Lukács Csaba a Magyar Nemzetben közölt Ikonból politikus című írása (2009. június 11.) érdekes példája annak, ahogyan Szász Jenő baráti köre értelmezi az erdélyi magyar politikai történéseket (megjegyzendő, hogy argumentációjának jó részét az MPP belső levelezőlistáján Veress László, Szász Jenő budapesti tanácsadója és levélírója részleteiben már elcsöpögtette).

A szelektív logika működtetése önmagában még nem akkora vétek, bár jobb körökben csúsztatásnak nevezik az ilyent, én most eltekintenék ettől – reményeim szerint Lukács nem szándékosan alkalmazza ezt a technikát, hanem tényleg így gondolja. És ez a baj.

Árnyaljuk egy picit a képet. A jónevű publicista egyik tételmondata így hangzik: „Az Összefogás listájának nevezett névsorról azonban kihagyták a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt prominenseit.” Két kiegészítéssel igaz ez a kijelentés. 1. Amikor a tárgyalások megkezdésekor Tőkés László az RMDSZ-MPP koalíciója mellett érvelt, „első kézből”, vagyis az RMDSZ-es vezetőktől arról értesült, hogy Szász Jenő még a tárgyalások megkezdése előtt különalkut szeretett volna kötni az RMDSZ-szel: felajánlotta az RMDSZ-MPP belső koalíciójának (!) a lehetőségét, Tőkés László kihagyásával, azzal az egyedüli feltétellel, hogy ő, Szász Jenő szerepeljen a leendő EP-képviselői listán a második befutó helyen. Ha erősebben szeretnénk fogalmazni, akkor azt mondhatnánk: tálcán odakínálta Tőkés László fejét Markóéknak (azóta más, nem RMDSZ-es és számunkra hiteles forrás is megerősítette a szászjenői tervezett huszárvágást). Talán Lukács Csaba is belátja, ilyen körülmények között kissé nehéz a pártpolitikai egyezséget tető alá hozni. (Nem beszélve arról, hogy az MPP országos politikai súlya egyáltalán nem kényszerítette az RMDSZ-t erre a megegyezésre, de ez más kérdés.) 2. Mindezeken túlmenően Tőkés László továbbra is a nemzeti lista felállítását tartotta kívánatosnak, hiszen a Magyar Polgári Pártnak Szász Jenőtől függetlenül is ott a helye egy ilyen konstrukcióban – ha nem megy a pártok közötti egyezség, akkor az EMNT égisze alatt lehet bevinni MPP-s politikust, gondolta, és ezirányú tárgyalásokat kezdeményezett az őt 2007-ben támogató szervezetekkel (Magyar Polgári Párt, Székely Nemzeti Tanács, Magyar ifjúsági Tanács, Erdélyi Magyar Ifjak, a civil szféra), Szász Jenő azonban valamiért nem ért rá személyesen találkozni a püspökkel (teremfoci-csapatát kísérgette a nagyvilágban). Az EMNT ennek ellenére felajánlotta az MPP-nek a befutónak tekintett negyedik helyet – Szász Jenő ebből sem kért. Ennyit a kihagyásról. És higgye el Lukács Csaba, hogy most nem az MPP alapító elnökét „diabolizálom”, ahhoz félnünk kellene tőle – mi csak meg szeretnénk érteni néha tetteinek a mozgatórugóit, és ez nem mindig lehetséges.

Ugyanezen logika alapján írja a következőket Lukács: Tőkés László „nyíltan szembement a Magyar Polgári Párttal és annak elnökével, Szász Jenővel…” Itt azért leszögezném: hogy nem azért van súlya Tőkés Lászlónak, mert létrejött a Magyar Polgári Párt, hanem azért beszélhetünk egyáltalán polgári-nemzeti oldalról Erdélyben, mert van nekünk egy Tőkés Lászlónk. Szász Jenő nem azonos kaliberű Tőkés Lászlóval, még akkor sem, ha ezt ő és barátai így szeretnék. A Lukács Csaba által is citált számok mutatják, hogy Tőkés László egymagában több támogatóval rendelkezik (ha már politikusként beszélünk róla), mint a tényleges versenyhelyzetben egyszer megméretkezett MPP együttvéve (Szász Jenő támogatottságáról – igazi versenyhelyzetben, ugye – a Hargita megyeiek állítottak ki bizonyítványt, amikor vele szemben látványos különbséggel Borboly Csaba RMDSZ-es ifjú titánt választották a megye első emberének). Ugyanakkor azt is megjegyeznénk, hogy a Szász-doktrína, mely szerint „az MPP én vagyok” (lásd az első kongresszusuk előtti sajtónyilatkozatait) a kampányban nem működött, a helyi és megyei MPP-szervezetek cselekvően támogatták Tőkés László korteshadjáratát. Ennyit a szembemenésről.

Azt is írja Lukács Csaba: „a székelyek jelentős részének elege van az RMDSZ-ből, és ebből még Tőkés kedvéért sem engednek”.

Nem tudom, mennyi az a jelentős rész, de egyrészt nem a többség (lásd a helyhatósági választások eredményeit), másrészt, de igen, engednek Tőkés kedvéért (lásd Hargita és Kovászna megyék idei mutatóit az EP-választásokon).

Nehéz Lukács Csabának válaszolni úgy, hogy ne olvasnák ki belőle egyesek az RMDSZ „rehabilitációját”. Még csak szándékomban sem áll.

De lássuk tisztán, Tőkés Lászlónak választania kellett: vagy követi Szász Jenőt politikai ámokfutásában, és asszisztál a „a nyolc éve építgetett, az RMDSZ lehetséges alternatívájaként porondra lépő erdélyi nemzeti oldal” teljes lenullázásához (mert Szász Jenő elhibázott politikai döntései – amelyekben sokszor még saját elnökségének határozatait is felülírja – errefelé mutatnak), vagy vállalja a „kettős kiütés” kockázatát egyéni indulásával, és az erdélyi magyarság európai képviselet nélkül marad, hiszen Romániának 2009-től kettővel kevesebb EP-képviselői hely jutott (ez az adat is kimaradt Lukács érvkészletéből). Vagy felülemelkedik személyes sérelmein (erről Lukács Csaba is tudna beszélni), és a köz érdekében vállalja, hogy „ikonból politikussá” degradálják azok, akik tulajdonképpen azt szeretnék, hogy ikonikus magasságából lehetőleg ne szálljon alá kies erdélyi magyar politikánk bugyraiba.

Ellenszélben (és nem csak MPP-prominensek, de egyes RMDSZ-es helyi szervezetek is „behúzták a kéziféket”) sikerült megtartani a három helyet, és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretén belül el lehet kezdeni közösen dolgozni erdélyi magyar közösségünk érdekében.

Ez eredmény.

A többi mellébeszélés.

Demeter Szilárd
Tőkés László sajtófőnöke

Magyar Nemzet, 2009.06.19.