyette felvettem egy költőt. A bölcsészt visszaküldtem egy intenzív latin- és ógörög kurzusra, de Platónt nem olvashat. A térfigyelő kamerák képei helyett a szerkesztőség élete fog menni direktben, a díszletezők most építik át a szerkesztőségi szobákat. De ez sem elég, kell még valami. Kell még valami. Ma három interjút adtam, mivel kipattant, hogy őrületes partyt tartottam a színésznőmmel, volt dolga a fotósnak, nem mondom. Anyám dohogott a telefonban, hogy nem látta a családi fotót az íróasztalomon, mindent nem szállíthattam át a stúdióba. A könyvtáramat elküldtem a zúzdába, a cég megvásárolta egy filozófusprof hagyatékát, miket össze nem kapart magának a jó öreg, nekem adják majd a műsor végén. Fura a lakásom mását látni egy stúdióban, zavar, hogy nincs teteje, látom a lámpasorokat, a kamerák robotkarjait. Gondolkodunk rajta, hogy majd beköltözöm egy hónapra, készítünk egy realityt is.

0.4. adás

Megvan az ötlet. Én egy zseni vagyok. A meghívottakra hazugságvizsgálókat kötünk, a monitorokon mindenki láthatja, hogy ki mikor hazudik. Most folyik a meghívott-válogatás. Rengetegen jelentkeznek, a fene tudja, honnan értesülnek ilyen hamar ezek a politikusok, csúcsértelmiségiek. Egymást ajánlgatják.

0.5. adás

Az már nem kifejezés, hogy zseni vagyok. Elképzelésem szerint beépítünk vendégként a meghívottak közé egy igazi őrültet is, aki Napóleonnak hiszi magát. A doki szerint egyébként teljesen normális, vagyis senki nem fogja észrevenni. Azt ígértük neki, hogy ha ebben az adásban senki nem veszi észre, mennyire őrült, akkor kiengedik az intézetből. Az igazgató egészen belelkesedett, a tulajdonos meghívott vacsorára. Nagy dobás lesz, mindenki érzi. Kapom a gratulációkat a szűk felső vezetéstől, a munkatársak csak a hazugságvizsgálóról tudnak, kivéve a két, biztonságinak beöltöztetett ápolót.

Egyenes adás

A Szakértő nem fogadja a meghívottakat. Ezt a Politikus neheztelően szóvá is teszi, a Szakértő asszisztensnője viszont megmutatja a szerződés záradékát. A Politikus asszisztense két jogászi véleményezést mutat fel, a botrány elcsitul az Író érkezésével, aki dedikált példányokat osztogatva érkezik. Nagy a médiaérdeklődés, ezt a Színész műfelháborodással nyugtázza, alig tudta átverekedni magát a fotósokon, mondja. Megérkezik a Vendég is, a Politikus és a Színész az őt kísérő biztonságiak láttán elismerően, és némiképp irigykedve csettintenek. Megérkezik a Szakértő, elnézést kér, interjút adott, mentegetőzik, láthatóan ez mindenki számára elfogadható válasz.

A Szakértő bemutatja a meghívottakat, „A nagy emberek meteorok: felemésztik önmagukat, hogy fénnyel árasszák el a világot.”, idézi, a Vendéget mint Kollégát nevesíti. Saját kezűleg illeszti a tapadókorongokat a meghívottak testére, két csinos ápolónő segédkezik neki. Rövid felvezetésében a hazugságvizsgáló működését ismerteti a nézőkkel, akkor mozdul a kijelző, ha a vizsgálati alany hazudik, a meghívottak értőn bólogatnak. Az ápolónők a Szakértőt is bedrótozzák.

A Szakértő tesztként egy könnyen ellenőrizhető kérdést javasol, először a Vendéget kérdezi:

Szakértő: Ön Napóleon?

Vendég (erősen koncentrál): Nem vagyok Napóleon.

A kijelző szélesen kileng.

A Szakértő hisztérikusan felnevet. Ezek szerint Ön mégis Napóleon, mondja, nem vagyok Napóleon, erősítgeti igazát a Vendég, kijelzője folyamatosan pulzál. A többi meghívott zavartan próbálja bizonyítani a Vendégnek, hogy nem normális. A Vendég azt hajtogatja, hogy rossz a gép, majd türelmét veszítve visszakérdez:

Vendég (a Szakértő felé, de mintha mindannyiuknak mondaná): Mondja, biztos abban, hogy mindezt nem képzeli? Hogy Ön a Szakértő, hogy itt vannak a kamerák, kifizettek egy rakás pénzt Önnek mindezért, és hogy itt ülünk?

Szakértő (hosszasan elgondolkodik): Igen, biztos vagyok benne, hogy ez a valóság.

A kijelző elmozdul.

Ezt nem hiszem el, kiált fel döbbenten a Politikus, itt mindenki megbolondult, kész kabaré, nevetgél erőltetetten, a kijelzője elmozdul, a Színész szaval, engem egy lepke álmodik, lepkeálom az életem, az Író az asztalra csap, ez itt a jobb kezem, honnan tudja, kérdezi tőle a Vendég, tudom, mondja az Író, tudja a fenét, honnan veszi, hogy ez a jobb keze, tudom és punktum, dacoskodik az Író, kijelzője elmozdul, na de az, hogy holnap a Nap keleten kel fel, csak nem tagadhatja, kérdezi a Szakértő, honnan tudja, miért ne kelne fel nyugaton, vagy északon, csak mert eddig keleten kelt?, kérdi a Vendég, mert eddig keleten kelt, ez törvény, erősít rá a Politikus, eddig, és ez magának elég, kérdi az Író, mert pont maga jön az „eddig”-jével, meg a törvénnyel, egyre hevesebb vita bontakozik ki, mindennek van valami oka, veri az asztalt a Szakértő, naná, így tovább a végtelenségig, mi, horkan fel a Vendég, ki vagyok én, kérdi a Színész, kimondom, a legjobb színész ebben a sártengerben, a kijelző elmozdul, na, még magamnak is hazudok, ejti le a fejét, míg a többiek bizonygatják egymásnak, hogy tényleg ott ülnek, nem képzelődés, lesik egymás igazság-jelét, a monitorokon folyamatos a mozgás, Isten-érvekkel próbálják ellenőrizni a hazugságvizsgáló működését, logikai törvényeket sorjáztatnak, kettő meg kettő egyenlő négy, mondja a Politikus, a kijelző elmozdul, betelefonálók gúnyosan kérdezik, hogy szoktak-e hangokat hallani?, most hallanak-e hangokat?, egyik néző visszahallván telefonhangját a tévében, röhögve kiabálja: „Anyjuk, ezek tényleg ott ülnek, szerusz, Jóska, csók a családnak.”, a szerkesztő-rendező itt megszakítja az adást, reklámblokkal töltik ki a hátralévő időt.

