Előre jelezném: az alábbiakban egy hosszú és kevésbé érdekfeszítő poszt következik, de ha már ergé redaktor úr kedvéért végigrágtam a román kormányprogramot, megfutom a magamét.

Alapkérdésünk: mit keresnek magyarok (vagyis RMDSZ-tisztségviselők) Románia kormányában, hogy kerültek oda, és ha már ott virítanak, mit tehetnek.

Maga a szituáció nem új: 1996 óta az RMDSZ vagy kormányon van, vagy kívülről (ellenzékből) támogatja a mindenkori hatalmat, mondván, csak így lehet bármit is elérni. Legújabb kori történelmében igazán ellenzékbe szűk egy évre kényszerült, miután a 2008-as kormányalakítási tárgyalások során a Szociáldemokrata Párt (PSD) kivágta őket, mint a taknyot. Ebbe a szűk egy évbe sok minden belefért: miután a két nagy kormánypárt (szoci + demokrata-liberális [PD-L]) lazán összegereblyézett kétharmadot a törvényhozásból, az RMDSZ-nek ellenzékben a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) karöltve nem sok mozgástere maradt: aláírhatták a jelenléti naplót a parlamentben, és legföljebb megbukott bizalmatlansági indítványokkal kerülhettek be a hírekbe.

Illetve szívtunk, mint a torkosborz: nagygyűlések sorozatával tiltakoztunk az ellen, hogy a hatalom csuklóból eltávolította majd' az összes magyar (vagy: RMDSZ-es) kormányzati és állami vezetőt, már Markó is etnikai tisztogatásról beszélt. Mindeközben megszületett a Magyar Összefogás elnevezésű politikai projekt, melynek két fő aktora Tőkés László és Markó Béla – kézfogásuk kiverte a biztosítékot mind a szélsőjobbnál, mind pedig az ún. nemzeti-polgári táborban (Szász Cotroceni Jenő kézivezérlésével a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács keresztbefeküdt, de még Lukács Csaba is bemozdult a Magyar Nemzetben, hogy levelező tagozaton gyorstalpalót kelljen tartanunk az anyaországiaknak).

A Magyar Összefogás eredményeként összeadódtak Tőkés László 2007-ben függetlenként szerzett szavazatai az RMDSZ szavazataival, és közel kilenc százalékos sikerrel 2009-ben három EP-képviselőt küldtünk Brüsszelbe (más megfogalmazásban: sikerült megtartani a három helyet. Megint más értékelésben: nem sikerült négy képviselőt küldeni, csak hármat.).

És hogy ne érhessen az elfogultság vádja, az RMDSZ akkori helyzetértékelését csak tiszta forrásból idézzük, a szövetségi elnök tolla hegyén fakadt az alábbi gondolatfutam: „nem politikai paktumok kellenek, ilyent is lehet kötni ugyan alkalomadtán, hanem etnikai megegyezésre van szükség, egy olyan participatív elv érvényesítésére, ami természetessé tenné, hogy a magyaroknak mindig ott kell lenniük a központi kormányzati intézményekben. Hogy ez nem »szép«, nem eléggé »demokratikus«? Lehet. Csakhogy egy számbelileg kisebbségben lévő közösségnek hiába prédikálunk a többségi elv nagyszerűségéről, mert a törvényeket Romániában is több mint ötven százalékkal lehet elfogadni, nem pedig hét százalékkal. [...] Három elvet ajánlok megfontolásra azoknak, akik netán elfelejtették, hogy a spanyolviasz már fel van találva: 1) A kisebbségek képviselőinek arányos jelenléte a központi és helyi állami intézményekben. (Nem kell olyan nagyon félni a dél-tiroli, nem igazán uniós, nem igazán »versenyszellemű« megoldásoktól.) 2) A központi hatáskörök erőteljes decentralizációja, különösen a nemzeti identitás szempontjából fontos területeken (oktatás, művelődés, régiófejlesztés stb.). 3) Végül pedig: az autonómia különböző formái. [...] Ellenzékben az RMDSZ felelőssége éppen ez lesz: nem politikai pártként, hanem érdekképviseleti-érdekvédelmi szervezetként lépni fel, a politikai szövetségek révén elért eredményeket megtartani és egy majdani magyar-román paktumba beépíteni. Olyan autonómiákat kialakítani, amelyekben »az autó is magyar, a kormány is magyar«, de amelyek a »román autókkal« egy úton (lehetőleg autópályán!) haladnak, ugyanabba az irányba.”