Ezért az Audiovizuális Bizottság megbünteti a csatornát.

Túllépte a törvényben megszabott reklámidő-keretet.

* Megjelent a Korunk 2008. áprilisi számában.

Szerző: refilatelista 2008.04.13. 12:12 Szólj hozzá!

Címkék: szakértő lom

Szenátorgram(m) I-II.

2007. szeptember 4-én Románia Szenátusa bizonyíthatóan dolgozott (az ülés jegyzőkönyve elérhető itt). Az ülés kissé döcögve indult, Norica Nicolai (PNL [liberális], jogász) ülésvezető a legelején kissé be is szólt a kollégáknak, mondván, megérti, hogy Szebenben ökumenikus nagygyűlést tartanak, de azért nem kellene mindenkinek ott imádkoznia, a Szenátus munkálatain is részt kellene venni.

Ami számomra fontos ebből az egészből, hogy napirendi pontként szerepelt a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozását kimondó törvény (a vitát róla lásd a jegyzőkönyv 41-56. oldalain). Amit végül is visszaküldtek a szenátus tanügyi bizottságához további finomítások elvégzése végett. És ezek a finomítások az érdekesek.

Nem fogom az egész vitaanyagot becitálni, románul nem tudó látogatóim számára a fontosabb érveléseket azért rövidítve beemelem.

Pásztor Gabriella [RMDSZ] államtitkár előterjesztését követően Ivan Cismaru (PD [demokrata], a műszaki tudományok doktora), a tanügyi szakbizottság alelnöke adta fel a magas labdát, szerepel a törvénytervezetben ugyanis egy mondat: „toate cu predare în limba maghiară” (az összes szakon magyar nyelven oktatnak). És hát onnan a bú és bánat, hogy a PKE összes létező dokumentációja (az ideiglenes működési engedélyek stb.) ezzel a kitéttel rendelkezik, tehát ha másvalamit írnak be e helyett, módosítják stb., akkor az egész dokumentáció nem ér semmit.

Magyarán: a román állam különböző hatóságai, szervei (CNEEA, ill. most már az ARACIS), egyéb nyúlványai (minisztériumok) számára ez a kitét nem jelentett gondot. Az akkreditációs bizottságok tagjainak kompetenciáját megkérdőjelezni lehet ugyan, a minisztériumok törvénytiszteletéről vitatkozni szintén lehet, a felsőoktatást szabályozó törvényről talán kellene is, kapásból ezt az egész mechanizmust leszarni viszont a szenátorok joga. Ugyanígy a 84/1995-ös oktatási törvény következő elvét is: "A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van ahhoz, hogy az összes oktatási szinteken és formákban anyanyelven tanuljanak és képezzék magukat a jelen törvény feltételei között." (XII. fejezet, 118. szakasz). A 123. szakasz kimondja továbbá, hogy a kisebbségek - kérésre - létrehozhatnak multikulturális felsőoktatási intézményeket, amelyek oktatási nyelvét az adott intézmény létrehozását célzó törvényben rögzítik. Erről folyik most a vita.

És stílusosan Funar (PRM [nagyromán], közgazdász) jobbról be. Udéméré, Ungaria, horthysta elnevezés stb. Dics bit kerezsnie idden, a Nagyromán Európában. Se fütty, se taps, "módosítás" elutasítva.

Módosítás 2-re nem vesztegetünk szót.

Gyön Eckstein-Kovács Péter (RMDSZ, jogász). Két részleges magyarázattal szolgál, nr. 1.: a PKE a református egyház által patronált intézmény, amelyben szociális munlásokat, illetve vallástanárokat (is) képeznek, márpedig Romániában a ref. egyh. magyar nyelvű; 2. Cismaru úr is említette már, hogy az összes engedély ebben a formában volt kiadva.

És innen elbolondulnak. Mihai Ungheanu (PRM, bölcsész) az alkotmányra hivatkozik, illetve a román nyelv hivatalos mivoltára, szívatja a bizottságbéli kollégákat. Răzvan Emil Theodorescu (PSD [szocdem], Herder-díjas történész) rövid eszmefuttatást tart a Partiumról mint sajátos entitásról, mint lehetséges eurorégióról, és lehet, mondja, hogy néhány év múlva a magyar lesz emitt a többségi eurorégiós nyelv, de egyelőre még nem tartunk ott, szóljatok már ezeknek a kálvinistáknak. Sógor Csaba (RMDSZ, református pap) megpróbálja elmagyarázni a kollégáknak a szitut: egyrészt, hogy a PKE-n román szak is van, a tanárok és a diákok mintegy 10 százaléka román nemzetiségű; hogy egyelőre csak három szakkal akkreditáltatnák az egyetemet: református didaktikai teológia, szociális munkás és német nyelvés irodalom. De majd következne a többi is. Sógor szenátor úr felemlegeti diákkorát, hogy a kolozsvári református teológián ők is tanultak románt. És hogy a PKE-n is tanítanak és tanítani is fognak románt [azért használom ezt a kissé semmitmondó tárgyesetet, mert nem tudom, mire gondolt Sógor. Nálunk pl. Vasile Muscă professzor úr tanít román filozófiát a hallgatóknak, emellé nem szívesen venném be, mondjuk, "A dákok és a románok kontinuitása és történelme" c. kurzust, amit Sógornak anno tanulnia kellett.].

Viszont: amit a törvény szövege tartalmaz, mondja Sógor Csaba, az csak egy terminus technicus, pl. ha az anglikán egyház alapítana egyetemet, akkor az oktatás nyelve nyilván angol lenne. A romániai reformátusok magyar nyelven beszélnek.

Ivan Cismaru jóindulatúan lefejeli az adófizető olvasót: aszongya, l. a 3. cikkelyt, bennehagyták a kiskaput, mer' az rendben van, hogy a reformátusok magyarok, de ha elterjed ez a vallás Romániában, és jönnek a román ajkú kálvinisták, akkor lehetőség lesz románul is tanítani őket. Nna.

Mihai Ungheanu finomít korábbi álláspontján, érdekes a felvezetése: két jelentős parlamenti csoport, mert ellenzéki parlamenti csoportosulás, érvekkel és kifogásokkal élt a törvény aktuális formája ellen. [Nem értem, de mindegy.] Küldjék vissza a törvénytervezetet a szakbizottsághoz. Végül is semmi kifogásuk sincs egy ilyesfajta kitét ellen, ha az megalapozott.

Következik Gavrilă Vasilescu (PC [konzervatív], neki a legrövidebb a cv-je a hivatalos szenátusi honlapon, egy db. törvénykezdeményezés előterjesztője, ami a képviselők és szenátorok jogállására vonatkozik, ez általában fizetésemelést jelent). Szabad fordításban: vazeg, ezek a székelyföldi magyarok nem tudnak románul. Nyitottunk egy irodát Galócáson, Maroshévíz mellett, hogy segítsünk az RMDSZ-es kollégáknak, tanuljanak a magyar nemzetiségűek románul, me' vannak olyan idős személyek, akik nem értik, mit mond az elnök, a miniszterelnök, Románia Pátriárkája. Vaze', tolmács kell melléjük. És ha jelenleg nincs olyan törvény, ami tiltaná, hogy egy egyetemen más nyelven is tanítsanak, mint a román, akkor mér' kell törvényben rögzíteni, hogy "exkluzív" módon magyarul beszéljenek valakik. És most jön a legfontosabb érv: oktassanak magyarul, de ne törvény által. ["Să se predea în limba maghiară, dar nu prin lege."] Küldjük vissza a bizottsághoz, biztos lehet találni valamilyen mindenki számára megfelelő formulát.

Vasilescu tud valamit. Ha nincs törvényi garancia az anyanyelvű felsőfokú oktatásra, akkor bármikor betilthatom, megszüntethetem. Ha törvényben mondom ki, hogy valamely felsőoktatási intézmény oktatási nyelve valamely kisebbség nyelve, nem a román, akkor innen már pár lépés az államilag finanszírozott - tegyük fel - magyar nyelvű egyetem létrehozása. Hiszen van precedens, kodifikálták a honatyák a lehetőséget.

Ülésvezető: az Elnök ott töltötte a szabadságát, feltételezhető, volt mit kommunikáljon - és most szószerint fordítom, mert jó - a zóna lakóival.

Sógor Csaba, szintén szabad fordításban: ha ez a vallás eltrjed egész Romániában, akkor mindenfelé fogunk nyitni majd, "Partium" Egyetemeket; és az előttem szólónak mondanám, hogy ahol ők szenátori irodát nyitottak, ott a lakosság 99,99 százaléka római katolikus.

Ülésvezető: Kösz, majd nyitnak egy irodát református régióban is.

Szavazzunk, oké, a törvénytervezet visszaküldve, 48 mellette, 5 tartózkodás, 8 ellene.

Nem mondom, van hangulata a plénumnak. Pl. később, a kolozsvári Avram Iancu Egyetemet célzó törvénytervezet vitájakor Eckstein szóvá teszi "az oktatás nyelve román" kitétet, mondván, habár az RMDSZ szenátusi csoportja meg fogja szavazni a törvényt, de diszkriminatív, ne mérjenek kettős mércével, mire Funar riposztozik, milyen kár, hogy a Testnevelési Egyetem alapításánál Eckstein nem volt ott, és nem javasolhatta, hogy a futást magyar nyelven csinálják.

Szóval, van móka és kacagás, érv és ellenérv, felelősségteljes és szakértői hozzászólások.

Reménykedem, hogy tényleg találnak egy mindenki számára megnyugtató megfogalmazást az "oktatás nyelve a magyar" helyett. Nem azért, mert az egzisztenciámról van szó, hanem mert valószínűleg a közeljövőben az összes lehetséges, a romániai kisebbségek nyelvén oktató felsőfokú intézményt érinti a kérdés megoldása.

Volna csattanó is a végére, de nem akarom elröhögni a problémát. Ezt a jegyzőkönyvet olvasgatván kezdtem megrémülni, mi folyhat ott, te jó Isten, kezdem elfogadni a minisztériumi stb. funkcionáriusokat. Igaz, ők a törvény bötűit nézik - egyebet nem is tehetnek, mert a törvény szellemét talán ilyen helyeken kellene kialakítani, mint a szenátus, ha jól értem a parlamentáris demokráciát.

Bohózat, de veszélyes, én mondom. A felszólalók végzettségét azért írtam be, hogy lássuk, ez egyszer nem népdalénekesek osztották az észt. Az egész bejegyzésben csak a szögletes zárójelbe írt pártnév-magyarításoknál éreztem, hogy ferdítek.

II. rész.

Szeptember 20-án ismét a Szenátus plénuma elé került a PKE akkreditációját célzó törvénytervezet, és minő meglepetés, ismét visszaküldték a bizottsághoz. Bár az érvrendszer némiképp finomodott, egy Gheorghe Funar nevű szenátor vagy ló esmén bétette az ajtót (jegyzőkönyv itt, 46. oldal aljától az 58. oldalig érdekes számunkra).