Ezt nevezték etnikai paktumnak, da.

Nos, Markó időközben lépett egyet a szövetség belső sakktábláján, előrenyomta a Kelemen Hunor nevű tisztet, mintegy előkészítendő a 2011-es trónutódlást (erről már írtam itt, nem mennék belé mélyebben), államelnök-jelöltté szavaztatta, persze, anélkül, hogy erről bárkivel konzultált volna az összefogás jegyében. Belső ügy, mondták, és ők lepődtek meg a legjobban, amikor kiderült, hogy a választók ezt el is hitték nekik – legalábbis Kelemen Hunor választási szereplése ezt mutatja, a kintiek nem szaladtak rá szavazni.

Őszre egy másfajta összefogás kezdett körvonalazódni, a „mindenki Băsescu ellen” jelmondatú politikai összebútorozás, amikor is a farkas együtt hált a báránnyal, az oroszlán pediglen füvet evett: a szocik kipenderültek a kormányból, amit összparlamenti szeretetben aztán jól meg is buktattak, és kitalálták az ún. Johannis-projektet, párban repültek a mi négereink – de a végén, amint ezt is megírtam, a fagyi visszanyalt, Băsescu csak megnyerte az elnökválasztást.

Markó időközben lépett egyet, de most hátra: miután az exit-pollok ismeretében rögvest Iliescu után gratulált a kis vörös kakas Geoanának, másnap nyelt vagy kettőt, mert kiderült, a Johannis-projekttel szemben a Băsescu-projekt valóban sikeres, natehát az RMDSZ-vezérkar jobbra sasszézott, és Béla a néppárti atyafiság jegyében gyorsan fejet is hajtott a demokraták és az újraválasztott államfő előtt.

Aki újévi üzenetében kétséget sem hagyott afelől, hogy továbbra is a nyúl viszi majd a puskát, hogy egy másik közkeletű képpel érzékeltessük a lényeget: az államfő, miközben boldog új évet kívánt, többször is kitért az általa kikényszerített, a kisebb és egykamarás parlamentről szóló érvényes népszavazásra. Az állam modernizációja címszó alatt lesz még sírás, rívás, fogaknak csikorgatása, a választókerületek újrarajzolása könnyen eredményezheti a magyar parlamenti képviselet lényeges meggyengülését, és ezt talán az érdemi decentralizáció ellensúlyozhatja valamennyire; ám ha nem fog zárni a magyar közösség, akkor könnyen, hm, szopóágra kerülhetünk, mert a látszattal ellentétben jelen pillanatban az RMDSZ érdekérvényesítő képessége erősen tart a nullához.

A jelenleg ellenzékben lévő liberálisok ellenállása gyöngül, elképzelhető, hogy beáldozzák a mostani lídert, Crin Antonescut és kormányra mennek (a megyei szervezetek részéről nagy a nyomás); a szociáldemokraták vezéráldozattal veszítettek, Geoană nagyot bukott, csak az a kérdés, mikor teszik félre az útból. Jellemző: az egyszer már megbuktatott, majd reciklált kormányfővel felálló új demokrata+rmdsz-es+függetlenek és más kisebbségiekből alakult kormányt 276 szavazattal 135 ellenében szavazta meg a parlament; a PD-L, RMDSZ, kisebbségek és függetlenek összesen csupán 241 vokssal rendelkeznek, tehát tudni lehet, hogy a liberálisok és a szociáldemokraták közül többen átszavaztak. Csak a politikai migrációval megerősödhet a PD-L, de ha még a liberálisok is betáncolnak (és udvarolnak nekik), akkor az RMDSZ egészen egyszerűen fölöslegessé válik.