Na és akkor a vita röviden mindazok számára, akik széles e világban oly degeneráltak, hogy nem bírják a román nyelvet.

Ivan Cismaru (a tanügyön is munkálkodó bizottság alelnöke) terjeszti elő a tervezetet. Văcăroiu, a szentáus elnöke vezeti az ülést, megadja a szót Dumitru Mironnak, Oktatási stb. Minisztérium államtitkárának. Aki felhívja a t. felsőházi tagok (valahogy már nem jön, hogy honatyáknak nevezzem őket) figyelmét: a 88/1993-as törvény szabályozza a felsőoktatási intézmények létrehozását. És hogy ezt a procedúrát végigjárták, és mind logisztikailag, mind szakmailag, mind tudományos szempontból az összes követelményt teljesíti a PKE, tehát részükről ok.

Mit lehet erre mondani?

Vagyis mit tehet itt egy ló? Kérdez. Funar: a már végzett három évfolyam közül melyik végezte románul a tanulmányait, vagy ha igen, mely tantárgyakat tanulták románul?

Az államtitkár válaszol, egyiket sem, vagyis nincsenek olyan specializációk, amelyek oktatási nyelve a román lenne. [Azt mintha nem tudnák, hogy a legtöbb végzős hallgató román nyelven védi meg az államvizsgadolgozatát, többnyire azért, mert magyar nyelvű akkreditált kar/szak, ami államvizsgáztathatna, adott tárgyterületen nem létezik (pl. reklámgarfikások, zenészek, közgázasok).]

Funar ott tart, hogy akkor a román nyelv ki volt zárva ebből a román egyetemből Nagyvárad megyei jogú városában. A bizottság nem teljesítette feladatát, mivel a törvénytervezetben nem szerepel tételesen kimondva: az oktatás a PKE-n román nyelven történik. Akármilyen Partiumról van szó, mondja a ló, ami, legalábbis neki, a magyar okkupációt és az atrocitásokat juttatja eszébe. [Ebben a kontextusban maradjon csak az idegen szó: egy "k"-val a román nyelvben egyben foglalkozást is jelent, Funar számára a magyarok foglalkozásszerűen atrocitálják a románokat, mi az, hogy foglalkozás, hivatás.]

A Herder-díjas történész, Răzvan Theodorescu emelkedik szólásra. Megint bedobja a vezércselt, miszerint Partium történelmi régió, és lehet, hogy amikor eurorégióvá válik, akkor el fog tűnni a román nyelv onnan, de most, [baszomaszátokat], megengedhetetlen. Me' hogy kiveszitek a tervezetből a magyar nyelvre való hivatkozást, asziszitek, nem vesszük észre, mi, hogy nem tettétek bé helyette a románt?! Ebben a formában még sántább a tervezet.

[Mire kapta ez az alak a Herder-díját? Ugyanazt mondja, mint Funar, csak sokkal rafináltabban, és ezzel az eurorégiós hivatkozással, a román nyelv/nép lehetséges eltűnésével még jobban aláás, lassan kezdem azt hinni, hogy itt tényleg "okupálunk", hajrá, Loki.]

Văcăroiu csalódottan megjegyzi, hogy aszittem, javasolni is fog valamit az elvtárs.

Eckstein megpróbálja kiszedni a nackó dagonyából a kérdést, érvelésének a lényege az, hogy ha megszabják az egyetemek oktatási nyelvét, akkor az idegen nyelvű kurzusok, specializációk stb. esélyeit lehetetlenítik el. [Bár nem mondja ki, de kimondhatná: erről - is - szól a bolognai rendszer. Romániában, ezek szerint, nem lehetséges angol, francia, német stb. nyelvű mesterképzőt indítani, coki nektek, ajrópaiak, tanuljatok meg románul, ha a világszínvonalú képzéseinkben akartok részesülni.]

Új szereplő lép a színre, Verginia Vedinaş, a Bukaresti Egyetem docense (egy helyütt már professzorként is nevesítve van), a jog és a filozófia doktora, Nagyromán. Bár a [jogi] bizottságban Eckstein a főnöke, mondja, azétt veszi a bátorságot, és ellentmond neki. Nem ártatlan a megoldás. a PKE sajátos státusú egyetem, nem olyan megszokott [mint a Petőfi-Schiller, ugyi], és oké, tanuljanak magyarul az ebadták, de olyan nincs, hogy a törvényben ne szerepeljen a román nyelvre való hivatkozás. Mindent vissza! A bizottsághoz.

Frunda György kap szót. Hivatkozik a román-angol szakra, illetve a román nemzetiségű diákokra. Megkérdi az oktatásügyi államtitkárt, hogy nem-e igaz-e, a felsőoktatási törvény mintha egy nyelvet írna elő mint oktatási nyelvet, és ládd az Amerikai Egyetemet Romániában, iskolákat, hát na.

Az darab egyik meglepetése következik: Ion Solcanu (adatlapja szerint professzor, művészettörténész, és nagyon régi motoros, '90-től végigjárta a szociáldemokrácia útját utódkommunista pártjával együtt szenátorként). Nagyon szabad fordításban: ó, bazeg, ne tökölődjünk mán itten, vagyok olyan román, mint bárki a jelenlévők közül, van egy rahedli egyetem Romániában, ami idegen nyelven oktat, a végzősök diplomáját elfogadják. Sakkormi, ha ezek magyarul akarnak tanulni, legfeljebb nem találnak maguknak munkát, mennek Magyarba', hagyjuk má'...

Funar nem hagyja. Pontosít: angol nyelvű kisebbség nincs Romániában, ha lenne, akkor lojális lenne az államhoz, nem mint a magyarok.

Ivan Cismaru megpróbál rendet váni: pro primo, mivel EU, gyönnek majd más nyelvűek is Romániába dógozni, meg minden, és ha törvényben rögzítik a román nyelvű oktatás kötelező módiját, akkor egyrészt megsértik az egyetemi autonómiát, másrészt nem lehet [kínai] egyetem; pro secundo, amit már a múltkor is említett: az egész dokumentáció, az összes engedély ezzel a kitéttel van kiállítva, tehát ha kivágjuk a magyar nyelvű oktatást, és helyettesítjük a románnal, akkor ezt a törvényt nem lehetne megszavazni, mert tárgytalanná válna: újra kellene kezdeni az egyetem alapításától kezdve az egész procedúrát, engedélyeztetést stb.

A szenátus elnöke összefoglal: olyan magánegyetemről van tehát szó, amit a Református Egyház gründol egy alapítványon keresztül, vagyis nem állami egyetem. A másik vonatkozásban, amíg Románia alkotmánya tételesen kimondja, hogy Romániában a hivatalos nyelv a román, addig nem kell minden hivatalos ügyben, beleértve az egyetemek oktatási nyelvét is, tételesíteni ezt.

Végső javaslat, hogy a tanügyi bizottság redaktáljon bé a törvénybe egy olyan passzust, miszerint az oktatás románul, magyarul, angolul, spanyolul, franciául történik, amennyiben léteznek ilyen szakirányultságok, jövő szerdán talákozunk.

Utólag jutott eszembe egy jó cím: a sánta törvény nyomában.

Szerző: refilatelista 2007.09.29. 14:44 Szólj hozzá!

Címkék: felsőoktatás rommagyar

Romániaiság

romániaiság – a Trianon után Romániához került magyarlakta területeken született irodalmat ideológiai és politikai vonatkozásban meghatározni törekvő fogalom.

Erre az irodalomra az "erdélyi" helyett a "romániai" jelzőt elsőnek a konzervatív irodalomtörténész Kristóf György használta. Fogalomhasználatát 1924-ben megjelent tanulmánykötete (Az erdélyi magyar irodalom múltja és jövője) zárófejezetében így indokolta: "... az irodalomban az erdélyiség programszerű követelése és követése érlelte meg bennem azt a meggyőződést, hogy az »erdélyi« kifejezés közművelődési és művészi szempontból sem nem indokolt, sem nem jogosult [...] Az erdélyiség csak a művészet síkjára fölemelve jelent irodalmi értéket. Közművelődési s főleg nyelvi és irodalmi szempontból pedig az erdélyi jelző szűk, kirekesztő vagy legalábbis nemtörődöm értelmű. Pedig lehet-é, szabad-é nem törődnünk azzal a hatalmas közművelődési erőmennyiséggel, amelyet a bihari és szatmári magyarság százezrei jelentenek? Azzal a fejlett magyar szellemi élettel, amely Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmár, Nagybánya és más városokban pezsegve működik és illendően hat? Csak azért, mert ezek sem politikailag, sem földrajzilag nem esnek belül a régi Erdély határán" (i. m. 291). Kristóf ugyanakkor kiemelten hangsúlyozza, hogy az ezen integráló meggondolásból "romániai"-nak nevezett magyar irodalom elválaszthatatlan a magyar irodalomtól: "... külön erdélyi irodalom nem volt soha, csak magyar irodalom" – írja (uo. 292).

Közel másfél évtizeddel később a Korunk-szerkesztő marxista Gaál Gábor áll ki ezen irodalomnak a "romániaisága" mellett, kifejezetten polemizálva a transzilvanizmussal. Transszilvániai-e vagy romániai magyar irodalom? c. tanulmányában (Korunk 1937/3.), folyóirata ideológiájából szervesen következően az irodalom feladataként azt jelöli meg, hogy a romániai magyarság egészének életét tükrözze: "... hamis az az irodalom – írja –, amely a romániai magyar élet vízióját Transzilvániára szűkíti", nyomatékosan felhíva a figyelmet a Kárpátokon túlra áramlott kisebbségi magyar tömegek sorsára és helyzetére, oktatásügyének és vallásgyakorlásának súlyos gondjaira. Másrészről figyelmeztet arra, hogy a kisebbségi magyar társadalomban változások mentek végbe, s ezek a szemlélet megváltoztatását követelik: "Az arisztokrácia, a hivatalnok dzsentri, a nagybirtokos magyarság ma már a – múlt [...] A jelen: az előbbiek mumifikálódása, a magyar polgárok, kispolgárok, kis- és középgazdák, alkalmazottak, proletárok, szolgák kora [...] Ezek ideológiája, ezek társadalomerkölcse, ezek életproblematikája a mai romániai magyarság belső világa. Irodalma – a romániai magyar nemzetiség irodalma – csak ebből épülhet."

A Gaál megfogalmazta ~-nak van még egy összetevője, amely szintén ideológiai-politikai töltetű: törekvése arra, hogy kapcsolatot teremtsen az akkori román társadalom "haladó" (baloldali) erőivel, hogy számoljon azokkal a változásokkal, amelyek benne a 30-as években végbemennek. "Mindig azt mondtuk – írja -: az életünket azokkal együtt kell megoldanunk, akikkel együtt élünk. Az idő kiforrásának mai nagy szakaszában sem vélekedünk másként. Lelkiismeretünket tisztának ma is csak ilyenképpen érezzük." Ugyanakkor egy percig sem vonta kétségbe, hogy az általa sürgetett irodalom a magyar irodalom szerves része, hogy a romániai kisebbségi magyarság része a magyar nemzet egészének.