Maradhat bokréta a kalapon, ha épp jókedvében van Băsescu, és úgy ítéli meg, hogy külpolitikai fügefalevélként megteszik; talán hagynak nekik néhány vigaszági minisztériumot, államtitkárral,  és néhány prefektusi, igazgatói helyet. Ami esetleg elég lehet arra, hogy a 2012-es választásokon az RMDSZ-vallásúakat még mozgósítsa, de nem aludnék nyugodtan a helyükben. Mert a román nagypolitika jóindulatára stratégiát építeni nem életbiztosítás.

Márpedig a mostani kormányprogram nem tartalmazza a hőn óhajtott etnikai paktumot, és ha a demokratáknak választaniuk kell, mondjuk, Daniel ortodox patriarcha óhaja és a kormánypartner között, akkor az előbbit választják.

Nézzük a tényeket: Kelemen Hunor személyében először kapta magyar a kulturális minisztériumot, hozsanna. Erről csak annyit kell tudni, hogy 1. a kulturális minisztérium a román politikum számára legföljebb a második vonalas külpolitikai intézet, exportáljuk a kultúrát, hadd nyugodjon meg a világ, itten civilizáció foly; 2. eleddig a kulturális minisztérium alá tartoztak az egyházak is, és ez volt a tényleges ereje (nem mindegy, hány ortodox templom építését határozzuk el, ugyi). Daniel patriarcha köhentett egyet (informálisan), és rögvest kivették a vallásügyi vonalat Kelemen hatásköréből, a partiarcha embere, Adrian Lemeni a miniszterelnök közvetlen alárendeltjeként osztogatja majd a zsét minden elismert felekezetnek. Kelemen a kulturális örökség védelmében ügyködhet meglehetős buzgalommal, a kérdés csak az, hogy sikerül-e neki például az erdélyi műemléképületek esetében felülírni az eddig alkalmazott szorzókat.

További két minisztérium élére került RMDSZ-es: az egészségügyet Cseke Attila, a környezetvédelmet Borbély László fogja igazgatni. Az előbbit máris saját halottjának tekintheti a bihari RMDSZ (onnan erőltették be): bár a leginkább refomra szoruló szakágazatról volna szó, eddig még senkinek sem sikerült érdemben változtatnia – és épp ezért a román egészségügyi ellátórendszer valahol a magma közelében fúrja magát lejjebb, egyre lejjebb.Taszajcsa lefelé a gyógyszermaffia, illetve a tágabb egészségügyi lobbi, és Cseke, hogy is fogalmazzak, nem az a gyémánthegyű mélyfúró.

Borbély Lászlónak sem lesz könnyű dolga, vagy lenyeli a verespataki bányaprojektet (amit Adriean Videanu, a jelenlegi gazdasági miniszter nagyon pártol), vagy pedig összefejelnek a demokratákkal (és vajh ki az erősebb kutya). A ciántechnológiával aranyat termelő bányaprojekt egyébként a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé került, az fog dönteni – és ennek elnöke Traian Băsescu. A kormányprogramban egy mukk sincs erről, általános környezetvédelmi elveken túl nem szigorítanak be. (Ellenben tételesen is kiemelik a Duna-delta rehabilitációját, amelyre valóban érdemes lenne rágyúrni.)

Habnak a tortán ott van Markó Béla miniszterelnök-helyettesi pozíciója, e szerepkörében az oktatási, művelődési és kisebbségvédelmi területet fogja felügyelni. Még mielőtt felcsillanna a szemünk: egyszer már ugyanebben a pozícióban ugyanezen területeket felügyelte (illetve akkor kisebbségek helyett az integrációs ügyeket vállalta be), és az ő nevéhez egyértelműen köthető megvalósítások közül az égadta világon semmi nem jut eszembe. Ettől még lehetnek, csak előfordulhat, hogy nagylelkűen az RMDSZ számlájára írta azokat, náluk ez a szokás, ha például magyar közpénzből megvalósítanak valamit, akkor azt is az RMDSZ számlájához csapják, ez egy ilyen műfaj.