Ezzel a *transzilvanizmussal polemizáló nézettel (és fogalomhasználattal) szemben tejesen más értelmet kap a ~ az 1960-as évek közepétől. Az új jelentés időben és konkrét szövegekben egybeesik Gaál Gábor (és a Korunk) politikai rehabilitációjával, "kisajátításával" (Tóth Sándor). Az 1956-os magyar forradalom leverését követő romániai megtorlások és megfélemlítések során hangoztatott egyik vád: a "szeparatizmus" ellen a romániai magyar szellemi élet akkori vezetői "a román állam iránti feltétlen elkötelezettség" (K. Lengyel Zsolt) bizonyításával próbáltak védekezni, s így került sor a ~ fogalmának felújítására. A művelet Kallós Miklósnak egy központi pártmegrendelésre írt, Gaált rehabilitáló cikkével (A Korunk és szerkesztője. Korunk 1964/7) kezdődik, amelyben a szerző – a központi pártvezetés utasítását közvetítő Valter Roman konkrét beavatkozása nyomán (vö. Tóth Sándor: Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korából. 130) – a Korunk egykori szerkesztőjének érdemei sorában külön kiemelte "romániaiságát". "Romániaiságon – írta – a Korunk s mindenekelőtt Gaál Gábor nem egyszerűen földrajzi vonatkozásokat értett, hanem azt az elkötelezettséget és hivatást, hogy a romániai haladó erők szerves részeként folytassa tevékenységét." A ~ aztán a 60-as és 70-es évek fordulóján vált kulcsfogalommá. Ekkor szögezte le Méliusz József, az írószövetség akkori alelnöke: "... a nemzetiségi realizmus fogalma és követelménye azonos lényegében a romániaisággal" (Új hagyományért. 119), Bodor Pál pedig, a Román Televízió magyar műsorainak főszerkesztője ekkor írta: "A romániaiság: egyfelől objektív valóság, másfelől feladat is [...] Nem merő modus vivendi, hanem abból fakasztott magatartás; a romániai magyarság társadalmi, politikai, szellemi múltjának, jelenének és jövőjének vetülete, hogy Románián belüliségünk nem egyszerűen ittlét" (A romániaiság mai értelmezése. Korunk 1971/3). Ugyanebben az időben jelenik meg Gáll Ernőnek A romániaiság szociológiai alapvetése c. tanulmánya is (Korunk 1971/1).

A fogalom és kontextusai történetét különben Tóth Sándor tekintette át még 1973-ban, arra figyelmeztetve, hogy "... 1964-ben sajtónk csak egy kiképzést vett át Gaál Gábortól, egy olyan fogalom jelölésére, amelynek szabatos kidolgozásával ma sem rendelkezünk". Egyébként – folytatja "... a kortárs romániai szerzők romániaiság koncepciójának központi kritériuma a már kifejtett feltételekből szükségszerűen következő hűség a szocialista állam iránt..." (Válasz – kérdésekre. Korunk Évkönyv 1973; újraközölve: Rólunk van szó. 1980. 211).

Ezt az "önvédelmi" motivációjú elkötelezettséget és hűséget indokolni lehetett a romániai magyarság második világháború utáni, új kisebbségi helyzetével, s különösen a magyar forradalom leverése utáni, legfelsőbb szintről táplált bizalmatlanság és gyanakvás politikai légkörével. A valóság azonban az, hogy olyan zsákutcába vezetett, amely egyenesen beletorkollott a romániai kommunista diktatúra 80-as években kiteljesedő homogenizációs programjába: a kisebbségi magyarság teljes elszigetelésébe, felbomlasztásába és felmorzsolásába. De már a 60-as évek végén alkalmas volt a hűségnek és az elkötelezettségnek ez a jelszava arra, hogy a legfelső román pártvezetés fel tudja sorakoztatni a romániai magyar vezető értelmiség képviselőit a "kettős kötődés" Illyés Gyula által felvetett – s a magyarországi irodalmi körökben széles körű visszhangot keltett – tételével szemben. Ekkor volt olvasható az Utunknak A felelősség oszthatatlan c. cikkében (1968. aug. 2.): "A romániai nemzetiségi irodalom kérdésében, miképpen a közélet bármely más kérdésében is, a felelősség oszthatatlan, és arra csakis a Román Kommunista Párt és az ország népe tarthat igényt", s ekkor írta le Domokos Géza: "Nem érthetünk egyet semmi szín alatt [...] a magyarországi sajtóban és folyóiratokban megfogalmazott »kettős kötődés – kettős felelősség« programjával [...] Lényegében olyan beavatkozási kísérletet takar, amely a kölcsö-nös megértés és együttműködés szellemének ápolása helyett csak zavart kelt és félreértést okoz" (Az igazság és tárgyilagosság szellemében. Előre 1968. júl. 24.).

Az akkori romániai magyar vezető értelmiség megváltoztathatatlannak érezte a történelmi helyzetet, s csak arra törekedett, hogy Románián belül, hűsége és elkötelezettsége hangoztatása árán stabilizálja az adott – a Ceauşescu-féle hatalmi berendezkedés elején még konkrét eredményeket is hozó – helyzetet. Az egyetemes magyarsághoz való tartozás megtagadására nem került sor, sőt burkoltan annak tudatát is fenntartotta ("középiskolás fokon" ilyen meghatározás olvasható a romániai magyar irodalomból készült tankönyvben: "A romániai magyar irodalom születésének évszáma 1918, földrajzi hazája Románia. Problémavilága kezdettől fogva a romániai társadalmi valóságban gyökerezik: ez a valóság határozza meg fejlődését, s természetesen a romániai magyarság felszabadulás előtti kisebbségi, illetve a felszabadulás utáni nemzetiségi helyzete. Ezek a sajátos vonások különböztetik meg a romániai magyar irodalmat a jelenkori magyarországi irodalomtól, amelyhez azonban a nyelv és az irodalmi-művelődési hagyományok tágan értelmezett közössége fűzi" (A romániai magyar irodalom története. 1977. 5-6). Az adott helyzetbe való belenyugvást is kifejezte azonban: "Számomra – írta Gáll Ernő 1981-ben – [a romániaiság] lényegében... nem jelentett mást, mint annak hangsúlyos megállapítását, hogy a romániai magyarság léte, kultúrája és jövője ebben az országban az együttélés feltételei közt alakul, s ebből a felismerésből – mindenfajta elszigetelő és leválasztó tendenciával szemben – az önfenntartás megkövetelte következtetéseket kell levonni."

Mindennek ellenére a 80-as évekre egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a ~ a kisebbségi magyarságnak az összmagyar törzsből való leválasztását, elszigetelését, távlatosan: beolvasztását szolgálta, a hatalom szándékai szerint. "... A romániai szocialista kultúrának – jellemezte ezt a forgatókönyvet Tóth Sándor – Bukarest a központja (ezt különben a hatalom már a 40-es évek végétől következetesen végigvitte). A te nemzetiségi kultúrád a romániai szocialista kultúra szerves része [...] És itt már a lojalitás ára megfizethetetlennek bizonyult, hiszen annak elfogadását jelentette volna, hogy a romániai magyarságot leválasztják a magyar nemzet egészéről, hogy a romániai magyarság (szocialista) kultúrája nem szerves része a magyar nemzeti kultúrának" (Jelentés Erdélyből. 104-105).

A 80-as évek végére, amikor megjelent – ha csak szórványosan s főleg román nyelven – a "magyarul beszélő román", "a magyar nyelvű irodalom", már olyanok is akadtak, akik készségesen vállalták a "megfizethetetlen ár"-at, s csak idő kérdése lett volna, hogy ezek a kifejezések kötelezővé váljanak, és ne csak a hatalom legmegátalkodottabb kiszolgálóinak ünnepi köszöntőiben hangozzanak el.

Az 1989-es változást követően nem csak a ~ szóhasználata tűnt el nyomtalanul, hanem a Romániában született magyar irodalom "romániai" vagy "erdélyi" jelzője körül is heves viták lobbantak fel. Tény az, hogy a romániai magyarság jelentős kulturális és tudományos intézményei Erdélyben alakultak meg vagy költöztek haza a Kárpátokon túlról. De nem mind. És a szóhasználat kérdését az is legalábbis nyitottá teszi, hogy ma egyre nő az odafigyelés az ott élő moldvai csángok önazonosságának kérdése, a szórványmagyarság sorsa iránt. Gaál Gábor egykor cikke címében megfogalmazott kérdése: "erdélyi vagy romániai magyar irodalom?" ebben a vonatkozásban igazán nem vesztett időszerűségéből.

Kristóf György: Az erdélyi magyar irodalom múltja és jelene. Kv. 1924. – Gaál Gábor: Transzilvániai-e vagy romániai magyar irodalom? Korunk 1937/3. Újraközölve Valóság és irodalom. 1950. 98-102. – Kallós Miklós: A Korunk és szerkesztője. Korunk 1964/7. – Bodor Pál: A "romániaiság" mai értelmezése. Korunk 1971/3. – Gáll Ernő: A romániaiság szociológiai alapvetése. Korunk 1971/1; uő: Erdélyiség – romániaiság. A Hét 1994/32-33. Újraközölve: Számvetés. Kv. 1995. 128-139. – Tordai Zádor: Boszorkányokról és egyebekről, amik nincsenek Kritika 1971/11. – (Tóth Sándor) A Gaál-monográfia szerzője a Korunk kérdéseire válaszol. In: Korunk Évkönyv. 1973. 45-52. Újraközölve Válasz kérdésekre címmel: Rólunk van szó. 1980. 199-212; uő: Jelentés Erdélyből. Párizs 1991. 104-405 = Magyar Füzetek; uő: Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korából. Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában. Bp. 1997. 127-131; uő: Adalék téveszméink újragondolásához. A Hét 1994. dec. 9. – Robotos Imre: Erdély változásai avagy a transzilvanizmus és a romániaiság ütközései. Új Forrás 1991/III; uő: Pengeváltás. Nagyvárad 1997. 132-134. – Ágoston Vilmos: A levágott kéz felelőssége. Alföld 1991/2. 20-29. – K. Lengyel Zsolt: Kristóf György az erdélyiség és romániaiság kereszttüzében. Korunk 1992/8. – Tapodi Zsuzsa: Irodalom a politika szolgálatában. Gaál Gábor munkássága pályája utolsó szakaszában. Bp. 2001. 117-120 = Officina Hungarica. XI.

Romániai magyar irodalmi lexikon. IV. kötet. Kriterion - EME, 2002. (MEK)

Szerző: refilatelista 2007.09.24. 18:45 Szólj hozzá!

Címkék: romániaiság

Kis Erdélyi Magyar Párttörténet

Schneider Tibor youtubicái. Ez az első rész, a többi a youtubon (2. rész, 3. rész, 4.1. rész, 4.2. rész, 4.3. rész).

Szerző: refilatelista 2007.09.22. 12:42 Szólj hozzá!

Címkék: párttörténet rommagyar youtubicák

Rommagyar

(Össze)Foglaló

Kissé távolról kezdtem olvasni Veress Károly Kisebbségi létproblémák című könyvét.* Amennyiben a hermeneutikai nézőpontot legitimnek tekintjük, márpedig szerzőnk igenis erre esküszik, akkor jogosult egyrészt hagyományunkkal, másrészt előítéleteinkkel számot vetni. Az utóbbiakkal kezdeném.

Szerbhorváth György, fiatal vajdasági, immár Budapesten élő író kategóriája a vajdasági magyar kulturális történésekről: mind „vajdmagy”. Nos, ennek továbbfejlesztésekor gondoltam arra, hogy egészen kompakt kis kategóriarendszert lehetne felépíteni, ebből adnék most egy kis ízelítőt.

Kezdjük talán az „anyamagyar” kategóriával. Bővebb értelmét talán most nem kell kifejtenem, ott született (ott él, számára rengeteg minden természetes, ami nekünk nem – pl. nyelvhasználat, erről írja Veress Károly, hogy: „A nyelv erőterében megmutatkozó jelenségek vizsgálatában a mai filozófia határozottan illetékesnek érzi magát” – kiindulópontként ezt viszont akár természetesnek is vélhetjük.)