Markó anno le is mondott a posztról (miután 2007-ben szembemeneteltek Băsescuval, és tettek egy sikertelen leváltási kísérletet), mondván, építeni kell a pártot, hiszen izé. Vesztettünk. Ja.

Továbbá jelenleg kinéz még öt prefektusi és tíz alprefektusi tisztség, majd bővülő számarányban visszakerülhetnek a hithű RMDSZ-es funkcionáriusok a különböző igazgatóságokra, nagy a család.

Összegezve: az RMDSZ valóban ott van a román kormányban – a futottak még kategóriában. Sem zsarolási pozícióban, sem a mérleg nyelve szerepkörben nem tetszeleghet. Ha visszaépíti a klientúráját (aminek elég nagy az esélye), akkor pláne kiszolgáltatottá válik, hiszen egyetlen karlendítéssel elküldhetik őket megint balra, azt pedig sem az RMDSZ-sorkatonák, sem pedig holdudvaruk nem köszöni meg.

Így ellenben az a kérdés, hogy ennek mi lesz az ára. A kormányprogram kisebbségi fejezetét (magyarul egy cikknyi kivonat itt) alighanem valamely európai dokumentumösszesből copy-pastelték össze, azokban szokás így elkenni a problémát a kulturális sokszínűség égisze alatt; néhol konkretizáltak egy-két ügyet, de hogy nem Kelemen Hunor államfői programjának aktualizált változata, az szent.

Továbbra sem esik szó a kollektív jogokról, a kulturális autonómiáról (a területiről naná, hogy nem), a bővítik fogalma sem egyenértékű az önállóval (lásd állami magyar egyetem, vagy horribile dictu autonóm oktatási rendszer) stb. A legviccesebb ebben a dokumentumban a kisebbségi törvény emlegetése, hiszen egyszer már épp a demokraták tartottak be – ígéretükkel ellentétben – a törvény elfogadásának. És most azt olvashatjuk: a kormány továbbra is támogatni fogja a romániai nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvénytervezet elfogadását. Még egy ilyen támogatás...

Nem ezt a lovat akartuk.

Csak hogy képben legyünk: eleddig is voltak jogaink. A nyelvijogok.ro (innen is tisztelet a szerkesztőknek) egy pdf-dokumentumba összeszedte nyelvi jogainkat. Törvények garantálják azokat – és ezeket a törvényeket nem tartják be (szankcionálásra pedig nincs mód és eszköz; ha nem hiszitek, menjetek el egyszer, mondjuk, Marosvásárhelyre, Markó és Borbély jelenlegi városába, nézzetek román csudát).

És bár az államfő szerint a világválság elrepült Románia fölött, mint egy nikkel szamovár, épphogy megérintett, vár ránk a szakszervezetek tavasza, jópárezer közalkalmazottat rúgnak majd ki, az IMF-hitelt nem ingyér' adták. Továbbá kinéz még egy alkotmánymódosítás, választókerületek újrarajzolása, a régiók kijelölése stb.

Mindez egy egyre szétfejlődőbb magyar politikummal, olyan kiszolgáltatott érdekvédelmi szervezettel, amely alól kimentek a választók (legutóbb a magyar választók több mint fele el sem ment szavazni, a maradék negyven százaléknyi magyar több mint fele pártdirektívával ellentétesen szavazott).

Ahogy az egyik ismerősöm fogalmazott: a rongyosra kúrt segget talán nem kéne rázni.

Újra kellene gondolni ezt az egészet, amíg nem késő. Mert másfélmilliónyi ember hatalmas erő, országnyi nép – amíg ezt el tudjuk hinni magunkról. De ha önrendelkezés alatt  a bármikor visszavonható tisztségek megszerzését értjük, akkor fogadjuk az infrastrukturális beruházásokat is azoknak, amik: hosszútávú befektetésnek a többségi nemzet részéről.

Előbb-utóbb ők fogják majd használni.

* Képeinket a negatívkampány-blogról vettük. Ergé a Reakció szerkesztője.