Értelemszerűen a következő címke a „kékmagyar”. Mindazokra illik, akik emigráltak Magyarországra, de ugyanakkor megőrizték „erdélyi”, „vajdasági”, „felvidéki” identitásukat is, vagyis, egyszerűen szólva, kétlakiak.

Ezek után következne a Romániában élő magyar kisebbség „felcímkézése”: „rommagyar”. Mielőtt még bárkinek kinyílna a bicska a zsebében, gyorsan lépnék tovább, és ez utóbbi kategóriát, vagy osztályt, hogy stílszerű legyek, több alosztályra osztanám:

„(H)ősmagyar”: aki zsigerileg kényszerítve érzi magát népe–nemzete megváltására, illetve a

„Mélymagyar”: akinek, bocsássanak meg, onto-architekturális bázisa (fundamentálontológia!, lám-lám), alapja (Grund) a magyarságában áll – ámde nem mint egy nemzet részeként, hanem személyként, individuumként ő először is magyar, azután, fura vicc ez, világpolgár, legvégső esetben (esetünkben) a román állam polgára. Márpedig, és ez a factum, ő emiatt kisebbségi.

Veress Károly jelzi is ezt a, mondjuk így, paradox állapotot: „… a kisebbségi identitás egy olyan társadalmi csoport önazonosságát hivatott kifejezni, amely önmeghatározása szerint eleve partikuláris jellegű, és be van zárva a partikularitásába. Ahhoz, hogy levetkőzze ezt a sajátosságot, ki kellene lépnie kisebbségi mivoltából, de ebben az esetben már értelmetlen volna kisebbségi identitásról beszélni”.

Ojjé, mondanám én, ebben áll a tökéletes 22-es csapdája. Végül is – filozófiailag kérdezvén – hogyan lehetséges akkor „partikuláris” kérdésfelvetéseket univerzalizálni? Vagyis: a kisebbségi létről elmélkedő filozófus képes-e adekvát és akár vitatható válaszokat adni partikuláris kérdései(nk)re? Vagy csak egy sémát tud felépíteni, amely formális jellege által biztosítja a problematizálás lehetőségét, ugyanakkor a tényleges válaszok értelemszerűen antinómiákká válnak.

Csak egy példa: az utóbbi két évben egyre többet olvasom a vajdasági magyarok irodalmát, publicisztikáit stb. – meggyőződésemmé vált, hogy – habár mostani konklúzióértékű kiindulópontjaink majdnem azonosak –, az eredeti (vagyis Trianon utáni) premisszáink óriási eltéréseket mutatnak. Teljesen más történettel bírnak, mint mi.

Következésképpen Veress Károly perspektívája nem lehet más, mint egy erdélyi (romániai, el kellene ezt már döntenünk) magyar gondolkodóé.

Természetesen a hagyományról van szó. No, de melyikről? Szerzőnk frappáns megfogalmazása szerint: „A hiányzó múlttal – és annak nyilvánvaló következményeként is – egy, a hagyományt önmagába beépíteni képtelen jelen áll szemben. Mi történik ebben a jelenben, amelybe nem a hagyományok valós tartalmai szervesülnek? Tartalmak helyett szembetűnő és kézzelfogható hiányok mutatkoznak meg benne. Éppen a viták (?) elferdülései és kisiklásai mutatják fel mindazt, aminek meg kellene lennie az egyetemépítési cselekvések jelenében, s ami még sincs meg”.

Nem cincálnám szét a fentebbi idézetet. Túl az egyetem-vitán általában ezt érzékelem én is fiatal szerkesztőként: itt, Erdélyben, és ezt már számtalanszor jeleztem is már, az égvilágon semmiféle vita nem folyik.

Ezért tartom értékesnek Veress Károly könyvét. Bár, mint a fentebbiekből is kitűnhetett, nem tartom „filozófiai csemegének” és nem is tarthatom annak, mégis egy részemről kívánatos alapállásból fogant: egy önnön szerepét komolyan vevő, következésképpen szilárdabb identitással rendelkező gondolkodó kritikailag rákérdez sajátságos partikuláris léthelyzetére. Ugyanakkor felvállalja szűkebb közösségének (értve ezalatt a „kisebbségi” billog összes konnotációit) szintén „partikuláris” kérdéseit is.

Kell-e ennél több? Kell. Beszélgessünk.

És ahogy Leo Strauss mondta, még 1956-ban, igaz a politikai filozófiára értve, de esetünkben is érvényes: ezekben a kérdésekben bizony a szenvedélynek is szóhoz kell jutnia. Nem lehet semleges, pozitivista (csak a tények, hajh!) érvekkel jönni. A tiszta észreflexiót megalapozza valami egészen szenvedélyes: az igazság szeretete.

Ezért hagytam a végére e kategóriát: transzmagyar. Aki már befásult, és ettől nem látja az erdőt. Csak úgy átabotában történik. Mintegy transzban.

Demeter Szilárd: Rommagyar. Korunk, 2000/12.

* Komp-Press. Kvár, 2000.

Szerző: refilatelista 2007.09.22. 12:37 Szólj hozzá!

Hirdetés

Újranyalt bélyegek

Keresés

Címkék

Utolsó kommentek

Top 10

Archívum

Feedek

Egyéb

Címkék: rmdsz rommagyar

Címkék: románia rmdsz kormányzás

Címkék: románia államfőválasztás

Címkék: románia államfőválasztás

Címkék: herta müller nobel díj románia

Címkék: metrion animációs fimlfesztivál

Címkék: erdély épített örökség

Címkék: adria tengerpart

Címkék: átvilágítás református egyház kommunizmus besúgó

Címkék: tőkés lászló emnt szász jenő mpp

Címkék: bbte erdélyi magyar felsőoktatás

Címkék: rommagyar magyar rom

Címkék: szakértő lom

Címkék: felsőoktatás rommagyar

Címkék: romániaiság

Címkék: párttörténet rommagyar youtubicák

Címkék: definíció rommagyar